Cari Mora

By Thomas Harris

Fél tonna arany rejlik egy Miami Beach-i tengerparton álló villa alatt. Akik évek óta keresik, mindenre képesek. A bandát Hans-Peter Schneider vezeti, akit csillapíthatatlan étvágy hajt, és azzal keresi a kenyerét, hogy valóra váltja a gazdag emberek erőszakos fantáziáit.
Cari Mora, a ház őrzője az erőszak elől menekült el a szülőhazájából. Miamiban él, ahol a bizonytalan ideiglenes menekültstátusz miatt ki van téve a bevándorlási hivatal kényének-kedvének. Ahogy Hans-Peter egyre közeledik a kincshez, megakad a szeme a gyönyörű nőn, akin sebet ejtett a háború. Cari Mora azonban meglepő képességekkel rendelkezik, és a túlélőösztönét már korábban is próbára tette a sors.

• Language: Magyar
• Publisher: General Press Könyvkiadó
• Release date: Sep 11, 2019
• ISBN: 9789634522829

Thomas Harris

A native of Mississippi, Thomas Harris began his writing career covering crime in the United States and Mexico, and was a reporter and editor for the Associated Press in New York City. His first novel, Black Sunday, was published in 1975, followed by Red Dragon in 1981 and The Silence of the Lambs in 1988. Hannibal, Harris' third book featuring Hannibal Lecter was an international bestseller.

Book preview

cover.jpg

Thomas Harris

CARI MORA

Thomas Harris

CARI MORA

img1.jpg

A mű eredeti címe

Cari Mora

Copyright © 2019 by Thomas Harris

This edition published by arrangement with Grand Central Publishing, New York, New York, USA.

All rights reserved.

© Jacket design and illustration by Glenn O’Neill incorporating elements supplied courtesy of Alamy Images.

Hungarian translation © Kiss Ádám

© General Press Könyvkiadó, 2019

Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás.

A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is.

A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. Az e-könyvet a letöltő kizárólag saját célra jogosult használni. Az e-könyv engedély nélküli másolását, jogtalan terjesztését a törvény bünteti.

Fordította

KISS ÁDÁM

A borítót az eredeti alapján

KISS GERGELY

készítette

ISBN 978 963 452 282 9

Kiadja a GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ

1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

Telefon: [phone]

www.generalpress.hu

[e-mail]

Felelős kiadó KOLOSI BEÁTA

Műszaki szerkesztő DANZIGER DÁNIEL

Felelős szerkesztő KISS BÉLA

Az e-könyv konvertálását az eKönyv Magyarország Kft. végezte

www.ekonyv.hu

Elizabeth Pace Barnesnak, aki megajándékoz

a szeretetével, és bölcsességet kölcsönöz nekem

Köszönetnyilvánítás

Szeretném kifejezni a köszönetemet a Quaker United Nations Office-nak a dr. Yvonne E. Keairns által szerzett The Voices of Girl Child Soldiers (Női gyermekkatonák beszámolói) című esettanulmányokért.

A miami-dade-i rendőrség gyilkossági osztályán dolgozó David Rivers nyugalmazott őrmester jóvoltából egy sor kiváló, gyilkossági nyomozással kapcsolatos szemináriumon vehettem részt, amelyeket ő vezetett, és amelyeknek ő állította össze a tantervét.

A Pelican Harbor menhely sérült madarak és egyéb állatok rehabilitációjával foglalkozik, hogy visszatérhessenek a vadonba. Ez a kiemelkedően emberséges intézmény adományokból, önkéntesek segítségével tartja fenn magát, és örömmel fogadja a látogatókat.

Elsősorban pedig köszönet illeti ezt a különleges és gyönyörű helyet – Miamit –, ezt az ízig-vérig amerikai várost, amelyet olyan emberek építenek és működtetnek, akik valahonnan máshonnan érkeztek, gyakran gyalogszerrel.

1. fejezet

Két férfi beszélget egymással az éjszaka közepén. Ezerhétszáz kilométer választja el őket egymástól. Az arcuk egyik felét megvilágítja az okostelefon. Két fél arc vitatkozik a sötétben.

– Bejuthatok a házba, ahol maga szerint elrejtették. Mondja a többit, Jesús!

A válasz alig hallható a statikus zaj recsegésén keresztül.

– A negyedét fizette csak ki annak, amit ígért. – Katt-katt. – Küldje el a maradékot! Küldje el! – Katt-katt.

– Jesús, ha a segítsége nélkül találom meg, amit akarok, semmit se kap tőlem.

– Ez sokkal inkább így van, mint gondolná. Úgy fején találta a szöget, mint még soha. – Katt-katt. – Amit akar, az valójában tizenöt kiló Semtex... Ha a segítségem nélkül találja meg, a robbanás a holdig repíti.

– Messzire elér a kezem, Jesús.

– A holdról azért nem ér el, Hans-Pedro.

– Hans-Peternek hívnak, jól tudja.

– Megfogná a péróját, ha elég hosszú lenne a keze? Ezt mondta? Nem kértem bemutatkozó kört. Ne pazarolja az időmet! Küldje el a pénzt!

A vonal megszakad. Mindkét férfi maga elé mered a sötétben.

Hans-Peter Schneider egy priccsen fekszik a hosszú, fekete hajójának a fedélzetén Key Largo szigetén. Hallgatja, ahogy egy nő zokog a hajó orrában található V alakú ágyon. Utánozza a jajgatását. Van hozzá tehetsége. A saját anyja hangja hagyja el a száját, és megszólítja a síró nőt:

– Karla! Karla! Miért sírsz, drága gyermek? Csak egy álom az egész.

A kétségbeesett nő egy pillanatra összezavarodik a sötétben, aztán újra elöntik az arcát a keserű könnyek.

A nő sírása zene Hans-Peter füleinek, megnyugszik tőle, és hamarosan újra álomba szenderül.

A kolumbiai Barranquilla városában Jesús Villarreal lassan megnyugszik a lélegeztetőgép kimért sziszegésére. Szippant egy kevés oxigént a maszkjából. A teljes sötétségben hallja, ahogy az egyik beteg Istenhez fohászkodva a kórteremben felkiált:

– Jézus!

– Remélem – suttogja Jesús Villarreal a sötétben –, Isten is olyan jól hall téged, mint én, barátom. De kétlem.

Jesús Villarreal felhívja a tudakozót az eldobható telefonjáról, és megszerzi egy barranquillai tánciskola telefonszámát. Félretolja az oxigénmaszkot, hogy szabadon beszélhessen.

– Nem, nem szeretnék táncot tanulni – mondja a telefonba. – Most épp nem alkalmas. Don Ernestóval akarok beszélni. Dehogynem ismeri. Mondja meg neki a nevemet, tudni fogja. – Katt-katt.

2. fejezet

Hans-Peter Schneider hajója lassan elúszott a Biscayne-öbölben álló hatalmas ház előtt. A víz tajtékzott a fekete hajótest mellett.

Hans-Peter a távcsövén át figyelte a pizsamanadrágot és trikót viselő, huszonöt éves Cari Morát, amint kinyújtózik a teraszon a kora reggeli napfényben.

– Te jó ég! – mondta. Hans-Peter szemfogai meglehetősen hosszúak, és látszik bennük az ezüst, amikor mosolyog.

A férfi magas, sápadt és teljesen kopasz. Szempilla nélküli szemhéja hozzáért a távcső üvegéhez, és összemaszatolta. Megtörölte az eszközt egy vászon zsebkendővel.

Az ingatlanközvetítő, Felix ott állt mögötte a hajó fedélzetén.

– Ő az. A gondnok – magyarázta. – Bárki másnál jobban ismeri a házat, megjavított ezt-azt. Faggasd ki az épületről, aztán kirúgom az okostojást, mielőtt még meglátna valamit, amit nem kéne. Időt takaríthatsz meg vele.

– Idő – morogta maga elé Hans-Peter. – Idő. Mennyit kell még várni az engedélyre?

– A bérlő reklámokat forgat. Az engedélye még két hétre szól.

– Felix, azt akarom, hogy add ide a ház kulcsát. – Hans-Peter német akcentussal beszéli az angolt. – Ma kellenek a kulcsok.

– Ha a kulcsommal mész be, és történik valami, tudni fogják, hogy én voltam. Pont, mint az O. J.-perben: ha a kulcsommal mész be, belekeveredem az egészbe. – Csak Felix nevetett a viccen. – Figyelj, ma elmegyek a főbérlőhöz, és megkérem, hogy engedje el a dolgot. Nappal kell megnézned a helyet, más emberekkel együtt. Jobb, ha tudod, hogy kurvára hátborzongató odabent. Már négy gondnok felmondott, mire megtaláltam ezt. Ő az egyetlen, aki nem fél benne.

– Felix, keresd fel a főbérlőt! Ajánlj fel neki pénzt! Maximum tízezer dollárt. De most azonnal add ide a kulcsot, vagy öt perc múlva a vízben találod magadat!

– Ha bántod a ribancot, nem fog tudni segíteni neked – mondta Felix. – Ott is alszik. Ott kell maradnia éjszakára a tűzbiztosítás miatt. Napközben időnként máshol is dolgozik. Várj, és nappal menj be!

– Csak körülnézek. Észre se fogja venni, hogy a házban vagyok.

Hans-Peter a távcsövön keresztül tanulmányozta Carit. A nő lábujjhegyre állt, hogy megtöltsön egy madáretetőt. Kár lenne elpazarolni. Az érdekes hegek miatt sok pénzt kaphatna érte. Talán százezer dollárt – 35 433 184 mauritániai ouguiyát – a nouakchotti Acroto Grotto Stump Clubban. Persze csak ha megvan az összes végtagja, és nincs tetoválása. Ha igazán nagyot akar szakítani rajta, és át kell alakítania, a munkára fordított idő miatt még jobban kereshet rajta. Százötvenezer dollár. De ez csak aprópénz. A házban legalább huszonöt-harminc millió lehetett.

A terasz melletti frangipánifán egy macskamadár belekezdett egy dalba, amelyet a kolumbiai köderdőből hozott magával északra, Miami Beachre.

Cari Mora felismerte a kétezer-ötszáz kilométerre élő andoki klarinétmadár jellegzetes dalát. A macskamadár lelkesen énekelt. Cari elmosolyodott, és megállt, hogy meghallgassa a gyermekkorából ismerős dallamot. Odafütyült a madárnak, amely válaszolt neki. Aztán bement a házba.

A hajón Hans-Peter kinyújtotta a kezét a kulcsért. Felix anélkül tette a tenyerébe, hogy hozzáért volna.

– Az ajtók be vannak riasztva – magyarázta. – De a télikert ajtaja nem működik, még várjuk az alkatrészeket. A ház déli oldalán lévőről beszélek. Van tolvajkulcsod? Az ég szerelmére, karcold meg a reteszt, mielőtt kinyitod az ajtót a kulccsal, és hagyj egy tolvajkulcsot a lépcsőn, hátha történik valami!

– Persze, Felix, megteszem a kedvedért.

– Ez nem jó ötlet – aggodalmaskodott Felix. – Ha kicsinálod a csajt, nem tudsz meg tőle semmit.

A kikötő mellett hagyott kocsijához érve Felix felemelte a csomagtartó alsó borítását, és elővette az emelő és a szerszámok mellé rejtett eldobható telefonját. Felhívott egy tánciskolát a kolumbiai Barranquillában.

– Nem, señor. – Bár odakint álldogált, mégis suttogott. – Addig húztam az időt az engedéllyel, amíg csak lehetett. Van egy saját ügyvédje az ilyesmire, rá fog jönni. Csak a házat kapja meg. Ez minden. Nem tud nálunk többet... Igen, megvan a letét. Köszönöm, señor, nem fogom cserben hagyni.

3. fejezet

Cari Morának több különböző munkahelye is volt. Leginkább a Pelican Harbor nevű madármenhelyet szerette, ahol állatorvosok és más önkéntesek segítették a madarak és kisebb állatok rehabilitációját. Ő tartotta rendben a rendelőt, és a nap végén fertőtlenítette a különböző eszközöket. Időnként a menhely hajókirándulásain dolgozott felszolgálóként az unokatestvérével.

Cari mindig is örömmel vállalt olyan feladatokat, amelyekben állatokkal foglalkozhatott. A menhely műtősruhát is adott neki, amelyet szívesen viselt, mert egyszerre egészségügyi szakembernek érezte magát tőle.

Az állatorvosok is egyre inkább megbíztak Cariban, aki ügyesen és óvatosan bánt a madarakkal, ma pedig épp dr. Blanco nézte, ahogy összeölti egy fehér pelikán torokzacskóját a csőre alatt, amelybe beleakadt egy horog. Ez a művelet biztos kezet igényel, mert a különböző rétegeket egyenként kell összeölteni, miközben a madarat gázzal altatásban tartják.

Cari egészen belefeledkezett a békés feladatba. Cseppet sem hasonlított a gyermekkori élményeire, amikor a katonák sebeit varrta össze a harcmezőn egy gyors matracöltéssel, érszorítóval vagy egy poncsóval, amelyet csak rádobott a tátongó mellkasi sebre. Időnként a puszta kezével nyomta össze a sérülést, miközben a fogával tépte fel a kötszer légmentes tasakját.

A nap végére a pelikán a lábadozóban pihent, dr. Blanco és a többiek pedig hazamentek.

Cari kivett egy patkányt a fagyasztóból, hogy kiolvassza, miközben rendet rakott a rendelőben, és lecserélte a vizet a kinti röptetőkben és ketrecekben.

Miután végzett a szobában, és sterilizálta az eszközöket, felnyitott egy tamarindízű kólát magának, a kiolvadt patkányt pedig kivitte a zárt röptetőkhöz és ketrecekhez.

Az amerikai uhu egy rúdon üldögélt a röptetője távolabbi végében. Cari betette a patkány tetemét a rácson keresztül egy szűk polcra. Lehunyta a szemét, és próbálta kifülelni a bagoly hangját, mielőtt az arcát megcsapta volna a hatalmas szárnyak által felkavart levegő. A madár soha nem szállt le, csak felkapta a zsákmányát X alakú karmával, és halkan visszareppent a rúdra, ahol valószerűtlenül nagyra tátotta a csőrét, és egy darabban lenyelte a patkányt.

Az amerikai uhu a menhely állandó lakója volt. Nem engedhették szabadon, mert belerepült egy távvezetékbe, és elvesztette az egyik szemét, így nem tudott vadászni, bár kiválóan repült. A madár a város iskoláinak népszerű sztárvendége volt a környezetismeret-órákon: remekül viselte a több száz diák vizsgálódását, sőt időnként lehunyta a megmaradt szemét az előadás alatt, és elszunyókált.

Cari egy felfordított vödrön üldögélt, és a rácsnak vetette a hátát, miközben szemből egy szula fürkészte, amely a lábujjai közt ejtett seb összevarrása után lábadozott. Cari az állatorvosoktól tanult öltéssel zárta össze a sérülést.

A közeli kikötőben már elkezdték kivilágítani a hajókat, és barátságos párok főzőcskéztek a konyhájukban.

A háborúban született Caridad Mora állatorvos szeretett volna lenni. Kilenc éve élt az Egyesült Államokban bizonytalan ideiglenesen védett státusszal, amelyet a kormányzat a jelenlegi, ellenséges légkörben egyetlen tollvonással visszavonhatott.

A bevándorlók elleni szigorú intézkedések előtt megszerzett egy igazolást a középiskolai tanulmányai elvégzéséről. Csendben szerzett mellé egy otthoni ápolói végzettséget is egy rövid, hathetes kurzus teljesítésével, amely a jelentős tapasztalatának köszönhetően gyerekjáték volt. De a továbbtanuláshoz ennél jobb papírokra lett volna szüksége. A Bevándorlási és Vámhatóság mindig figyelt.

A rövid, trópusi alkonyatban visszabuszozott az öbölben álló, nagy házhoz. Szinte teljesen sötét volt, mire odaért, a pálmafák már feketeségbe burkolóztak a lemenő nap fényében.

Egy darabig a víz mellett üldögélt. Az öbölből érkező szellő ma este tele volt szellemekkel – fiatal férfiakkal, nőkkel és gyermekekkel, akik még éltek, vagy a karjában haltak meg, miközben próbálta összevarrni a sebeiket, levegőért és életért kapkodtak, vagy megremegtek, és elernyedt a testük.

Más estéken a szellő finoman végigcirógatta, és magával hozta a csókok, az arcán végigsimító szempillák, a nyakát csiklandozó, édes lehelet emlékét.

Vagy így, vagy úgy, de a szellő sohasem érkezett egyedül.

Cari odakint üldögélt, és a békákat hallgatta, miközben a sokszemű lótuszvirág a tavacskából fürkészte. Egy bagolyház bejáratát nézte, amelyet ő készített egy faládából. Egyelőre egy arc sem tűnt fel benne. Három béka leskelődött a közelben.

Fütyülni kezdte az andoki klarinétmadár énekét. Nem érkezett rá válasz. Kicsit üresnek érezte magát, ahogy bement a házba, hogy megkezdje a nap legnehezebb részét: megvacsorázzon, egyedül.

A ház eredeti tulajdonosa Pablo Escobar volt, bár soha nem élt itt. Az ismerősei szerint a családjának vásárolta, hogy használhassák, ha esetleg kiadnák az Egyesült Államoknak.

Az épület Escobar halála óta időnként fel-felbukkant a jogrendszer útvesztőjében. Az évek során több playboy, pancser és ingatlanfejlesztő is megvásárolta, spekulánsok, akik a bíróságtól vették meg, és ingatag vagyoni helyzetükben egy darabig megtartották. A ház még magán viselte a kezük nyomát: tele volt filmes kellékekkel, szörnyek bábuival, amelyek a látogatók felé nyúltak, és vicsorogtak. Akadtak itt próbababák, filmposzterek, zenegépek, horrorfilmes kellékek és szexbútorok. A nappali éke a Sing Sing börtön egyik régi villamosszéke volt, amely a pályafutása során csak három áldozatot követelt, az áramerősséget pedig maga Thomas Edison állította be rajta.

Fények gyulladtak fel és aludtak ki végig a házban, ahogy Cari elsétált a próbababák, a fölé magasodó filmes szörnyek, a Zorn bolygó ötméteres földönkívüli anyakirálynője előtt a lépcső tetején lévő hálószobájáig. Ott végül az utolsó fény is kihunyt.

4. fejezet

Felix kulcsával a kezében Hans-Peter Schneider végre besurranhatott a Miami Beachen álló házba. Már régóta vágyott erre. Besurranhatott, miközben a dögös nő, Cari Mora odafent aludt az emeleten.

Hans-Peter épp a szállásán volt a Biscayne-öböl egyik eldugott raktárépületében, nem messze a régi Thunderboat Alley-től Miami Beach északi részén, miután fekete hajóját kikötötte a szomszédos hajóháznál. Meztelenül ült egy széken a csempés zuhanyzó közepén, és a fúvókák minden oldalról vizet permeteztek rá. Német akcentussal énekelt:

– ...just singing in the rains. What a glorious feeling, I am haaappy again.

Látta, ahogy az arca tükröződik az alkalikus hidrolízissel működő hamvasztógép üvegoldalán, amelyben éppen Karlát tüntette el, a lányt, aki nem vált be üzleti szempontból.

Az egyre sűrűbb párában Hans-Peter arca dagerrotípiának tűnt az üvegen. Felvette Rodin Gondolkodójának a testtartását, és a szeme sarkából figyelte a saját alakját. A gőzben enyhe lúgos szag érződött.

Érdekes volt a tükörképében felismerni a Gondolkodót, miközben a tartályban Karla csontjai kezdtek megjelenni a maró lúgos víz és a lány többi részének sűrű keverékében. A gép ringatózott, és a folyadék előre-hátra hullámzott benne. A massza bugyogott, és buborékok törtek a felszínére.

Hans-Peter nagyon büszke volt a hamvasztógépére. Felárat kellett fizetnie érte, mert az eljárás kezdett népszerűvé válni, amióta a környezetvédők mindent megtettek a hagyományos hamvasztással járó szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében. A folyékony megoldásnak nem volt ökológiai lábnyoma, sőt semmilyen nyom nem maradt utána. Ha egy lány nem vált be, Hans-Peter egyszerűen folyékony formában lehúzhatta a vécén, és még a talajvizet sem mérgezte vele. Munka közben mindig ezt dúdolta:

– Hívd Hans-Petert! Megold mindent ragyogóan, és a gond eltűnik a lefolyóban. Hans-Peter!

Karlát azért nem kellett teljes veszteségként leírnia. Egy kicsit elszórakoztatta Hans-Petert, és a veséjét is el tudta adni.

A férfi érezte, ahogy a hamvasztógép kellemes meleget áraszt a szoba túlsó feléről, bár a lúgos víz hőmérsékletét mindössze hetven fokra állította, hogy a folyamat tovább tartson. Élvezte, ahogy Karla csontváza lassan előtűnik a hús alól, és a meleg úgy vonzotta, akár egy hüllőt.

Azt fontolgatta, hogy mit vegyen fel a