Na még mit nem?!: Halott Pénz - Történetünk, hajtól szívig

By Kinga Csapody, Milán Gelencsér and Bence Jávor

Hét különböző egyéniség, mégis együtt egy igazi csapat. Egy ország ismeri a dalaikat, tízezrek járnak a koncertjeikre, éneklik velük a szövegeket és élnek meg velük együtt felejthetetlen pillanatokat. De honnan indultak? Hogy jutottak oda, ahol most tartanak? Miként látják őket azok, akik együtt dolgoznak velük? Mi lehet a titkuk? Egy dolog mindenesetre biztos, egyikük sem szürkének született. A Halott Pénz tagjai ritkán beszélnek magukról, most mégis megtették. Vajon most mindent elmesélnek?

• Language: Magyar
• Publisher: Athenaeum
• Release date: Jan 31, 2022
• ISBN: 9789635431687

Book preview

dekor

1

dekor

Tulajdonképpen régóta szerettem volna egy könyvet írni. Egyszer neki is kezdtem, nyitottam egy jegyzettömböt: „horror vagy krimi. Új sor: „regény vagy forgatókönyv. Jó az irány, ledőltem egyet pihenni. Még aznap délután csörgött a telefon, egy régi barát hívott: „Szia, Bence! Lenne itt egy könyv a Halott Pénzről. Segítesz megírni?".

Menti a jegyzetet kilépés előtt?

Dáviddal régóta jó barátok vagyunk, így az anyaggyűjtés vele már 10 évvel ezelőtt elkezdődött A többiek pedig vették a bátorságot, és beengedtek az életükbe, a múltjukba, a titkaikba. Mivel maga a Halott Pénz is a kollaborációról szól, ezért az interjúk után berántottam magam mellé a legjobb tollú embert, akit csak ismerek: Milánt, aki nemcsak remek alkotótársnak bizonyult, de új színvonalra emelte a készülő szövegeket is. Te pedig, kedves olvasó, most ennek az eredményét olvashatod.

A következő történetek nem a zabolátlan írói fantázia szüleményei, ha pedig mégis, azt igyekeztünk egy összekacsintással jelezni.

Jávor Bence

dekor

Marsalkó Dávid

Dávid

dekor

Otthon

Magyarország, a második világháború után. Két vonat döcög komótosan a jobb élet felé. Az első megálló: „Újrakezdés". Minden kedves leszállónak további kellemes utazást kívánunk.

Az egyik utas egy fiatal férfi – Dávid nagypapája. Egyetlen kofferjára krétával van felírva a név: „Marschalkó. Az „sch-t leszálláskor a kupéban hagyja. Mint ahogy 12 nővérét is Vulkánban, ahonnan elindult. Úri szabó lesz – mondta nekik. Életrevaló fiú, tudták, hogy nem a levegőbe beszél. Ez tűnhetett fel annak a pécsi lánynak is, akinek nagyon tetszett ez az erdélyi jövevény, akinek szintén meggyűlt a baja a nevével. Nemesi, tehát a derék elvtársak kaptak is az alkalmon, és elvették mindenüket az első adandó pillanatban. Ahogy a férfi is a kisemmizett nőt. A „kemény munka lesz közös életük sarkcsillaga. Elhatározzák, hogy a gyerekeik többre viszik. Az első, a nővér, be is váltja az ígéretet. Közgázt végez, és könyvelő férjével komoly egzisztenciát épít fel. „Ez már valami – gondolják majd. „A kisebbik viszont… a Péter. Az a link semmirekellő. Nem dolgozik, helyette valami Zappa nevű D’Artagnan-bajszos bajkeverő zenéjét hallgatja. Közben kiállításról kiállításra mászkál, és valami „ávántgárdról hadovál. A haja is hosszú, mint egy hobónak, és se a szép szóból, se a rendszabályozásból nem ért. Még az első munkája is úgy lesz, hogy a színvak barátja helyett áll majd be a nyomdába! Közben meg csak fut a pécsi lányok után. Fényképezőgéppel a kezében.

dekor

Fáy János és felesége Erzsébet, vagyis Édesanyám szülei

dekor

Édesapám a kiállításán, a 80-as években

A másik vonaton egy sváb házaspár, az anyai nagyszülők. A szibériai munkatáborból érkeztek, kifelé még csak ketten voltak, a karjukon ülő kisfiú már odakint született. Talán sose tudja már meg, hogy az anyatejnek igazából nem csalánleves íze van. Nincsenek illúzióik, az oroszok ezt még az ingóságaiknál is hamarabb elvették tőlük. Tudják, hogy a „semmi, ami várja őket odahaza, a takaros házba már mások élete költözött be. Marad a Hősök tere a város szélén. „Hősök. Ezeknek a ruszkiknak aztán van humoruk. Az apa a mecseki bányában, az anya a bőrgyárban talál munkát három műszakban. Mindkettő kemény kenyér, de előbbi tényleg gyorsan elhasználja az embert. Az unokáknak kevés emlékük marad majd a szűkszavú, nyugdíjas nagypapáról, akivel időnként levest vittek át a szomszédba. Marad majd a mama, a konyhai tyúkvágásokkal és a rendszeres vasárnapi ebédekkel. Ehhez persze előbb még meg kell születnie Dávid anyukájának 1956-ban. A lánynak, aki imád énekelni, imádja a kultúrát, a könyveket, mégis hamar el kell majd mennie dolgozni, hogy könyvárusként vagy pultosként kivegye a részét a közös terhekből. Ugorjunk is ehhez a részhez.

Nincsen véletlen

A20 éves Éva leült a Mecsek cukrászda egyik márványasztala mögé, hogy kicsit kinyújtóztassa a lábát. A reggeli kávésok rohama már lement, és még van egy kis ideje azelőtt, hogy az iskolából hazajövők megérkeznének a napi rumpuncsukért. Felállt, visszafelé még letörölte a sütis vitrint – hiába, a gyerekorrok mindig nyomot hagynak –, majd a pult mögött elővette az aktuális kedvenc könyvét. Szerette ezt a kiszámíthatóságot, és hogy az életnek itt megvan a maga jól bejáratott ritmusa. Pont emiatt tudta azt is, hogy körülbelül 6 és fél oldal múlva a kirakaton keresztül meglátja azt a bizonyos hosszú hajú fiút, akit az elmúlt hetekben ugyanebben az órában mindig. Elég jellegzetes, szőke figura. Tekintetében mindig valami csibészes mosoly bujkál, amit valahogy sehogy se lehet összeegyeztetni azokkal az indokolatlanul vastag és nehéz könyvekkel, amiket magával hurcol. Láthatóan nem titkolja: ő is szeret olvasni. Sőt, már-már gyanúsan nem. Mintha véletlenül mindig úgy állna meg, hogy Éva könnyedén el tudja olvasni a címet is. Az érdeklődése mindenesetre változatos lehet, mert a Ulysses től az A szovjet nehézgépgyártás XX. századi fellendülésé ig minden érdekli. Ha őszinte akar lenni: egy kicsit őt is érdekli. Mármint a fiú. Kitartó, az már biztos. Ha megjelenik: talán ma rámosolyog.

Hard Day’s Night

Kisebb csődület fogadta Marsalkó Péter fotóst, ahogy egy jóleső alvás után gyanútlanul beért a pécsi kórház szülészeti osztályára. Ismerte már jól. Az első fia, Ricsi is itt született. A teremhez érve fehér ruhás nővérek és szülésznők egy csoportját látta a felesége ágya körül, akik elismeréssel vegyes csodálattal simogatták a kimerült nő kezét. Minden okuk megvolt rá, ugyanis október 29-én hajnalban, sokórás küzdelem után, természetes úton megérkezett a maga közel 5 kilójával Éva édes, pici babája. Ha el akarjuk képzelni, hogy ez milyen kimerítő is lehet… nos… inkább ne is akarjuk. A lényeg, hogy mindenki jól volt és egészséges, meg lehetett nézni a jövevényt.

dekor

Vannak bizonyos panelmondatok, amelyek önkéntelenül is elhagyják az apukák száját újszülött gyermeküket látva. Jellemzően: „Hát szia! Én vagyok az apukád. Vagy hogy „Jaj, de cukiiii/ édiii/ pici!, és persze ezek kombinációi.

Mivel a „pici szó valahogy nem jutott az eszébe az óriásbébi láttán, a következők voltak Péter első atyai szavai legkisebb fiához: „Na, még egy vörös. Kis csend után minden jelenlévő helybenhagyta a dolgot. Ezen felbuzdulva valószínűleg ugyanebben reménykedhetett, amikor előrukkolt újabb ötletével, miszerint isteni lenne, ha a gyereket Napóleonnak neveznék. A kérdő arckifejezést látva még hozzátette: „Hisz tudod. Napoleon Murphy Brock, a Frank Zappa fuvolistája után." Abban a néhány másodpercben, ahogy csillogó tekintettel a feleségére nézett, valószínűleg villámgyorsan ki is olvasta a választ a küzdelmes éjszakát megélt tekintetből. Így lett végül a gyerek Dávid. Na jó: Dávid Napóleon.

dekor

Good Times

„H angos. Valami hangos – gondolta magában a hároméves Dávid az anyósülésen, de az okát még nem sikerült megfejtenie. De ez rendben is van így, az éntudata még csak az iménti percekben született meg, ekkor kezdi különválasztani saját magát a világtól, és ezek lesznek majd az első emlékei is. Hogy valami hangos. Körülnézve megállapítja, hogy a kocsi műszerfala nem világít, az autó nem mozog, így a zaj egészen biztosan nem az 1500-ös Lada kétütemű motorjából jön. Kutatva néz a vezetőülés felé, ahol az apukája szokott ülni, és látja, hogy az apukája tényleg ott ül most is, sőt, ránéz, sőt, valamit nagyon magyaráz neki. Bár még nem ért mindent, de biztos fontos lehet, mert tényleg nagyon úgy magyarázza, és még a keze is mozog hozzá. Ez igazából vicces. Apu vicces. Bár jó volna tudni, hogy mit jelentenek a „gitár és a „szóló, a „gibzon és a „ceppelin szavak, de egészen biztos, hogy nagyon klassz dolgok, mert az apukájának – úgy tűnik – nagyon tetszenek. És ahogy az apukája újra kimondja azt a vicceset, hogy „ledceppelin, ő egy nagyot kacag. És ezen az apukája is nagyot nevet. És azután, amikor egy pillanatra csend lesz, már azt is tudja, honnan jött a zaj. A fekete tésztaszűrőkből a műszerfal alól. Ekkor az apukája valamit varázsol azokkal a titokzatos gombokkal maga előtt, ránéz, a szeme még mindig nevet, és az autó egyszer csak megint ugyanolyan hangos lesz. De most már jó. Sokkal jobb. A legjobb.

dekor

Egy ritka családi kép, ahol az apai és anyai nagyszüleim együtt vannak

Se füle

Adiszlexiás kis Albert Einsteint az első olvasásóráján eltanácsolják, amikor kiderül, hogy milyen pocsékul tud szavakat betűzni. Ceruza helyett ezért inkább csákányt vesz a kezébe, és a relativitásról csak a kevés bér/sok munka függvényében fog gondolkozni hátralévő rövid életében. A Steve Jobs név is csak egy éjszakai portás zubbonyán jelenik meg, köszönhetően az Asperger-szindrómásokat sújtó kegyetlen előítéleteknek. Szegény Rayről és Stevie-ről pedig inkább ne is beszéljünk…

Ezek persze valójában nem így történtek. Szerencsére. Az alábbi viszont igen:

Egy hétéves pécsi kisfiú megszeppenve áll egy zeneiskola termében. Eredetileg azért érkezett az anyukájával, hogy valamilyen hangszeren tanuljon, ehhez viszont a beugró – valamilyen okból – az éneklés. Ő nem erre készült. Igazából a legőszintébb gyermeki lelkesedésen túl semmivel sem készült. Érzi, hogy lassan elfogja a pánik, de gombócokkal teli torkából valahogy mégis elővánszorog a Boci, boci első két sora. Egy levegőbe emelkedő kéz egyértelművé teszi, hogy a harmadikról már szó sem lehet. „Semmi értelme, hogy idejárjon, anyuka. A viszontlátásra." Kész, passz. Dávidnak innentől 10 év kell, hogy először valódi hangszerhez jusson. A Halott Pénz név viszont mindennap emlékezteti majd arra, hogy többé ne hagyja, hogy bárki az esélytelenek skatulyájába tegye.

Minden szobába kell

A90-es évek elején járunk, és Marsalkóéknál zsúr van, a két testvéré egyszerre, nagy esemény. Egy hónap sincs a két dátum között, mindig együtt tartják. Pár éve költöztek ebbe a nagy, belvárosi lakásba, ez már saját. Dávid nyolcéves, és a hifi mellett áll. Ő az est szelektora, ennyi maradt egyelőre a zenés álmokból. A hangfalakból éppen az Európa Kiadó Popzené je szól, kicsivel a gyermeki fájdalomküszöb alatt. De hát kell is, valahogy túl kell harsogni ezt a rengeteg vendéget. Az előbb az egyik ovis társa megkérdezte, hogy Halász Judit nincs-e itt. Dávid elsőre nem tudta, hogy vajon kinek az anyukájára gondol. Aztán kapcsolt, és széttárta a kezét: mi itthon nem hallgatunk gyereklemezeket. Egy másik meg azt kérdezte, hogy az a bajszos bácsi a bekeretezett fényképen, a nappaliban valami közeli családtag-e. Ő, mondjuk beletrafált. Zappa bácsi akkora kedvenc apunál, hogy már szinte az.

A hangulatra nem lehet panasz, mindenki remekül érzi magát. Tulajdonképpen nincs is nagy különbség aközött, hogy éppen az ő vagy a szülei művészbarátai vannak-e náluk. Talán olyankor egy kicsit kevesebb roletti fogy. A tortákon már túl vannak, a gyerektársaság most éppen a nappaliban tömörül, hogy le ne maradjon az est egyik fénypontjáról. Dávid is bemegy, és csillogó szemmel néz a bátyjára, aki a figyelem középpontjában a legfrissebb szerzemények közül szemezgeti, hogy ezúttal melyik is kerüljön be a négyfejes lejátszóba. Mint a legprofibb mozisommelier-nek, úgy szánkázik az ujja a videókazik gerince mentén: Robotzsaru I-II., Dupla dinamit, Terminator 1-2., Reszkessetek, betörők, Jurassic Park… ja, nem. Az majd csak egy pár év múlva lesz kint. Bár Ricsi hatalmas filmőrült, és náluk valahogy a kazis megjelenés szinte egy időben van a mozis premierrel, erre talán még ő se lenne képes. Arra viszont igen, hogy egy életre megfertőzze öccsét a film szeretetével.

Meglett a nyertes: Macskafogó, hogy a kicsik is élvezzék.

Aztán vége lesz. Mire Lusta Dick és denevérzenekara belecsap az utolsó számba, a vendégek is lassan elmennek. Tényleg lassan. Dávid megint eldugta mindenkinek a cipőjét. A romok várhatnak holnapig, a fiúk a közös szobában már az ágyban, az apjuk mesél nekik, ahogy minden este. Mesél a fantasztikus Marsalkó testvérekről, akik halált megvető bátorsággal ugranak be az égő pécsi magasházba, hogy mindenkit kimentsenek a lángoló pokolból. Már majdnem sikerül is, mikor, ajjaj: Dávid lába beszorul a zuhanó lift ajtajába. Persze megtartaná, hiszen, mint tudjuk, „egy Marsalkó erős és különleges, de a bátyja azért a biztonság kedvéért a segítségére siet, mert „egy Marsalkó sosem hagy cserben egy másik Marsalkót. Egymást átölelve lépnek ki az égő házból az ünneplő tömeg gyűrűjébe, ahol az első sorokból az apukájuk fényképezi őket, és szíve mélyéből büszke rá, hogy az ő fiai aztán „nem szürkének születtek".

Ahogy a szobából kifelé menet megpuszilja a vörös fejtetőket, magában még befejez egy mesét egy másik fiúról, aki ezeket a biztató szavakat a saját apjától sose kaphatta meg. Villany.

dekor

Családi kép. A bal szélén én, a jobb szélén a bátyám, középen a szüleim

Valami van a levegőben

Dávid már gyerekként is olyan fontos döntéseket hoz, amik későbbi életét is nagyban meghatározzák. A jövőben azokat a helyzeteket keresi majd, ahol ő irányíthatja az eseményeket. Ha hibázik, csak magát okolhatja, de legalább a kontroll és a felelősség is nála van, nem a feje felett történnek a dolgok. Kiabálni sosem fog, még a legfeszültebb párkapcsolati helyzetekben sem. Elhatározza, hogy amennyire lehet, kiegyensúlyozottságra és nyugalomra törekszik, és inkább kerüli a bajt, pláne, hogy megtalálja az amúgy is. Az iskolában nem kell túl nagy erőfeszítés ahhoz, hogy időnként kóstolgassák. Vörös haj, hófehér bőr, adja magát a téma. És bár Ed Sheeran megmondja majd 20 év múlva, hogy ami a gyerekkorban hátrány, az showbusinessben hatalmas előny lesz, ez egy cseppet sem tudja akkor és ott vigasztalni. Úgyhogy hiába próbál meg a radar alatt maradni, nem erőltetni a szereplést és a nyilvános strandokat, időnként még így is sebeket szerez, és megégeti magát. Ilyenkor az apjára mindig számíthat: „Ne felejtsd el, te különleges vagy. Erős vagy. Egy Marsalkó vagy!" – ismétli el akár nap mint nap. Minden szó 1-1 hűsítő Panthenol hab. De mégis: emellett, amennyire lehet, igyekszik elfoglalni magát és – talán tudat alatt – felkészíteni magát a jövőre. A nyarakat Bissén, a családi parasztházban tölti a holland barátokkal, ahol megtapasztalhatja azt, hogy milyen az igazi vidéki nyugalom és a nyugati emberek mentalitása. És ha közben újra elfogja a szomorúság, van egy új szenvedélye, amiből erőt meríthet.

Sok labdajátékot kipróbált, és nem is volt ügyetlen sem kosárban, sem fociban. Végül mégis ugyanazt a sportot választja, amit a bátyja is pár évvel előtte: a teniszt. Már 9 éves korától elkezd hozzászokni ahhoz, hogy a lábát kétszer is megtörölje, mielőtt belép a lakásba, nehogy behordja a pályáról a vörös salakot. Rettenetesen élvezi a küzdelmeket, és nem igazán bánja azt sem, ha veszít, ha maga a meccs jó volt. Az egyszerű hobbi szép lassan életformává, és egy idő után komoly jövőképpé alakul át, amit az eredmények is alátámasztanak. De persze az élet nem egy méznyalás, a beinduló karrier bőven tartogat még hullámvölgyeket a fiatal sportolónak.

dekor

Szerva itt

Egyesek szerint a tenisz téli sport. Valaki vitatkozna ezzel, valaki nem. A tizenöt éves Dávid az ágyán pont igen, a Boris Becker-poszter a falon nem. Az egyik hatszoros Grand Slam-győztes, a másik hatodszorra ég le. A héten. És még csak szerda van. Nem is tudja, mi fáj jobban. Az, hogy a tarkója úgy néz ki, mint a Kalahári sivatag hőtérképe, vagy hogy az ellenfele csalt. Az biztos, hogy mindkettő égeti. Az egyik a bőrét, a másik a torkát. Hamarosan érkezik majd egy hűsítő sírás. De addig még pár percig farkasszemet néz a falra erősített bajnokkal, és megpróbálja kifaggatni, vajon ő is átélte-e ugyanezeket. Például amikor Edberg ászt ütött neki a 90-es wimbledoni döntőben. Vagy mikor Agassi elmondta, hogy a nyelve állásából tudta, hova fogja a következő szerváját helyezni. Ő is kiakadt azon, ha gyerekkorában outot kiáltottak, amikor a vak is látta, hogy bent volt? Mert vele ma pont ez történt. Pedig mindent jól csinált. Erősek és pontosak az adogatásai, fejben végig ott volt, a győztes pontnál pedig – ahogy a babonakézikönyvben is írva van – anyukája a lelátón nem mozdult, és ő nem törölte meg a kezét. Mégis vesztesként jött le a pályáról. Nem is érti ezt a dolgot. Otthon őt arra nevelték, hogy nem szabad csalni. Talán a másik fiú nem mehetett úgy haza, hogy nem veri meg az országos bajnokot? Mikor változott át a játék harccá? Megjöttek a várva várt könnyek is.

Lezuhanyozik, elcsomagolja az ütőt, lassan hazafelé indul. Az apja otthon elmondja majd, hogy tanulni kell ebből is, mert így tud legközelebb nyerni. Hisz tudja: „a másodikra senki sem emlékszik".

Arra talán nem is. Dávid viszont később majd mindenre. És milyen remekül átültethetők ezek az igazságok később a színpadra is.

„Rendes felkészülés nélkül nem lehet pályára lépni."

„Fontos, hogy mit eszel. Ha egyszer már a meccs elkezdődött, akkor meg kell oldanod, bármilyen helyzet is jön."

„Ha szar napod van, akkor se tudnak lecserélni."

„Ha valamit csinálsz, akkor azt csináld jól."

„Mindig mindent meg kell tenned, hogy győztesként menj be az öltözőbe."

dekor

Senki sem úgy nő fel, ahogy elképzelte

Amikor Chris Kelly és Chris Smith, vagyis a Kris