Requiem

By Hatala Csenge

A népszerű kultúrdetektív újra akcióban!

Volt egy fiú... akinek emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig több ezer ember énekli a koncerteken, ihletőjére mégis nagyon kevesen emlékeznek.
Ki volt a székesfehérvári koncerten elhunyt fiú? Vajon mi történhetett vele azon a sokat emlegetett, februári estén, és miért nem mesélte el még senki a történetét? Hatala Csenge Requiem című nyomozási naplójában többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Csenge további izgalmas dilemmák nyomába ered: Kitiltották-e a Karthago zenekart Fejér megyéből a koncerten történt, tragikus esemény miatt? Kik azok a csövesek? Mi a közös a Technokol Rapidban és a Parkánban? Hogy született meg a Requiem című, híres dal, és milyen fogadtatása volt, amikor először játszották?

Hatala Csenge a valós eseményeken alapuló történetek megszállottja. Első könyvében, a Hírzárlat című dokumentarista regényben az 1973-as balassagyarmati túszdráma eseményeit és utóéletét dolgozta fel. A kötet 2015-ben jelent meg az Athenaeum Kiadónál.

• Language: Magyar
• Publisher: Athenaeum
• Release date: Jun 8, 2017
• ISBN: 9789632936864

Book preview

cover.jpgimg1.jpgimg2.jpg

© Hatala Csenge, 2017

www.facebook.com/hatalacsengeoldala

Kiadta az Athenaeum Kiadó, az 1795-ben alapított

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők

Egyesülésének tagja.

Felelős kiadó: Szabó Tibor Benjámin

1086 Budapest, Dankó u. 4–8.

Tel.: [phone]

www.athenaeum.hu

www.facebook.com/athenaeumkiado

[e-mail]

Felelős szerkesztő: Szabó Tibor Benjámin

Szerkesztette: Tegyi Timea

Műszaki vezető: Drótos Szilvia

Borító: Földi Andrea

ISBN 978 963 293 686 4

Elektronikus verzió: eKönyv Magyarország Kft.

www.ekonyv.hu

KARTHAGO

REQUIEM

Szigeti Ferenc

Volt egy fiú és volt egy lány

S a fiú elindult az álmok útján

Volt egy fiú és volt egy lány

A lány még most is várja talán

Elindult a fiú a fények útján

Elhitte az álmok furcsa hangját

Csalóka színét

De ugye eljössz még

Ugye eljössz még

Ha hallod majd az elefántdübörgést

Ugye eljössz még

Talán eljössz még

Mi várunk rád, ha szól a dübörgés

Volt egy fiú, s egy forró délután

Eltévedt végleg az élet útján

Eltévedt fiú, olyan, mint bármelyikünk

Szerette az életét és az álmait

Elindult ő a fények útján

Elhitte az álmok furcsa hangját

Csalóka színét

De ugye eljössz még

Ugye eljössz még

Ha hallod majd az elefántdübörgést

Ugye eljössz még

Talán eljössz még

Mi várunk rád, ha szól a dübörgés

Ugye eljössz még

Ugye eljössz még

Ha hallod majd az elefántdübörgést

Ugye eljössz még

Talán eljössz még

Mi várunk rád, ha szól a dübörgés

Ugye eljössz még

„Én rá mindig úgy fogok emlékezni, mint egy kicsi, hirtelenszőke fiúra, akinek az arcára csattanós puszit lehetett adni. És mindig nagyon fogom sajnálni, hogy nem is élt igazán…"

Margit

Köszönöm

• Valériának, hogy megajándékozott a bizalmával és az emlékeivel,

• Margitnak, hogy nem felejtette el a személyes történeteket és fáradhatatlanul segített a régi csibészek felkutatásában,

• Attilának, hogy őszintén mesélt a csövesekről és a kor meghatározó életérzéséről,

• Ferencnek, hogy beavatott a régi csínytevésekbe,

• az igazgatónak, hogy mindig szakított rám (ebéd)időt,

• az egykori „jó tanuló" hölgynek, hogy bár akkoriban egy magafajta lánynak illett tartani a csövesektől, mindent tud róluk,

• a fiú további rokonainak, haverjainak és ismerőseinek, hogy a gyakran emlegetett, hosszú évtizedek dacára újabb és újabb emlékeket ástak elő,

• dr. Zacher Gábornak, hogy megtisztelt a figyelmével és szakértelmével,

• dr. Szegeczky Dezsőnek, hogy fogadott és megosztotta velem a tapasztalatait,

• dr. Flashnek, hogy sztorizgatott,

• Bihari Balázsnak, hogy a háttértudásomat fejlesztette,

• Mikle Enikőnek, hogy segített felidézni bizonyos német szavak jelentését,

• Szántó Nikolettnek, hogy alkotóházként rendelkezésemre bocsátotta az otthonát,

• Likó Marcinak, hogy Várpalotán megállított „minden második sarkon megbámulni, hogy mit alkotott egy szerelmes fiatal",

• a Karthago együttes tagjainak, hogy a tenyerükön hordoztak.

• Külön köszönet a családomnak, a kiadómnak és azoknak az embereknek, akik a kérésemre dokumentumokat kerestek, fuvart biztosítottak, útbaigazítottak, biztattak, vagy a munkámat bármilyen formában segítették.

VOLT EGY FIÚ

– Van egy dal, ami nélkül nagyon nehéz elképzelni egy igazi Karthago-koncertet. 1981-ben a zenekar Székesfehérváron játszott, ahol egy nagyon szomorú esemény történt: meghalt egy fiatal fiú. Az ő emlékére született akkor egy dal, amit azóta is minden egyes koncerten – így ma este nektek is, önöknek is – eljátszunk. Ezzel a dallal emlékezünk arra a fiúra, aki ott és akkor meghalt a Karthagóért és meghalt a rockzenéért. Szóljon a dal ma este is érte. A dal címe: Requiem. – Ezekkel a szavakkal vezeti fel a legnagyobb slágerüket a koncertjeiken Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapító-gitárosa.

De vajon mi történt azzal a tizenhat éves fiúval 1981. február 13-án a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban? Halálának okát a mai napig csak találgathatjuk. Különféle legendák keringenek arról, hogy az akkoriban elterjedt szipuzás vagy a gyógyszerekre ivott alkohol áldozata lett, vagy netán összetaposta a tömeg. Esetleg a három így együtt. Akármi is történt, a tragédia körülményei a mai napig tisztázatlanok.

– A koncert után ott maradt egy srác a földön – idézte fel a tragédia éjszakáját Szigeti, amikor meglátogattam a zenekart a próbatermükben. A hangszerekkel körülvett biliárdasztalnak támaszkodva hallgattam, ahogy magyarázott. – Annak idején, a hetvenes-nyolcvanas évek rockkoncertjein nem volt szokatlan látvány, hogy egy-egy rocker a földön feküdt. A gyerekek gyakran úgy jöttek szórakozni, hogy előtte jól feltöltötték magukat, így nem tűnt furcsának, ha a színpadnak hátat fordítva tomboltak vagy a földön feküdtek. De később mindenki felkelt és hazament. Ez a fiú azonban sosem tért vissza a koncertről.

– Ki volt ez a fiú? – tettem fel a kérdést, hiszen a fellépéseken elhangzó ismertetőn kívül semmilyen információm nem volt róla.

– Nem írtuk fel a nevét, sem azt, hogy hová valósi – kaptam meg a választ a zenekartól.

A fiú nevét sosem hozták nyilvánosságra, sem a dalban, sem a koncerteken nem hangzik el. Az emléke úgy maradt fenn, hogy alig akadt valaki, aki tudta volna, ki volt valójában. Vajon kire gondolhat a közönség, amikor a Requiem felcsendül és az emberek a magasba emelik az öngyújtóikat, és kire gondolhat a zenekar? A fiú arca és a neve feledésbe merült.

Én csaknem húsz éve látogatom a Karthago együttes koncertjeit, és az utóbbi években egyre többet foglalkoztatott a gondolat: nemcsak egy fiút szeretnék magam elé képzelni, miközben az „elefántdübörgést" hallgatom, hanem a fiút, aki 1981-ben meghalt azon a bizonyos estén. Ez volt a személyes indítékom, hogy kutatni kezdjem a történetét és a kort, amiben élt. A rendszerváltás előtti évtizedekben