A múzsák kútja és F. Scott Fitzgerald több más zsengéje Fordította Ortutay Péter

By Ortutay Peter

Egyes írók életéről hozzáértő kutatók, tudósok, professzorok általában részletesen írnak, beszélnek, így aztán jól tudjuk (persze, ha akarjuk), hogy ez és az mikor és hol élt, mikor mit és hol írt, stb. Sokkal érdekesebbek azonban azok az írók, akik saját maguk dokumentálták életüket napló-bejegyzésekkel, jegyzetekkel, kommentárokkal és levelekkel, vagy akár egész életművükkel. Mintha csak előrelátóan készültek volna arra, hogy az utókor számon tartsa őket. Egy ilyen íróval van dolgunk Francis Scott Fitzgerald személyében is.
Francis Scott 1908-ban lett az előkelőnek számító St. Paul Akadémia (ami egyébként csak középiskola) tanulója (részletes életrajzát az olvasó megismerheti akár a Wikipédia https://hu.wikipedia.org/wiki/F._Scott_Fitzgerald oldalán vagy másutt). Már akkoriban is érdekelte az írás és gyerekkori naplójában (Thoughtbook a neve) van egy bejegyzés, mely szerint már 1907-ben írt esszét és elbeszélést (11 évesen). Az iskolában több tanár még bátorította is, hogy fejlessze íráskészségét. 1909-ben három elbeszélésről is történik említés, de ezek közül csak egy maradt fenn, és ezt az egyet érte az a kitüntető megtiszteltetés, hogy Fitzgerald első olyan szépirodalmi műve legyen, mellyel a nagyérdemű teljes egészében megismerkedhet.

• Language: Magyar
• Publisher: Ortutay Peter
• Release date: Jun 7, 2018
• ISBN: 9780463236963

Ortutay Peter

Rövid önéletrajz:1942. július elsején születtem Ungváron. A középiskolát szülővárosomban végeztem. Rögtön az iskola után egyetemi felvételeim nem sikerültek, így két évig sajtolómunkásként dolgoztam a Peremoha gyárban. Aztán behívtak katonának... a szovjet hadseregbe, ahol három évet húztam le angyalbőrben.1964-ben felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarára, és angol szakos egyetemista lettem. 1969-ben diplomáztam. Még ugyanabban az évben (sőt korábban) Balla László főszerkesztő felajánlotta, hogy dolgozzam fordítóként (majd újságíróként) a Kárpáti Igaz Szó magyar lapnál. Kisebb megszakításokkal a nyolcvanas évek elejéig dolgoztam az Igaz Szónál. 1984-ben költöztem Budapestre. Angol nyelvtanár lettem az Arany János Gimnáziumban, majd a Kandó Kálmán főiskolán. Az ELTE bölcsészkarán doktoráltam angol nyelvészetből, és a tudományos fokozatomnak köszönhetően 1991-ben az Egri Tanárképző Főiskola főigazgatója megkért, hogy legyek a főiskolán az angol tanszék vezetője. Három évig voltam tanszékvezető, aztán előadó tanár ugyanitt.1998-tól 1999-ig az Ohiói Állami Egyetemen (Amerikai Egyesült Államok) is tanítottam egy rövid ideig. Az Egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanáraként mentem nyugdíjba 2004-ben.Nyugdíjazásom előtt és után nyelvészeti tudományos munkákat publikáltam, írogattam, szépirodalmat fordítottam. Eddig hat vagy hét műfordítás-kötetem van, főként F. Scott Fitzgerald amerikai író novellái és színművei, valamint Mary Shelly Mathildá-ja, mely fordításomban először jelent meg magyarul. Közben sikerült lefordítanom angolra Szalay Károly (alternatív) Kossuth-díjas írónak az ötvenhatos magyar forradalomról írt Párhuzamos viszonyok című regényét, mely a United P. C. Publisher kiadó gondozásában Parallel Liaisons címmel jelent meg külföldön.

Book preview

A múzsák kútja

és

F. Scott Fitzgerald több más zsengéje

Fordította Ortutay Péter

Szerkesztette Kelemen Márta

Copyright@Ortutay Péter

Smashwords Kiadó – 2018

A Raymond kötvények rejtélye

John Syrelt a New York-i Friss Hírektől egy nyitott ablaknál láttam életemben először, amint ott állt és a várost nézte. Úgy hat óra lehetett estefelé, és már ki is gyulladtak az első fények. A Harmincharmadik utca végig a fényesen kivilágított épületek hosszú sorából állt. John Syrel nem volt kimondottan magas, de egyenes testtartása és mozdulatainak határozottsága miatt igazi sportembernek látszott. Huszonhárom éves volt mindössze, amikor először láttam, de már riporterként dolgozott az újságnál. Nem volt igazán jóképű legény: simára borotválta az arcát, de az álla mutatta, hogy van akaraterő benne. Barna volt a szeme, és haja is.

Amikor a szobába léptem, megfordult és lassan, szinte kántálva, így szólt:

– Mr. Egan rendőrfőnök úrhoz van szerencsém, ha nem tévedek.

Bólintottam, és ő folytatta:

– John Syrel a nevem, és az a dolgom – őszinte leszek –, hogy mindent megtudjak a Raymond kötvényekkel kapcsolatos ügyben.

Szólni akartam, de ő leintett.

– Bár a Friss Hírek munkatársa vagyok – mondta –, de most nem újságírói minőségben jöttem.

– Én meg nem azért jöttem – szakítottam félbe szavait hűvösen –, hogy privát ügyeinkről számoljak be egy újság tejfeles szájú riporterének vagy bárki másnak. James, vezesse ki ezt az urat.

Syrel szó nélkül megfordult, és hallottam lépteit, amint kivonult a szobából.

De amint azt az itt következő események is bizonyítani fogják, nem ez volt az első eset, hogy összehozott vele a sors.

Másnap reggel, vagyis közvetlenül az után, hogy John Syrellel találkoztam, az általa már említett bűntény színhelyére kellett kimennem. A vonaton elővettem az újságot és a következőket olvastam a bűntényről és azt ezt követő betörésről:

„RENDKÍVÜLI HÍREK:

Borzalmas dolgok történnek a külvárosban

Mikor vet már véget a polgármester a bűnözésnek?"

Július elsején reggel a külvárosban súlyos bűntény történt, melyet betörés követett. Miss Raymond gyilkosság áldozata lett, és kint az udvaron találtak egy másik hullát is, egy szolga tetemét. Mr. Raymond Santuka Lake–i lakos elmondta, hogy kedden reggel sikoltozásra és két revolverlövésre ébredt, mely feleségének a szobájából jött. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem tudta. Majdnem biztos volt benne, hogy belülről volt bezárva, amikor hirtelen mégis csak sikerült kinyitni, de a szobában Mr. Raymond senkit sem talált, csak egy óriási rendetlenséget. A padló közepén egy revolver hevert, a felesége ágyán meg egy vérfoltot látott, melynek egy kéz formája volt. Felesége nem volt ott, de ahogy jobban megvizsgálta a szobát, a lányát az ágy alatt találta holtan. Az ablak két helyen is be volt törve. A lánya, Miss Raymond testén volt egy seb egy pisztolygolyótól, a feje meg össze–vissza volt verve. A házon kívül megtalálták egy szolga holttestét golyó ütötte sebbel a fejében. Felesége, Mrs. Raymond nem volt sehol.

A szobát korábban felforgatták. Az asztal fiókjai mind kihúzva, mintha a gyilkos keresett volna valamit. Egan rendőrfelügyelő ott van a bűntett helyszínén, olvastam az újságban.

De akkor a kalauz elkiáltotta magát: Santuka! A vonat megállt, kiszálltam és elindultam a házhoz. A tornácon Gregsonnal találkoztam, akit a legjobb nyomozónak tartanak az őrsön. Ideadta nekem a ház tervrajzát, és azt mondta, hogy szeretné, ha vetnék rá egy pillantást, mielőtt bemennénk.

– A szolga, akinek a holtestét megtaláltuk – mondta Gregson –, John Standish. Már tizenkét éve állt a család szolgálatában, és mindenki megbízott benne. Csak harminckét éves.

– Nem találták meg a gyilkos golyót? – kérdeztem.

– Nem – felelte. És aztán: – De azért jobb, ha bejön, és maga is körbenéz. Mellesleg itt téblábolt egy fickó, és meg akarta vizsgálni a holttestet. Amikor nem akartam beengedni, odament, ahol a szolgát lelőtték, letérdelt a fűben és keresgélni kezdett. Néhány perc múlva felállt és nekidőlt egy fának. Aztán visszajött ide a házhoz, és megint csak arra kért, hogy engedjem meg neki, hogy megnézze a holttestet. Azt mondtam, jó, ha utána elmegy. Beleegyezett, és amikor bent volt a szobában, letérdelt, majd az ágy alá nézett és körbeszaglászott. Aztán odament az ablakhoz és gondosan megvizsgálta a betört ablaküveget. Ez után kijelentette, hogy itt nincs több dolga, és elindult a szálloda felé.

Miután alaposan megvizsgáltam a szobát, rájöttem, hogy hamarább átlátok egy malomkövön, mintsem ezen a rejtélyen. Miután befejeztem a vizsgálatot, Gregsonnal már csak a laboratóriumban találkoztam.

– Biztosan hallott a kötvényekről – mondta, amint mentünk lefelé a lépcsőn. Azt feleltem, hogy nem, és erre elmondta, hogy egy értékes kötvénycsomag eltűnt abból a szobából, amelyben Miss Raymondot megölték. Az előző este Mr. Raymond a fiókba tette, de másnap reggel már nem volt ott.

Aznap este a városba menet ismét összefutottam Syrellel, és udvarias meghajlással köszönt nekem. Elszégyelltem magam a miatt, hogy a múltkor nem akartam vele szóba állni. Amikor a kocsihoz mentem, láttam, hogy még volt egy üres hely mellette. Beültem és elnézést kértem előző napi gorombaságomért. Elfogadta, de mivel nem volt tovább miről beszélnünk, ezért csak ültünk és hallgattunk. Végül megkockáztattam egy megjegyzést.

– Mit gondol az esetről?

– Semmit sem gondolok róla. Nem volt még időm végiggondolni.

Elszántan ismét megkérdeztem.

– Megtudott valamit?

Syrel benyúlt a zsebébe és mutatott egy golyót. Jól megnéztem.

– Hol találta? – kérdeztem.

– Az udvaron – felelte röviden.

Ezután ismét mindketten hallgattunk. Amikor a városhoz értünk, már sötétedett. A nyomozás első napja nem igen volt sikeres.

A nyomozás második napja sem volt sikeresebb, mint az első. Syrel barátom nem volt otthon. A szobalány bejött Mr. Raymond szobájába, amikor én is ott voltam, és közölte, hogy felmond.

– Mr. Raymond – mondta a lány. – Az elmúlt éjszaka furcsa zajokat halottam kint az ablakom alatt. Szeretnék maradni, uram, de ezt nem bírom idegekkel.

Ezen kívül más nem történt, és nagyon fáradtan tértem haza. Másnap reggel a szobalány ébresztett; egy távirat volt a kezében. Felbontottam és azt láttam, hogy Gregson küldte.

– Azonnal jöjjön – írta. – Meglepő fejlemény.

Gyorsan felöltöztem, és az első kocsival indultam Santukába. Az állomáson Gregson várt egy kétüléses kisautóval. Amint beültem, Gregson elmondta, mi történt.

– Valaki járt a házban az elmúlt éjjel. Tudja, Mr. Raymond arra kért, hogy aludjam náluk. Szóval, hogy folytassam, a múlt éjszaka, úgy egy óra felé, kezdtem nagyon megszomjazni. Lementem a hallba, hogy igyak egy kis vizet a csapból, és amikor épp elindultam a szobámból (Miss Raymond szobájában aludtam) a hallba, hallom, hogy valaki van Mrs. Raymond szobájában. Nem tudtam megérteni, miért van Mr. Raymond fenn éjszaka ilyen időben, ezért a nappalin keresztül odamentem, hogy kinyomozzam. Benyitottam Mrs. Raymond szobájába. Miss Raymond holtteste ott volt a díványon kiterítve. Egy férfi térdelt előtte. Nem láttam az arcát, de a testalkatáról tudtam, hogy nem Mr. Raymond. Miközben néztem, a férfi lassan felállt, és láttam, hogy kinyit egy fiókos szekrényt. Kivett onnan valamit és zsebre tette. Ahogy megfordult, meglátott, és én meg egy fiatal férfit láttam. Dühös kiáltással rám vetette magát, és mivel nem volt fegyver nálam, megpróbáltam elmenekülni. De ő felkapott egy súlyos indián dorongot, és nekem rontott. Kiabáltam, ami minden bizonnyal felébresztette az egész házat, mert többre nem emlékszem, csak arra, hogy Mr. Raymond fölém hajolva élesztget.

– Hogy nézett ki ez az ember? – kérdeztem. – Felismerné, ha még egyszer látná?

Nem hiszem – válaszolta. – Csak profilból láttam.

– A bűntényre csak egy magyarázatot tudok adni – mondtam. – A gyilkos Miss Raymond szobájában volt, és amikor a kisasszony bement, a férfi nekiesett és összeverte. Aztán Mrs. Raymond szobájába ment, megkötözte és magával vitte. De előtte még lelőtte Miss Raymondot, aki magához tért és megpróbált menekülni. Kint az udvaron találkozott Standish–sel, aki meg akarta állítani. Ezért őt is lelőtte.

Gregson elmosolyodott.

– Ez a feltételezés erősen sántít – mondta.

Amint a házhoz értünk, megláttam John Syrelt, aki félrevont.

– Ha velem jön – mondta –, megtud valamit, ami még értékes részletekkel szolgálhat önnek.

Elnézést kértem Gregsontól és követtem Syrelt. Amint a fasorhoz értünk, beszélni kezdett.

– Tegyük fel, hogy a gyilkos vagy a gyilkosok, kimenekültek valahogy a házból. Merre tudtak menni? Természetesen minél messzibbre akartak kerülni a tett színhelyétől. Akkor hát hová mentek? Na, most, két vasútállomás is van a közelben, Santuka és Lidgeville. Megállapítottam, hogy Santukába nem mentek. Gregson is ezt állítja. Ezért azt feltéttelezem, hogy Lidgeville-be mentek. Ám Gregsonnak más a véleménye; ez a kettőnk közt a különbség. Pedig két pont között egy egyenes