Bori és barátai

By Julia Boehme

Bori végre gimnazista lett! Nagyon várta már, de a dolgok mégsem mennek olyan egyszerűen az új osztályban, mint gondolta.
Vigyázat! Az osztályfőnöknek hüllőszemei vannak! Lehet, hogy egy igazi szörny?
Ráadásul a többiek az osztályban már ezer éve ismerik egymást.
Ám a legrosszabb mégis Zsanett, a fő hisztikirálynő és udvarhölgyei.
Szerencsére Anna is ugyanebbe az osztályba került. Az ő segítségével talán sikerül Borinak átvészelnie az osztálykirándulást.
De Bori még nem sejti, hogy hamarosan Annával is komolyan össze fog veszni, ugyanis barátnője hirtelen Zsanett nagy rajongója lesz...

• Language: Magyar
• Publisher: Manó Könyvek
• Release date: Jan 23, 2016
• ISBN: 9789634031369

Book preview

cover.jpgimg1.jpgimg2.jpgimg3.jpgimg4.jpg

Szöveg © Julia Boehme

Illusztráció © Dorothea Tust

A mű eredeti címe: CONNI & CO

Kiadója © CARLSEN Verlag GmBH, Hamburg, Germany, 2005

All rights reserved

Fordította © Esterházy Dóra, 2015

Magyar kiadás: Manó Könyvek Kiadó Kft., 2015

1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

www.manokonyvek.hu

Felelős kiadó: Kolosi Beáta ügyvezető igazgató

Minden jog fenntartva.

Felelős szerkesztő Pásztor Csörgei Andrea

Elektronikus könyv: Szegedi Gábor

ISBN 978-963-403-136-9

A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

img5.jpgimg6.jpgimg7.jpg

– Holnap végre elkezdődik – mondta Anna.

Zizi bólintott. – Annyira várom már a gimit!

– Hát még én! – kiáltotta Bori. – Idén igazán lehetett volna rövidebb a nyári szünet.

– Egészségetekre! – mondta a pincér, és egy hatalmas fagyikelyhet tett az asztalukra. Tizenkét gombóc gyümölcsökkel, magokkal, tejszínhabbal, rolettivel, és nyakon öntve egy nagy adag csokoládészósszal.

Zizi ünnepélyesen beletörölte a kezét tigrismintás nadrágjába.

– Ez az Ámor-kehely tulajdonképpen szerelmeseknek való.

– Igen, igazad van – sóhajtott Anna álmodozva.

– Hát, jól van, ha ti nem kértek… – Bori bekapott egy meggyet. – Én mindenesetre nem várom meg, amíg szerelmes leszek.

Erre már Anna és Zizi is villámgyorsan kanál után nyúlt. Szó sem lehet róla, hogy Bori egyedül egye meg az összes fagyit!

Egy darabig néma csönd volt az asztalnál.

– Lefagyott a nyelvem – selypített Zizi. – Már semminek sem érzem az ízét.

– Ez biztosan csoki lesz – mondta Bori, és betolta a szájába az utolsó falatot.

– Úgy érted, csoki volt – jelentette ki Anna. Egy kicsit élesen szólt a hangja, hiszen a csoki az ő kedvence is.

– Fura, hogy csak mi megyünk a Hegyaljai gimibe – mondta váratlanul Zizi.

– Pontosabban mi és Pali – tette hozzá Bori.

Anna közben mogyorófagyival vigasztalta magát. – A legjobban Andi és Szilvi fog hiányozni – magyarázta teli szájjal.

Bori bólintott. – Annyira kár, hogy abba a béna lányiskolába mennek. – A többiek elmélyülten rágcsálták a rolettit. – Mi van veletek? Csak nem akarnátok ti is inkább oda járni?

Anna megvonta a vállát. – Néha igen. De azért az sem jó, ha egyáltalán nincsenek fiúk az osztályban, nem igaz?

– Az tényleg nem jó – vigyorgott Zizi. – Akkor nem lenne kit bosszantani.

És ezt pont Zizi mondja! Bori és Anna mosolyogtak.

– Mindenesetre jó, hogy Pali jön, viszont más nem – mondta Anna határozottan.

– Például Zoli – forgatta a szemét Bori. – Jut eszembe, megbeszéltem Palival, hogy üljünk négyen egy padban. Jó lesz, ugye?

A többiek egyetértettek.

– Nagyon izgi lesz! Anyám szerint „új szakaszba lép az életem" – vihogott Anna.

– Igen, a nagyapám pedig azt mondta – Zizi mély, rekedtes hangon folytatta: – „Zizi, most kezdődik az igazi, komoly élet."

– Na, majd meglátjuk – nevetett Bori, majd ünnepélyesen megemelte a kanalát. – Az új iskolánkra!

– Az új iskolára!

A három hosszú fagyiskanál csilingelve koccant össze.

* * *

Bori és Pali egymás mellett laktak, évek óta mindig együtt mentek iskolába, de ma lesz először, hogy biciklivel mennek. Az egyik jó dolog a sok közül, ami a gimnáziummal jár.

Bori a kerítésnek támasztotta bringáját, és becsöngetett.

Pali helyett az anyukája nyitott ajtót. Pontosabban csak résnyire nyitotta ki, valószínűleg nem akarta, hogy Bori pon­gyolában lássa. Bori vigyorgott. Ez a rózsaszín-sárga virágminta tényleg vállalhatatlan.

– Várnod kell egy kicsit, Pali még nincs kész – szólt Pali anyukája a résen át, és még mielőtt Bori bármit reagálhatott volna, már be is csukta az ajtót.

Bori megnézte az időt. Pont ma kell Palinak totojáznia! Hogy fognak így jó ülőhelyet szerezni maguknak? Éppen ezért beszélték meg, hogy korán találkoznak. És most? Pali csak nem jön.

Bori türelmetlenül nézegette az óráját. Nem sok választotta el attól, hogy egyedül induljon neki, de inkább még egyszer becsöngetett. Ezúttal Pali tárta szélesre az ajtót. Szőke haja kócosan állt a fején.

– Mindjárt készen vagyok – rikkantotta, és egy fél banánt tömött a szájába. Majd lehuppant a padlóra, hogy felhúzza a zokniját és a tornacipőjét.

– Te jó ég, Pali! Anna és Zizi már várnak minket.

– Elaludtam – motyogta bocsánatkérően.

– Elaludtál?! Ma? – Borinak ez felfoghatatlan volt. Ő ma reggel sokkal korábban ébredt fel, mint szokott, annyira izgatott volt. De magában tartotta a további megjegyzéseket. Sietniük kell, nem is kicsit. Gyorsan felpattantak a bringáikra, és egymás mellett száguldani kezdtek.

– Mit szólsz az új hátizsákomhoz? – kérdezte Bori, és megelőzte Palit, hogy a fiú megcsodálhassa új, piros bőrtáskáját.

– Ja, nem rossz – morogta Pali.

Nem rossz! Bori felháborodva forgatta a szemét. Írtó sokba került, hetekig dolgozott azon, hogy megpuhítsa a szüleit. De a fiúknak fogalmuk sincs ezekről a dolgokról!

Anna és Zizi a biciklitárolóknál vártak rájuk, ahogyan megbeszélték. Anna új kék szoknyában volt, Zizi pedig szokásához híven a tigrismintás nadrágjában.

– Hol voltatok? – kiáltotta Zizi mérgesen. – Majdnem negyedórát késtetek.

– Pali elaludt – magyarázta Bori.

– Na, ne már! – bokszolt Paliba Anna, de ő csak vigyorgott.

– Gyerünk akkor – mondta Bori, és beléptek az iskolaépületbe.

– A B21-es terembe kell mennünk – mondta Zizi. A folyosón szerencsére minden ki volt írva.

– Az első emeleten van – kiáltott Anna.

Akkor fel a lépcsőn. Bori kettesével vette a fokokat.

Meg is érkeztek a B21-be, Pali felrántotta az ajtót, és döbbentett nézett. Hova kerültek? Mintha ez egy végzős osztály lenne. Az egyik fiúnak már szakálla volt, ezek biztos nem ötödikesek!

– Ez nem a B21? – kérdezte Bori bátran.

– Nem, az ott van szemben – mondta a szakállas unottan, és az ablakon keresztül egy másik épületre mutatott.

Boriék villámgyorsan leszaladtak a lépcsőn, megkeresték az udvarra vezető ajtót, és kiszaladtak a másik épülethez. Egy hatalmas B betű díszelgett a falon. Hogy nem vették ezt észre azonnal? Lihegve szaladtak fel a lépcsőn.

– Ez lesz az – mondta Bori, és kíváncsian lépett az osztály­terembe.

Ezúttal jó helyen jártak. Mindenki velük egyidős volt.

A terem mindenesetre nem nézett ki túl barátságosan. A falak csupaszak voltak, és egy festés is igazán időszerű lett volna. A táblán és a tanári asztalon kívül csak négy hosszú padsor volt az osztályban. A sárgás-barnás függönyök is nagyon rongyosak voltak már.

Borinak önkéntelenül eszébe jutott a régi osztálytermük. Színes képek és poszterek a falakon, növények mindenütt. Ó, és az olvasósarok a hatalmas kanapéval!

Anna furakodott el mellette.

– Gyerünk, ott elöl még vannak szabad helyek!

Az utolsó négy hely volt egymás mellett. Nem maradt már más választásuk, és mindez Pali miatt. De végül is az első sor sem olyan rossz…

Levették a hátizsákjaikat. Pali meglepetten kiáltott fel.

– Hé, Márk! – szólt oda a második sorban egy fiúnak. – Te meg mit keresel itt?

– Na, vajon mit? Iskolába jöttem!

Pali annyira örült, hogy a szeplői szinte világítani kezdtek. – Nem is tudtam, hogy egy osztályba fogunk járni.

– Én sem – Márk helyet csinált maga mellett. – Gyere, ülj ide.

– Ööö… izé… – Pali Borira sandított.

Márk követte a szemével Pali mozdulatát. – Csak nem akarsz a lányok mellett ülni?

– Melletted van még hely? – kérdezte Pali habozva.

– Nem, sajnos már foglalt. Ugyanis te ülsz itt – vigyorgott Márk.

Pali átült.

Bori döbbenten nézte, de Pali csak enyhén megvonta a vállát. Ennyi volt.

Anna is elhúzta az száját. – Na, klassz! Miatta késtünk el, és akkor még ez is.

– Mindegy – mondta Bori. Túl büszke volt ahhoz, hogy kimutassa Pali előtt, mennyire dühös.

– Akkor majd hárman ülünk itt.

Éppen kipakolták a dolgaikat, amikor három lány lépett peckesen feléjük. Egymásba karolva jöttek, és most ott tornyosultak Bori, Anna és Zizi fölött. Ugyanúgy néztek ki, vagy legalábbis ugyanazt a szemfestéket és ugyanazt a csillogó szájfényt használták mind a hárman. A középső lány látványos mozdulattal dobta hátra hosszú, szőke haját.

– Ti meg mit akartok itt? – kérdezte, miközben undorodva húzta fel az orrát. – Semmi keresnivalótok itt!

– Nahát, ez nem az 5. a? – nézett Bori kihívóan a lányra.

– Deee – válaszolt a szőke elnyújtott hangon. – Csak nem ti vagytok az újak?

Az újak! Bori továbbra is a szőke lány szemébe nézett, micsoda undok egy teremtés.

– Itt mindenki új, nem? – dobta vissza a kérdést.

– Tévedés! – mondta a szőke, és úgy nézett körül a teremben, mintha az egész osztály az ő saját királysága lenne.

– Mi mind ismerjük egymást az általános iskolából. Csak ti vagytok újak.

Hűvösen elmosolyodott, és csípőre tette a kezét. – És egyet mondhatok nektek. Nem látunk itt titeket szívesen.

– Ezt nem te fogod eldönteni – nézett Bori szikrázó szemmel a lányra.

– Micsoda egy beképzelt majom – morogta Zizi döbbenten.

Most először szólalt meg a másik két lány közül az egyik.

– Zsanett nem is beképzelt, hallod?! – villantotta dühösen Zizire csillogó fogszabályzóját.

Zsanett úgy csinált, mintha nem hallott volna semmit, és hanyagul odaült Bori asztalára.

– Mellesleg pedig a mi helyünkön ültök. Lesztek szívesek átülni máshová.

Ez teljesen megőrült? De Bori nem hagyta magát olyan könnyen kizökkenteni a nyugalmából.

– Akkor majd átülünk oda – mutatott a helyekre, ahol mostanáig Zsanett és a barátnői ültek.

– Azok a