A boldogság virágai

By Nora Roberts

Emma Grant már kislányként is szerelemre és romantikára vágyott, ezért nem csoda, hogy a barátnõivel alapított esküvõszervezõi cég virágkötõjeként találta meg a hivatását. Ennél szebb munkát nem is képzelhetett volna el magának. Emma szerelmi élete látszólag irigylésre méltó, mert a férfiak versengenek a kegyeiért, és elbûvölõnek tartják egzotikus szépségét. Mégsem találta még meg az igazit, és arra végképp nem számított, hogy a közvetlen környezetében fog rábukkanni. Jack Cooke szinte családtagnak számít, hiszen õ Parker bátyjának legjobb barátja.



A jóképû építész egy idõ után kénytelen beismerni, hogy nem csak baráti érzéseket táplál Emma iránt, és a dolgok még bonyolultabbá válnak, amikor kiderül, hogy Emma sem közömbös iránta. Jack nem az a férfi, aki hajlandó elkötelezni magát egy nõ mellett, de Emma életre szóló szerelemrõl ábrándozik. Milyen jövõ vár rájuk? Mi lesz a barátsággal és a szerelemmel? Ha meg akarják találni a közös hangot, akkor bízniuk kell egymásban, és a szívükben.

• Language: Magyar
• Publisher: Gabo Könyvkiadó
• Release date: May 20, 2020
• ISBN: 9789636897536

Book preview

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Nora Roberts: Bed of Roses

Fordította: Gondáné Kaul Éva

Könyvborító: Malum Stúdió

Copyright © 2009 by Nora Roberts

Hungarian translation © Gondáné Kaul Éva, 2011

Hungarian edition © GABO Kiadó, 2011

A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges

Elektronikus kiadás v.1.0.

ISBN 978-963-689-753-6

Kiadja a GABO Könyvkiadó

www.gabo.hu

[e-mail]

www.dibook.hu

Felelős kiadó: Földes Tamás

Felelős szerkesztő: Solymosi Éva

Az EPUB konverziót Kozári Imre készítette

A sorozat többi kötete:

Nora Roberts: Látomás fehérben (Menyasszonyok 1.)

Nora Roberts: A boldogság virágai (Menyasszonyok 2.)

Nora Roberts: A boldogság édes íze (Menyasszonyok 3.)

Nora Roberts: Mindörökkön örökké (Menyasszonyok 4.)

A barátnőknek

A virág is élvezi a saját illatát.

WORDSWORTH

A szerelem olyan, mint a lángra lobbant barátság.

BRUCE LEE

ELŐHANG

Emmaline meg volt győződve arról, hogy a szerelemnek csodatévő hatalma van: a nőket megszépíti, a férfiakból pedig herceget varázsol. Minden nő királynőnek érezheti magát, ha szerelem van az életében, mert igazi kincset hordoz a szívében.

Virágok, gyertyafény, séta a kertben egy holdvilágos estén… Emma ábrándos arccal felsóhajtott, ha erre gondolt. A legromantikusabb mégis az lenne, ha táncolhatna valakivel a holdfényben!

Elképzelte a nyári rózsák illatát, a bálterem nyitott ablakain át kiszűrődő zene hangjait, és a lágy fényeket. Álmodozás közben az izgalomtól felgyorsult a szívverése.

Emma leghőbb vágya volt, hogy egyszer a szerelmével táncolhasson egy kertben, az ezüstös holdfényben.

Tizenegy éves múlt ekkor.

Biztos volt abban, hogy az elképzelt jelenet egyszer megvalósul, ezért a legjobb barátnőinek is elmesélte.

Amikor egymásnál aludtak, órákig beszélgettek, zenét hallgattak és filmeket néztek. Senki nem szólt rájuk, hogy feküdjenek le, és akár egész éjjel fent maradhattak volna. Egy idő után mégis elnyomta őket az álom, és egyiküknek sem sikerült reggelig ébren maradnia. Egyelőre.

Ha Parkeréknél rendezték meg a pizsamapartit, és jó volt az idő, akkor éjfélig is elüldögélhettek a hálószoba teraszán. Emma imádta a tavaszt, és olyankor sokáig állt a teraszon, belélegezve a Brown-birtok parkjának bódító illatát és a frissen vágott fű illatát.

Mrs. Grady, a házvezetőnő mindig hozott nekik tejet és süteményt. Néha tortát is sütött. Időnként Mrs. Brown is bejött, hogy megnézze, mit csinálnak.

De legtöbbször csak ők négyen voltak.

– Nekem nem lesz időm a szerelemre meg a romantikára, ha majd sikeres üzletasszony leszek, és New Yorkban élek. – Laurel szőke haját halványzöld csíkok díszítették, és most Mackensie lángvörös fürtjeit próbálta divatosabbra varázsolni a fodrászjáték hajszínezőjével.

– De neked is szükséged van a szerelemre! – erősködött Emma.

– Ez nem igaz. – Laurel az igyekezettől kidugta a nyelvét, és nekilátott, hogy befonja Mac haját. – Olyan leszek, mint Jennifer nagynéném, aki mindig azt mondogatja az anyukámnak, hogy nem ér rá férjhez menni, és egy nő férfi nélkül is teljesnek érezheti magát. Az Upper East Side-on lakik, Madonnával szokott bulizni, és az apám törtető szinglinek nevezi. Én is szingli leszek, és Madonnával fogok bulizni.

– Persze! – horkantott fel Mac megvető hangon, aztán felnevetett, mert a barátnője megrángatta a copfját. – A tánc jó dolog, és a szerelem sem rossz, ha nem leszel tőle buta – folytatta. – Az én anyámnak mindig csak a szerelmen jár az esze. Meg a pénzen. Szerintem mindkettő egyformán fontos neki, és azt szeretné, ha valakitől szerelmet meg sok pénzt is kapna.

– Az nem igazi szerelem – világosította fel Emma a barátnőjét, de közben vigasztalóan megveregette a combját. – Sze­rintem olyankor az ember minden érdek nélkül szereti a másikat. Bárcsak már elég idősek lennénk ahhoz, hogy szerelmesek legyünk! – sóhajtott fel Emma. – Nagyon jó érzés lehet – tette hozzá sóvárogva.

– Meg kéne csókolnunk egy fiút, hogy megtudjuk, milyen.

Mindenki elhallgatott, és Parkerre nézett, aki az ágyán hasalva figyelte a barátnői fodrászkodását.

– Ki kéne választanunk egy fiút, akit rávennénk, hogy csókoljon meg minket. Már majdnem tizenkét évesek vagyunk! Ki kell próbálnunk, mert csak úgy állapíthatjuk meg, hogy jó-e.

Laurel összehúzta a szemöldökét.

– Egy kísérletre gondolsz?

– De kit csókoljunk meg? – tanakodott Emma.

– Készítünk egy listát! – Parker az éjjeliszekrényéhez gurult, és kezébe vette a legújabb jegyzetfüzetét, aminek egy rózsaszín tűsarkú cipő díszelgett a borítóján. – Leírjuk az összes ismerős fiút, aztán megjelöljük azokat, akiket hajlandóak lennénk megcsókolni. Azt is odaírjuk a nevük mellé, hogy miért, illetve miért nem.

– Ez nem túl romantikus – vélte Emma.

Parker Emmára mosolygott.

– Valahol el kell kezdenünk, és a listák mindig hasznosak. Nos, szerintem a rokonokat nem használhatjuk. Mármint Delt – tette hozzá Parker, a bátyjára célozva. – És Emma testvéreit sem, akik ráadásul túl öregek.

A kislány egy új oldalra lapozott a noteszban.

– Tehát…

– Előfordul, hogy a nyelvüket a lányok szájába dugják – közölte Mac.

A lányok elszörnyedtek, majd kuncogni kezdtek.

Parker lecsúszott az ágyról, és Emma mellé ült a padlóra.

– Rendben. Elkészítjük a listát, aztán kettéosztjuk a neveket, igenre és nemre. Az „igen" névsorból kiválasztjuk azt a fiút, aki meg fog csókolni minket. Utána elmeséljük egymásnak, hogy milyen volt. Azt is meg kell tudnunk, hogy milyen, amikor a nyelvét a szánkba dugja.

– És mi van, ha kiválasztunk valakit, és ő nem akar megcsókolni minket?

– Téged, Em? – Laurel végzett a fonással, és megcsóválta a fejét. – Téged biztosan meg akarnak majd csókolni a fiúk. Nagyon csinos vagy, és mindig úgy beszélsz velük, mintha normálisak lennének. Sok lány ostobán viselkedik a fiúk közelében, de te nem. Ráadásul már a melled is nő.

– A fiúk szeretik a melleket – bólogatott Mac. – Ha mégsem akar megcsókolni, akkor te csókolod meg őt. Egyébként szerintem ez az egész nem olyan nagy dolog.

Emma nem értett egyet Mackel, mert szerinte ez volt a legfontosabb dolog a világon.

Mégis nekiláttak a névsor összeállításának, és közben remekül szórakoztak. Laurel és Mac előadta, hogy a felsorolásban szereplő fiúk mit tennének a nagy pillanatban, és a lányok szinte gurultak a nevetéstől. Végül Mr. Fish, a macska nem bírta tovább a vidámságot, és kimenekült a hálószobából, hogy Parker szalonjában folytassa a szundikálást.

Amikor Mrs. Grady behozta a süteményt meg a tejet, Parker eltette a jegyzetfüzetet. Falatozás után új ötletük támadt. Női popzenekart akartak alakítani, és megrohamozták Parker szekrényeit, hogy megkeressék a fellépéshez szükséges ruhatár darabjait.

Az ágy mellett, a padlón nyomta el őket az álom.

Emma még pirkadat előtt felébredt. A szobában sötét volt, csak Parker éjjeli lámpája derengett, és az ablakon beszűrődő holdfény világította meg a bútorok körvonalait.

Valaki egy könnyű plédet terített rá, és egy párnát tett a feje alá. Mindig ilyen gondoskodásban volt részük, amikor Parkernál aludtak.

A hold ezüstös fénye mágnesként vonzotta, ezért még félálomban odament a kétszárnyas franciaablakhoz, és kilépett a teraszra. Az arcát megcirógatta a rózsaillatú hűvös levegő.

Végignézett a kerten, amelyben a tavasz lágy színei és édes formái rejtőztek. Hallotta a zenét, és látta magát táncolni a rózsák meg az azáleák között. A bazsarózsák még nem nyíltak ki, de az illatuk már betöltötte az egész kertet.

Szinte látni vélte a férfit is, akivel táncol. Keringő, sóhajtott fel magában Emma. Igen! Keringőzni akar, mint a romantikus regényekben.

Ez az igazi szerelem, gondolta, és lehunyta a szemét, hogy mélyen belélegezze a balzsamos hajnali levegőt.

Egy nap úgyis meg fogja tudni, hogy milyen érzés.

1.

Emma az íróasztalhoz ült, és a reggeli kávét kortyolgatva kinyitotta a határidőnaplóját, hogy megnézze az időpontokat. Aznap több konzultáció várt rá, és ez a tudat még az erős kávénál is jobban felpezsdítette. Elégedetten hátradőlt a széken, és nekilátott, hogy elolvassa az ügyfelekről írt feljegyzéseit.

Tapasztalatai szerint mindig a pár – pontosabban a meny­asszony – személyisége határozza meg a konzultáció hangulatát, és dönti el, hogy milyen megoldásokat fognak választani. Emma szerint az esküvő legfontosabb kellékei a virágok, mert azok teszik különlegessé és egyedivé a szertartást. Lehetnek elegánsak vagy könnyedek, bonyolultak vagy egy­szerűek, de mindenképpen a virágcsokrok jelképezik a szerelmet és a romantikát.

Emma mindent elkövetett, hogy teljesítse az ügyfelek kívánságait, és megadja nekik mindazt, amire vágynak.

Felsóhajtott, nagyot nyújtózott, és elmosolyodott, amikor meglátta a rózsákat az íróasztalon álló vázában. A tavasz az év legjobb időszaka. Ilyenkor indul be az esküvői szezon – ami azt jelenti, hogy a napjai kemény munkával telnek, és még az estéket is tervezgetéssel meg alkotással tölti. Ráadásul az első tavaszi esküvő után őszig nincs megállás.

Emma még a munkájánál is jobban szerette a biztonságot, és a Kézfogó esküvőszervező vállalkozás pontosan ezt nyújtotta számára. Három legjobb barátnőjével együtt minden nap átélhette a folytonosság, az elégedettség és a kiteljesedés felemelő érzését. Közben virágokkal foglalkozhatott, és a szó szoros értelmében közöttük élhette az életét.

A nő szemügyre vette a kezét. Az apró szúrásokat és vá­gásokat harctéri sebesülésnek tartotta, és büszke volt rájuk. Ma reggel mégis bánta, hogy már régen nem járt a manikűrösnél.

Az órára nézett, és kiszámolta, hogy mennyi ideje van még. A rá váró feladatoktól fellelkesülve talpra ugrott, bement a hálószobába, és a pizsamája fölé felkapott egy melegebb, cipzáras felsőt. Mielőtt felveszi a konzultációkra szánt elegáns kosztümöt, még átmegy a főépületbe, ahol Mrs. Grady reggelivel várja őket. Milyen jó, hogy nem kell ezzel bajlódnia!

Leszaladt a nappaliba, és közben arra gondolt, hogy az élete tele van kellemes izgalmakkal.

Átment a nappalin, amelyet irodának és fogadószobának használt, és gyorsan körülnézett, mielőtt az ajtóhoz indult. Az első konzultáció előtt még felfrissíti a kiállított virágokat, de most nem tudta megállni, hogy néhány másodpercig ne gyönyörködjön a kinyílt liliomok látványában.

Kilépett az épületből, amely egykor a Brown-birtok vendégháza volt, de most az ő otthona, és a Kézfogó keretein belül működő Bokréta virágkötészet központja.

Nagyot szippantott a friss tavaszi levegőből, és csalódottan megborzongott.

Miért van ilyen hideg áprilisban? Hiszen nemsokára előbújnak a nárciszok, és a kertben vidáman mosolyognak a kiültetett árvácskák! Nem fogja hagyni, hogy a hűvös reggel – és a szitáló eső – elrontsa a hangulatát.

Egyik kezében a kávésbögrét tartotta, de a másikat gyorsan zsebre vágta, és fázósan behúzta a nyakát, majd sietős léptekkel elindult a főépület felé.

Hiába van hűvös, akkor is éledezik a természet, vigasztalta magát. Ha közel hajol a fák ágaihoz, látja a pattanni készülő zöld rügyeket. Nemsokára virágzik a som és a cseresznye, a krókuszok pedig már kidugták a fejüket a föld alól. Lehet, hogy lesz még egy kis tavaszi hóesés, de a legrosszabb időszakon már túl vannak.

Nemsokára nekiláthat az ásásnak, hogy az üvegházban őrzött kincseit kiültesse a kertbe, és még több szépséggel árassza el a tájat. Mert hiába készít csokrokat, virágdíszeket, füzéreket és koszorúkat, az anyatermészetet semmi nem múlhatja felül. A virágba borult kert adja a legtökéletesebb hátteret egy esküvőhöz.

A Brown-birtoknak nincsen párja ezen a téren.

A park már most is nagyon szép volt, de nemsokára mindent eláraszt a színek és az illatok bódító kavalkádja, arra csábítva a látogatókat, hogy a kanyargó ösvényeken sétálgassanak, vagy egy padra leülve csodálják a természet tavaszi pompáját. Parker őt bízta meg a kert gondozásával, pedig a barátnőjére nem jellemző, hogy mást jelöl ki egy feladat egyedüli felelősévé. Így aztán Emma minden évben kedvére játszadozhatott a kertben, megvalósítva minden álmát és elképzelését, miközben szebbnél szebb növényeket ültetett, és irányította a kertépítők munkáját.

A teraszok és a zárt udvarok ideális helyszínt biztosítottak az esküvőkhöz és az egyéb rendezvényekhez. Az ifjú pár választhatott, hogy az úszómedencénél, a teraszon, a rózsalugasban vagy a pergola alatt mondja ki a boldogító igent. Esetleg a tó partján, az egyik hatalmas fűzfa alatt.

Itt minden megvan, amire szükségünk lehet, gondolta Emma elégedetten.

És a ház? Nem is lehetne csodálatosabb hátteret elképzelni a méltóságteljes épületnél, amely világoskék falaival, sárga és krémszínű ablakkereteivel mesebeli hangulatot árasztott. Az ívelt ablakok, a csipkés erkélyek eleganciát és kecsességet sugároztak, a bejárat oszlopait pedig mintha arra teremtették volna, hogy örökzöldekkel vagy színpompás koszorúkkal díszítsék fel egy-egy esemény tiszteletére.

Gyermekkorában tündérországnak képzelte el ezt a helyet, amelyet egy igazi palota tett teljessé.

Most itt volt az otthona.

Emma a birtok hajdani fürdőháza felé vette az útját. Mac, a barátnője a felújított épületben lakott, és ott rendezte be a fényképész műtermét. A ház ajtaja most kinyílt, és Emma mosolyogva intett a magas, vékony férfinak, aki éppen távozni készült.

– Jó reggelt, Carter! – kiáltott oda a kissé kócos, gyapjúszövet öltönyt viselő ismerősnek.

– Szia, Emma.

Carter családja és Emma szülei időtlen idők óta jó barátságban voltak. Carter Maguire korábban a Yale Egyetemen dolgozott, de most a régi középiskolájukban tanított angol irodalmat, és jegyben járt Emma egyik legjobb barátnőjével.

Az élet valóban olyan, mint egy virágoskert, gondolta Emma.

Ettől a gondolattól felvidulva odalépett Carterhez, megragadta a kabátja gallérját, és lehúzta magához az arcát, hogy egy hatalmas csókot cuppantson rá.

– Nahát – mondta a férfi, és egy kicsit elpirult.

– Hé! – Mackensie is felbukkant az ajtóban, és álmos szemmel nekitámaszkodott az ajtófélfának. Vörös haja szinte világított a reggeli félhomályban. – El akarod csavarni a vőlegényem fejét?

– Az lehetetlen, mert teljesen elvakítottad és megbabonáztad.

– Ez igaz.

– Nos… – Carter zavart mosollyal nézett a két nőre. – A mai napom igazán jól kezdődik. A tantestületi értekezlet fele ennyire sem lesz élvezetes.

– Jelents beteget – duruzsolta Mac. – Majd gondoskodom arról, hogy élvezetes legyen a reggeled.

– Jó ötlet, de… Nos, mennem kell. Viszlát, hölgyek.

Emma mosolyogva nézett a férfi után, aki sietős léptekkel ment a kocsija felé.

– Istenem, de édes!

– Valóban az.

– Te meg ragyogsz a boldogságtól.

– És már menyasszony vagyok! Meg akarod nézni a jegy­gyűrűmet?

– Hűha! – álmélkodott Emma engedelmesen, amikor Mac az orra alá tartotta a kezét. – Nahát!

– Reggelizni mész?

– Úgy terveztem.

– Várj. – Mac hátranyúlt, lekapott egy kabátot a fogasról, majd becsukta maga mögött az ajtót. – Ma még csak egy kávét ittam, ezért… – Ahogy egymás mellett lépdeltek, Mac összeráncolta a szemöldökét, és szemrehányó pillantást vetett Emmára. – Ez az én bögrém – jelentette ki.

– Mindjárt visszaadom.

– Tudod, hogy miért vagyok ilyen jókedvű, és miért nem volt időm reggelizni? A játék neve „zuhanyozzunk együtt".

– A menyasszony már megint dicsekszik.

– És büszke rá. De te miért vagy ilyen vidám? Titokban egy férfit rejtegetsz a lakásodban?

– Sajnos nem. De ma öt konzultációm lesz. Remekül kezdődik ez a hét, és a múlt hét is jól végződött. Ugye, milyen meghitt volt a tegnap délutáni esküvő?

– Igen. Nagyon meghatónak találtam, hogy egy hatvanas éveiben járó pár a gyerekei és az unokái társaságában fogad örök hűséget egymásnak. Ráadásul biztató volt, hogy az első házasságuk után képesek újra kezdeni, és készek ismét megosztani valakivel az életüket. Készítettem róluk néhány csodálatos felvételt, és úgy érzem, hogy boldogok lesznek.

– Erről jut eszembe, még nem beszéltük meg, milyen virágokat akarsz az esküvődre. Igaz, hogy messze van még a december, de te is tudod, milyen gyorsan repül az idő.

– Még az eljegyzési képeket sem terveztem meg. Nem nézegettem ruhákat, és azt sem döntöttem el, hogy milyen színűt szeretnék.

– Én szeretnék minél csillogóbb lenni a képeken – mondta Emma, és megrebegtette a szempilláit.

– Te még akkor is jól nézel ki, ha zsákvászonba csavarnak. Nem is tudom, melyikünk dicsekszik.

Mac kinyitotta a mosókonyha ajtaját, és alaposan letörölte a lábát, mert tudta, hogy Mrs. Grady már megjött a téli üdüléséből.

– Mihelyt kiválasztottam a ruhát, megbeszéljük a többit.

– Te leszel az első közülünk, akinek itt lesz az esküvője! – lelkendezett Emma.

– Igen. Nagy kihívás lesz egy olyan esküvőt szervezni, amelyben résztvevők is vagyunk.

– Tudod, hogy Parkerre mindig számíthatsz. Számára nem létezik lehetetlen feladat, és ezt is zavartalanul le fogja majd vezényelni.

Beléptek a konyhába, és egy nagy felfordulás kellős közepébe csöppentek.

Maureen Grady rendíthetetlen nyugalommal és szelíd arccal tevékenykedett a tűzhelynél, de Parker és Laurel zihálva nézett farkasszemet egymással a konyha két sarkából.

– Meg kell csinálnunk! – erősködött Parker.

– Szó sem lehet róla. Még mit nem!

– Laurel, az üzlet arról szól, hogy kiszolgáljuk az ügyfeleket.

– Eláruljam, hogy mivel szeretném kiszolgálni ezt az ügyfelet?

– Hagyd abba, Laurel! – Parker lófarokba fogta sűrű barna haját, és már felvette az elegáns sötétkék kosztümjét. Hasonló színű szeme villámokat szórt a haragtól. – Már összeírtam mindent: a vendégek számát, a színeket, a kiválasztott virágokat. Nem is kell beszélned vele, majd én közvetítek.

– Mindjárt megmondom, hogy mit csinálj a listáddal.

– A menyasszony…

– A menyasszony egy ostoba liba. Egy elkényeztetett majom, aki egy éve világosan a tudomásomra hozta, hogy nem tart igényt a szolgálataimra. Felőlem fűrészport is ehet az esküvőjén, mert én nem készítek neki tortát. Kicsit későn jött rá, hogy milyen rosszul döntött.

Laurel haja kócos volt az alvástól, és még nem vette le a pamutpizsamáját. Durcásan ledobta magát a reggelizősarok egyik székére.

– Kérlek, nyugodj meg, Laurel! – Parker lehajolt, és felvett egy dossziét a padlóról. Valószínűleg Laurel dobta oda, gondolta Emma. – Ebben mindent megtalálsz, amire szükséged van. – Parker az asztalra tette a dossziét. – Már megnyugtattam a menyasszonyt, hogy teljesítjük a kívánságát, ezért…

– Akkor szombatig tervezz meg és készíts el egy négyszintes esküvői tortát, egy vőlegénytortát, meg többféle desszertet kétszáz ember számára. Mindezt előzetes felkészülés nélkül, miközben három másik rendezvény is vár rád a hétvégén, egy pedig a hét közepén.

Laurel felvette a dossziét, és konok arccal visszaejtette a padlóra.

– Most úgy viselkedsz, mint egy gyerek.

– Rendben van. Akkor gyerek vagyok.

– Kislányok, megérkezett a két kis barátnőtök! – kiáltotta Mrs. Grady negédes hangon, és a szeme csupa vidámság volt.

– Úgy hallom, az anyám hív – motyogta Emma, és ki akart hátrálni a helyiségből.

– Ne menj el! – szólt rá Laurel, és felpattant a székről. – A szombat esti Folk–Harrigan-esküvőről van szó – magyarázta felháborodottan. – Emlékszel a menyasszony viselkedésére az első közös konzultáción? Megvetően biggyesztette a száját, amikor szóba került, hogy a Marcipán Kézfogó készíti a tortát és a desszerteket. A javaslataimat lekicsinyelte, és kijelentette, hogy az esküvőjéhez minden édességet az unokatestvére fog szállítani, aki New Yorkban dolgozik cukrászként, és Párizsban tanulta a mesterségét. Fennhéjázó hangon hozzátette, hogy egy olyan szakembert akar megbízni, aki fontos eseményekhez készít desszerteket. Emlékszel, hogy mit mondott nekem?

– Nos… – Emma kényelmetlenül toporgott, mert Laurel egyenesen a szívére bökött a mutatóujjával. – Nem szóról szóra – nyögte ki végül.

– Én viszont minden egyes szavára emlékszem. Gúnyos arccal közölte, hogy valószínűleg képes vagyok bizonyos rendezvények ellátására, de ő a legjobbat akarja a saját esküvőjén. Micsoda szemtelenség!

– Valóban nagyon udvariatlan volt – ismerte el Parker engesztelő hangon.

– Még nem fejeztem be! – förmedt rá Laurel. – Most, az utolsó pillanatban a csodálatos unokatestvér hatalmas botrányba keveredett, és megszökött az egyik ügyfelével. Nem csoda, hogy kereket oldottak, mert akkor találkoztak egymással, amikor a férfi vőlegényként, a saját esküvői tortája ügyében kereste fel. A nő most azt várja tőlem, hogy ugorjak be a felszívódott New York-i csodacukrász helyett, és mentsem meg az esküvőjét.

– Mi pedig pontosan ezt fogjuk tenni. Laurel… – kezdte Parker, de a barátnője belé fojtotta a szót.

– Nem téged kérdeztelek! – A nő Macre és Emmára bökött. – Az ő véleményüket akarom hallani.

– Micsoda? Mondtál valamit? – kérdezte Mac, és elmosolyodott. – Sajnálom, de zuhanyozás közben víz ment a fülembe, és nem hallok semmit.

– Gyáva! – biggyesztette le a száját Laurel, és Emmához fordult: – Te mit szólsz ehhez, Em?

– Nos…

– Reggeli! – kiáltotta Mrs. Grady, és felemelte a kezét. – Mindenki az asztalhoz! Omlett és barna kenyérből készült pirítós. Üljetek le, és egyetek.

– Addig egy falatot sem eszem, amíg…

– Azért üljünk le. – Emma megpróbálta félbeszakítani Laurel panaszáradatát. – Hadd gondolkodjak egy kicsit. Üljünk le, és… Mrs. G, ez csodásan néz ki! – A nő megragadott két tányért, és pajzsként maga elé tartotta őket. – Ne feledjük, hogy egy csapat vagyunk – mondta, és az asztalhoz ült.

– Nem téged sértettek vérig, és nem te vagy tele munkával – méltatlankodott Laurel.

– De igen. Legalábbis eddig teljesen be vagyok táblázva. Whitney Folk nem egy menyasszony, hanem egy igazi szörnyeteg. Órákig tudnék beszélni arról, hogy milyen nehéz vele dolgozni, de majd máskor szórakoztatlak titeket.

– Nekem is vannak történeteim – jegyezte meg Mac.

– Nocsak! Rendbe jött a hallásod? – morogta Laurel.

– Az a nő valóban udvariatlan, követelőző, elkényeztetett, elviselhetetlen és kellemetlen – sorolta Emma. – Gyakran felmerülnek problémák az esküvő tervezése során, és előfordul, hogy némelyik pár furcsán viselkedik. Mégis mindig meg vagyok győződve arról, hogy a boldog házasságuk első és legemlékezetesebb napját szervezzük meg nekik. Ezzel a nővel kapcsolatban azonban erős fenntartásaim vannak. Meglepne, ha két évnél tovább kibírnák egymás mellett. Nagyon goromba volt veled, de szerintem nem gúnyolódott. Egyszerűen ilyen a stílusa. Nem sikerült belopnia magát a szívembe.

Laurelen látszott, hogy jólesik neki a támogatás, és most ő vetett gúnyos pillantást Parkerre, mielőtt nekilátott a reggelinek.

– De akkor is egy csapat vagyunk, és az a feladatunk, hogy a legundokabb ügyfelet is kiszolgáljuk. Ez elég indok arra, hogy most is ezt tegyük – folytatta Emma, nem törődve Laurel haragos pillantásával. – Ráadásul megmutathatod annak a beképzelt, csontos fenekű némbernek, hogy egy igazi cukrász még nehéz körülmények között is képes csodákat tenni.

– Ezzel már Parker is próbálkozott nálam – húzta el a száját Laurel.

– Igen? – Emma a villájára tűzött egy falat omlettet. – Nos, akkor igaza volt.

– Bármikor lepipálom azt a szemérmetlen, vőlegényrabló unokatestvért.

– Ez nem kérdés. Szerintem térden kéne csúsznia előtted.

– Szeretem, ha térden csúsznak előttem – gondolkodott el Laurel. – És könyörögnek.

– Lehet, hogy el tudom intézni – jelentette ki Parker, és felemelte a kávésbögréjét. – Azt is közöltem már vele, hogy a rövid határidő miatt felárat számítunk fel. Huszonöt százalékkal toldottam meg a számlát. Úgy kapott rajta, mint a fuldokló a mentőövbe, és szinte sírt a meghatottságtól.

Laurel kék szemében gonosz fény gyúlt.

– Sírt?

Parker félrehajtotta a fejét, és felvonta a szemöldökét.

– Tehát?

– A sírás meghatott. De be kell érnie azzal, amit kap, és egy szava sem lehet.

– Természetesen.

– Majd tudasd velem, hogy milyen lesz a torta – nézett Laurelre Emma. – Ahhoz igazítom a virágokat és az asztaldíszeket. Mikor hívott fel a kétségbeesett menyasszony? – kérdezte Parkertől együtt érző hangon.

– Hajnali fél négykor.

Laurel megsimogatta Parker kezét.

– Sajnálom.

– Ez a dolgom. Ne aggódj, megoldjuk, mint mindig.

Mint mindig, gondolta Emma, miközben a nappaliban lévő virágokat rendezgette. Biztos volt abban, hogy ez a jövőben is így lesz. A falon lógó, egyszerű fehér keretbe foglalt fényképre nézett, amelyen három kislány esküvőset játszik egy nyári kertben. Aznap ő volt a menyasszony, a kezében egy vadvirágokból kötött csokrot szorongatott, és csipkéből készült fátyol takarta el a haját. A képen a barátnőivel együtt elragadtatott arccal nézi, ahogy egy kék pillangó leszáll a cso­­korra, és megpihen az egyik sárga pitypangon.

Mac is velük volt aznap. Ő készítette a felvételt, és sikerült elkapnia a pillanatot. Emma még mindig csodának tartotta, hogy felnőtt korukra egy jól jövedelmező vállalkozás lett a kedvenc gyerekkori játékukból.

Ma már nem gyermekláncfűből készítik a csokrokat, gondolta, miközben megigazította a párnákat. De minden ifjú ara arcán most is ugyanaz az örömteli ragyogás jelenik meg, amikor átnyújtja az elkészült menyasszonyi csokrot. Azt a különleges bokrétát, amit csak neki szánt.

Remélhetőleg a mostani megbeszélés is úgy végződik, hogy aláírják a szerződést egy jövő tavaszi esküvőről, amikor a menyasszony örömmel veszi át a kész csokrot.

Elrendezte a dossziékat, az albumokat, a könyveket, aztán a tükörhöz lépett, hogy ellenőrizze a haját és a sminkjét. Még egyszer megigazította magán a nadrágkosztümöt, majd elégedetten bólintott.

A Kézfogóban mindig nagy hangsúlyt fektetünk a megjelenésre, gondolta.

Megszólalt a telefon, ezért abbahagyta a készülődést, és odalépett a készülékhez.

– Bokréta virágkötészet, Kézfogó ügynökség – szólt vidám hangon a kagylóba. – Szia, Roseanne. Persze, hogy emlékszem rád. Októberi esküvő. Nem, nincs még túl korán.– Beszéd közben Emma elővett egy jegyzetfüzetet az íróasztal­fiókból. – Megbeszélhetünk egy konzultációt a jövő hétre, ha ráérsz. Hoznál egy fényképet a ruhádról? És tudod már, hogy a résztvevők milyen ruhában lesznek? Meg a színek… Igen. Segítek, ne félj. Megfelel jövő hétfőn, kettőkor?

A nő beírta a megbeszélés időpontját, aztán hátranézett a válla fölött, mert hallotta, hogy az épület előtt megáll egy autó.

Az egyik ügyféltől még el sem köszönt a telefonban, és már érkezik a következő.

Ezért imádja a tavaszt!

Emma már az utolsó ügyfelével foglalkozott. A fiatal nőt a nappaliban berendezett kiállítási területhez vezette, hogy megmutassa neki a selyemvirág csokrokat, meg az asztalon és a polcokon sorakozó mintadarabokat.

Emma megállt az egyik polc előtt.

– Ezt készítettem neked, miután e-mailben elküldted a ruhád fényképét, és kiválasztottad a színeket meg a kedvenc virágaidat. Tudom, hogy egy hatalmas csokrot akartál, de…

Emma levett egy gyöngyös szalaggal díszített, liliomból és rózsából kötött bokrétát.

– Azért a végső döntés előtt vess erre egy pillantást.

– A kedvenc virágaim! – kiáltott fel a nő. – Valóban gyönyörű, de valahogy nem tűnik elég nagynak.

– A ruhád szabásához, a szoknya eséséhez, és a fűzőn lévő gyöngydíszítéshez jobban illik egy modern csokor. Pontosan azt szeretném adni neked, amit akarsz, Miranda. És szerintem ez a megoldás közelebb áll az elképzelésedhez.

Emma levett a polcról egy hatalmas csokrot.

– Ez úgy néz ki, mint egy virágoskert – ismerte be a nő.

– Igazad van. Hadd mutassak néhány fényképet. – Emma kinyitotta a pulton heverő irattartót, és kivett belőle két képet.

– Az én ruhám! Ezzel a csokorral!

– A társam, Mac nagyon ügyesen bánik a számítógépes fényképszerkesztő alkalmazásokkal, és a két trükkfelvétel segítségével láthatod, hogy a ruhádhoz melyik stílus áll jobban. Ne feledd, hogy nincs rossz döntés. Ez a te napod, és addig nem nyugszunk, amíg minden részlet olyan nem lesz, amilyennek megálmodtad.

– Azt hiszem, igazad van – állapította meg Miranda, mi­után szemügyre vette mindkét képet. – A nagy csokor elnyomja a ruhát, de azt a másikat mintha hozzá tervezték volna. Elegáns, mégis romantikus. Szerinted is romantikus?

– Igen. A halvány rózsaszín liliom, a fehér rózsa, a zöld díszítés, a fehér szalag és a sok csillogó gyöngy meseszerűvé teszi a megjelenésedet. Arra gondoltam, hogy ha ezt választod, akkor a szertartás résztvevői is liliomot fognak hordani, csak rózsaszín szalaggal.

– Szerintem… – Miranda a sarokban álló régimódi tükörhöz vitte a csokrot, és felragyogott az arca, amikor megpillantotta magát. – Úgy néz ki, mintha tündérek készítették volna. Nagyon tetszik!

Emma beírta a jegyzettömbjébe a menyasszony válasz­tását.

– Örülök neki. Majd még dolgozunk rajta, de ebből a csokorból indulunk ki. Az asztalon átlátszó üvegvázák lesznek, és a fogadás alatt abban fognak majd pompázni a virágok. Most pedig beszéljünk arról a csokorról, amit a szertartás végén feldobsz. Fehér rózsákból terveztem neked. – Emma leemelt egy újabb mintadarabot. – Rózsaszín és fehér szalagokkal.

– Tökéletes! Ez az egész sokkal könnyebb, mint gondoltam.

Emma elégedett mosollyal jegyzetelt.

– A virágok nagyon fontosak, de az a lényeg, hogy örömet szerezzenek neked. Ne feledd, hogy nem létezik rossz választás. Az elbeszélésed alapján az esküvődet egy modern romantikus történetnek képzelem el.

– Igen, én is