Epic 2: Elmék labirintusában

By Szabó Tibor Benjámin

A balatonvilágosi magasparton szilveszterre készül a különleges tehetségekből álló B Team. Hógolyóznak, ugratják egymás, falják Babi néni palacsintáját Márkóék nyaralójában. Váratlanul azonban szörnyű támadás éri őket, melynek során Alma Peti eltűnik. A gyerekekre rázárul a felnőttek világa, az idő vészesen telik, és a csapatnak arról kell döntenie, hogy bíznak-e a szüleik generációjában, elfogadják-e az ő utasításaikat, vagy inkább egy magasabb rendű, belső parancsnak engedelmeskednek. Az EPIC második része négy napnyi rohanás történetét meséli el. Mindannyian tudják, hogy csak akkor találhatják meg a barátjukat, ha előbb megértik, miért vitték el őt. Egyik jel vezet a másikhoz, egyik világ nyílik a másikba, és mire feltárul a bűntény titka, a csapat egységét már árulások és szerelmek is veszélyeztetik.

• Language: Magyar
• Publisher: Menő Könyvek
• Release date: May 17, 2022
• ISBN: 9789635841912

Book preview

cover.jpgimg1.jpgimg2.jpg

Szöveg © Szabó Tibor Benjámin

A borítót tervezte © Baranyai András

Kiadta a Menő Könyvek, a Manó Könyvek Kiadó Kft. ifjúsági könyvkiadója, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja, 2022

1086 Budapest, Dankó utca 4–8.

www.manokonyvek.hu

Felelős kiadó: Kolosi Beáta ügyvezető igazgató

Minden jog fenntartva.

Felelős szerkesztő: Boczán Bea

Műszaki vezető: Rácz Julianna

Olvasószerkesztő: Kótai Katalin

Elektronikus könyv: Szegedi Gábor

ISBN 978-963-584-191-2

1. fejezet

Gomolygó hófelhők

Amikor a világosi magaspart alatt, a hullámtörő kövezésen ugrálva Sádi épp a folyók eltereléséről magyarázott Zichy Jánosnak, hogy az milyen hatalmas meló – hirtelen megszólalt a tó. A Balaton. Elordította magát. Pokoli hang volt, egyszerre szólt távolról és közelről, remegett a föld az erejétől. Leginkább ahhoz hasonlított, mint amikor a friss görögdinnyében megindul a kés, a gyümölcs héja pedig ettől végigreped. Ugyanaz a hang, csak ezerszeresére erősítve – egy Balaton méretű dinnye repedt meg.

Az elhúzódó, recsegős dörgés miatt mindannyian mozdulatlanná dermedtek néhány másodpercre. Még Röfi is leugrott a gördeszkáról, és szétvetett lábakkal figyelt. Pár pillanatig tartott, de utána még hosszan visszhangzott. December harmincadika volt, délelőtt, és hiába sütött a nap szikrázóan, a nyugatról fújó jeges szélben minden szilánkosra fagyott. Az egész B Team lent volt a parton már majdnem egy órája. Zuzu és János sokáig kergetőztek a fehér parkban, dobálták egymást porcukorrá fagyott, széteső hógolyókkal. Márkó a még mindig műanyag sínekbe kényszerített, de már járásra alkalmas lábait tornáztatta a néptelen játszótéren. Alma Peti pedig csak gubbasztott egy padon, orrig bebugyolálva. Mindannyian alaposan felöltöztek: szőrös kabát, csizma, sál. Csak Röfi nézett ki úgy, mint aki eltévesztette az évszakot. Kesztyűt és egy színes, vékony kis sapkát ugyan ő is húzott, de különben nem vett tudomást a mínuszokról. Hosszú ujjú, bő póló volt rajta, valami durva felirattal, a nyakában acéllánc és medál, a térd alá érő rövidnadrág alól kikandikált a fehér lábszára. Egy gördeszkát lökdösött fel-alá a hótól megszabadított parti sétányon. Pusztító rap üvöltött a fülébe egy Beats fejhallgatóból, és az elrontott trükkök után az orrára csúszott a napszemüveg. Prosztó káró!, motyogta ilyenkor.

Sádinak nem volt kedve se játszani, se sportolni. Ugrált kicsit a kövezésen, amikor már nagyon fázott. Közben újra meg újra a magaspart felé sandított. Nem látott, nem hallott semmi gyanúsat, de érzékelt valami változást. Ő se tudta, honnan jön ez az érzés. Átjárta, ahogy vibrálni kezd körülöttük a világ, megbomlik a dolgok rezgése, és minden zaj, minden mozgás fenyegetővé válik. Reggel óta érezte, ezzel ébredt. És mire Zuzu kitalálta, hogy az istentelen hideg ellenére is kötelező egy órát a szabadban tölteniük (Kell a D–vitamin!, mondta), már abban is biztos volt, hogy erősödik ez a rossz dolog. Téli szünet volt a gimnáziumokban is, és a Különleges Tehetségek Ernest Rutherford Intézetében, a RUDI-ban is.

A B Team csak egy tanulócsoportot jelentett a furcsa tehetséggondozó iskolában, a tagjai nem is találkoztak volna egymással januárig, ha János nem kéri, hogy jöjjenek össze karácsony után, nyugiban megbeszélni a nyomozásuk állását. És semmiképp se keveredtek volna a Balatonhoz, ha Márkó nem javasolja, hogy Jánosék Duna-parti lakása helyett az ő téliesített nyaralójukban legyen a találkozó, sőt, töltsék ott a szilvesztert is. A meghívást mindenki ujjongva fogadta, azt meg különösen, hogy Márkó szülei Nassauba utaztak pihenni, ezért nem ők, hanem a Friedrich család idős segítői, azaz Babi néni, a szakács és Öcsi bácsi, a kertész lesznek velük Világoson. Illetve éjszakára még ők sem, hiszen Babi néniék mindig otthon alszanak. A város másik végében laknak.

A rohangálástól és a fagytól kipirosodott János megállt Sádi mellett. Attila király temetéséről kérte ki a mindenféle gyakorlati dologban jártas Sádi véleményét. Arról, hogy a hun vezér sírja valahol egy folyó mélyén van vagy volt, a katonái eltérítették medréből, és a temetés után visszaengedték a sírra a vízfolyást.

– Ahogy azt Móricka elképzeli! – legyintett Sádi. – Új medret ásni, a régit eltorlaszolni, ez egy csermelynél is több hét munka. Szegény Attila szagától megzavarodtak volna a karikalábú hunok az ókorban, ha hetekig nem temetik el. Bullshit a sztori. Vagy olyan… metafora, amit nem kell komolyan venni, és…

Az utolsó mondatot Sádiba fojtotta a Balaton. A földet remegtető, hosszú reccsenés, amitől megállt a kép. A fiataloknak bekapcsolták az időstopot, egy ideig csak szobroztak mozdulatlanul. Röfi tért magához először, és a karjait lóbálva flegmán odalépkedett Jánosékhoz.

– Ilyenkor mi van? – lehelte Sádi. – Kitört a háború?

Röfi szörcsögve megszívta az orrát.

– Kibaltázott hideg, az van – bólintott. – Mindjárt dél, és mégis egyre nagyobb a fagy. De különben písz, tesó, no para!

Röfi a kinyújtott mutató- és kisujjával intett Sádi felé. Pattogott a rágó a szájában, miközben beszélt. Sádi azt már megszokta, hogy geek barátja az utóbbi két hónapban olyan laza, hogy épp szét nem esik – de amiket Röfi mondott, ugyanúgy nem értette, mint előtte.

– Reggel nyolckor mínusz kilenc fok volt – mondta Röfi az értetlenkedő tekintetre válaszul. – Most mínusz tizenhárom van, pedig órák óta tűz a nap. Verőfényes szétfagyás, csessze szájba, hidegfrontnak hívják. Dagad a jég a hidegtől – intett a fejével a tó felé. – Sok ezer tonna keményre fagyott víz, olyan, mint az üveg. A vastagodás feszíti, feszíti, és egyszer csak elreped. Ez a balatoni rianás. Jó kis hangja van, én is majd beszartam, bro! – röhögött fel Röfi, majd imbolygó járással visszaindult a deszkájához, és a többiek hátulról látták, hogy félig le van csúszva a nadrág a hátsójáról.

János nyelte vissza a nevetést, miközben Röfi kőművesdekoltázsát figyelte. Nem lehetett napirendre térni rapperré lett barátjuk átváltozása fölött, ahogy nem lehetett nem észrevenni, hogy Röfi egyre kevésbé volt tényleg röfi. Napról napra olvadt le róla a kövérség, alakult át izommá.

– Az anyjáék vajon hogy bírják a gengsztertempót? – kérdezte János vigyorogva.

Sádi megrántotta a vállát.

– Majd elmúlik, ha kitombolta magát. És inkább ezt hallgassa, mint Ed Sheerant…

Még mondani akart valamit, de ahogy beszéd közben újra a magaspart felé pillantott, oda, ahol a luxusnyaralók sorakoztak, köztük Márkóéké, elakadt a szava. Mereven bámulta a húszméteres fal tetejét. János észrevette, hogy valami nincs rendben, ő is arra fordult, de nem látott semmit, csak kopasz fákat meg néhány épületet.

– Van ott valaki? – kérdezte.

Sádi még bámult valameddig, aztán nemet intett a fejével.

– …Röfi meg, látod, hogy jól érzi magát csövesként – mondta Jánosnak. – A faterja is inkább örüljön neki, hogy végre nem a számítógépben ül folyton.

Sádi akkor leugrott a kövekről, és gondterhelt arccal a padon didergő Alma Petihez lépett. A válla fölött még visszaszólt Jánosnak.

– És most már fel kéne húzni, mert befagy a seggünk!

Alma Peti D-vitamin-termelését aligha segítette a szabadban töltött óra. Vattanadrágot adtak rá, pufidzsekit, a sapkára plusz kapucnit, a nyakára körben széles sálat – csak az orra hegyét érhette a nap. Billegett előre-hátra, a pad ülőlapján szüntelenül áramló, szélsodorta hókristályokat nézte. Vagy valami egész mást a látható világ mögött.

Sádi leguggolt elé.

– Nézz rám, kérlek! – mondta. A kezét elhúzta Alma Peti szemei előtt, aztán türelmesen megvárta, amíg az autista fiú ráemeli a tekintetét.

– Jönnek, ugye? – suttogta Sádi. Alma Peti pislogás nélkül, szomorúan nézett a barátja szemébe. Nem válaszolt. Eltelt néhány másodperc.

– Jönnek értünk? – folytatta Sádi a suttogást. – Érzem, hogy valami közelít. És az előbb láttam ott fent… – Elharapta a mondat végét. Gombóc volt a torkában attól a szótól, amit nem mondott ki. Alma Peti nem mozdult, nem szólt, de Sádi most észrevette, hogy sötét, feszült figyelem gomolyog a fiú szemében a szomorúság mögött.

– Beszélj hozzám, Alma Peti! – kérte Sádi nagyon halkan.

Akkor a bilifrizurás bólogatni kezdett. Nem is bólogatni, nem úgy, mint amikor valaki igent mutat. Csak mozgatta a fejét fel-le, mintha számolná az ütemet.

– Feküdj le… – válaszolta Alma Peti ugyanúgy suttogva.

– Mi…?!

Akkor a fiú torkából ordítás robbant ki.

– …Földreeeeeeeeeeeeeeee!

Sádi szeme hirtelen elkerekedett, a füléhez kapta mind a két kezét. És abban a pillanatban Alma Peti elrugaszkodott a padtól, egy tized másodperc múlva pedig lehajtott fejjel csapódott bele a barátja vállába, mint egy torpedó.

Sádi guggolt épp. A nekiugró Alma Peti azonnal kibillentette az egyensúlyából, a karjai előrelendültek a tehetetlenségtől, miközben a teste zuhant hátra, esélye sem volt, hogy letegye a kezét, mielőtt a sétány kövezetéhez vágódik. És amint a barátja feje elérte a vállát, érezte, hogy valami szétmozdul belül. A válla puffant a sétányon, majd a feje ostorcsapásszerűen nekivágódott a kemény díszburkolatnak. Addigra elfordult az arca a lendülettől, az ütés teljesen elszédítette, de előtte még látott valamit. A közelükben egy ponton felporzott a hó.

A többiek mind odaszaladtak, illetve Márkó csak bicegett. Röfi messzebbről kiabálta, hogy Alma Peti, ne bántsd!, Zuzu meg teljesen értetlenül ugrott a két földön fekvőhöz, mert a telefonját nyomogatta addig, nem láthatta, mi történt pontosan.

A hangosan nyöszörgő Sádi pár másodperc múlva elkezdett feltápászkodni, Alma Peti legurult róla, a sétány melletti mélyebb hóban feküdt, a fél arca belefordulva a kristályos, nagyon hideg hóba, az orrából szivárgott a vér.

Zuzu egy pillantást vetett Sádira, majd Alma Petihez ugrott. Tapogatta az arccsontját, az orrát. A fejét is szinte teljesen betakaró, vastag ruházat tompított a becsapódás erején, nem tört semmije a bilifrizurás fiúnak, nem is panaszkodott, csak néha elkente az orra alá csordogáló vért.

– Mit mondtál neki? – kérdezte Sáditól, de közben is Alma Petire nézett, simogatta az arcát mindig ugyanazzal a mozdulattal, mert tudta, hogy az autistákat megnyugtatják az ismétlődő ingerek.

– Mi van?! – nyöszörögte Sádi.

– Mit mondtál neki, amitől agresszív lett?

Sádi már ült, a bal kezén támaszkodott, a feje hátul iszonyatosan hasogatott, a magaspartot kémlelte az előtte tébláboló János, Márkó és Röfi között, de a fejét ért ütés miatt könnyezett a szeme, homályos volt a kép.

– Jó, hogy nem már… – kezdett méltatlankodni, és legyinteni akart a jobb karjával, de amikor próbálta megmozdítani, éktelen fájdalom hasított a vállába.

– AÁÁÁÁÁÁhhhhh!

Az előtte állók hátrahőköltek az ordítástól, értetlenül néztek egymásra.

– Vissza! – nyögte Sádi.

Semmit se értettek a barátok. Azután Zuzu felültette Alma Petit a padra, Sádihoz lépett, megfogta az aikidós fiú izmos vállát, aki ettől felszisszent. Közben Márkóék visszaálltak Sádi elé, de nem értették sem azt, hogy miért van erre szükség, sem azt, hogy most mit kellene tenniük.

– Kiugrott a vápából – mondta Zuzu. – Mit mondtál Alma Petinek, amitől agresszív lett?

Sádi idegesen nézett jobbra-balra a szétfagyott strandon.

– Miből ugrott ki? Eltört? – kérdezte közben.

– Ficam – bólintott Zuzu. – A felkarcsontod kiugrott a gödröcskéből, amiben forog. Kabátban nem férek hozzá, meg ilyenkor még görcsben van a fájdalomtól. Majd fent segítek, addigra a görcs is kioldódik. Alma Peti viszont besokkolt, mit csináltál vele?

Sádi továbbra is a strandot nézte, nem értette, hol maradnak már. Fel-felpillantott a magaspartra is, de ott se látott semmit.

– Megmentette az életemet – súgta Zuzunak.

– Egy Alma Peti is leterít, papírkutya? – kérdezte Márkó erőltetetten felröhögve, de hallani lehetett, hogy ideges.

– Mit mondasz? Nem hallom – értetlenkedett Zuzu.

Sádi fenyegetően rávicsorgott Márkóra, majd Röfihez fordult.

– A csodabicskádon van véső is?

Az egyre kevésbé kövér geek fiú a középső és a gyűrűsujját egymáshoz szorítva kinyújtotta, a kisujja és a mutatóujja csálén elállt, úgy intett Sádi felé.

– Naná! Izom a vésőm, a fegyvered tévhit… húzom a cicád, míg szívod a prézlit…

A többi fiú erre a borzalmas freestyle-ra utálkozva húgatni kezdett.

– Ránk lőttek. Alma Peti megérezte – mondta Sádi alig hallhatóan Zuzunak.

– Röfi, oda szúrd a vésőt! – kiáltotta aztán, és arra a pontra mutatott, ahol felporzott a hó. – Hol a francban vannak már? – tette hozzá keserűen.

– Kik? – kiáltott fel János és Márkó egyszerre.

Akkor jobbról is, balról is fekete kabátos emberek tűntek fel a strandon, a messzeségben, szaladtak feléjük a hóban, összesen öten. Röfi a bicska vésőjét belevágta a fagyott földbe ott, ahová Sádi mutatott, de csak másodszorra sikerült, mert betonkeménységűre fagyott a föveny.

– Ezek meg hogy kerülnek ide? – hüledezett János.

A közeledőkön már lehetett látni, hogy deszantosok. Sádi az ép kezével Zuzuba kapaszkodott, felállt. Felnézett a magaspartra, a fák között már ott is látta a fekete kabátosokat. Lépett egyet, de rögtön meg kellett állnia, mert bármelyik testrészével mozdult, a vállába iszonyatos fájdalom hasított.

– Itt vannak, amióta megérkeztünk. Láttam őket már többször az utcán meg a szomszéd kertben. Elbújtak. Gondolom, vigyázniuk kéne ránk.

– Ennyire veszélyes rád Alma Peti, hogy katonákkal kell megvédeni tőle? – röhögött Márkó. És ahogy Zuzu ránézett a flegma fiúra meg a többi társukra, a szemükből látta, hogy rajta kívül más nem hallotta meg, amit Sádi mondott a történtekről, hiába álltak ott körülöttük.

– Hülye vagy, fiam, de nem tehetsz róla – legyintett Sádi Márkóra.

Aztán odaértek a fekete kabátosok. Az egyik fél kézzel felkapta Alma Petit, a karjára ültette, és úgy fordult, hogy a háta legyen a magaspart felé. Két másik a többieket kérdezgette, hogy jól vannak-e. Annyira komorak voltak, hogy még Márkó arcáról is leolvadt a vigyor.

– Hogy mi?! Mért lenne bajom? Csak ezt a pudinghuszárt intézték el – értetlenkedett Márkó.

Közben az egyik marcona fickó már a talajt vizslatta mögöttük. Sádi arra a pontra mutatott, ahol Röfi belevágta a földbe a vésőt.

– Azt se vennéd észre, ha a fél vesédet lőnék el – mondta Sádi Márkónak, majd az egyik fekete kabátoshoz fordult. – Maguk meg csak asszisztálnak az agyaggalamb-lövészethez, gratulálok!

A megszólított férfi, egy negyven körüli tiszt a magaspart felé fordult, az egyik kezét a füléhez emelte, a másikat a gégemikrofonjához.

– Státusz? – kérdezte rekedten.

Egy másodpercnyi szünet után két válasz is érkezett a fülébe a rádió recsegésén keresztül.

– Fészek nulla-nulla – mondta az egyik hang.

– Ösvény zöld – jelentette a másik.

A negyvenes tiszt bólintott.

– Stimmt. Visszük őket.

Aztán Sádihoz fordult.

– Csak akkor beszéljen, ha nagyon muszáj – mondta, majd a többiekhez fordult.

– Két katona megy elöl, maguk beállnak mögéjük. Felmegyünk a villába.

A megilletődött csapat hamar menetoszlopba rendeződött. Két egyenruhás vezette őket előreszegezett automata fegyverekkel, mögöttük két másik Alma Petit fogta közre, aztán jöttek Zuzuék, és végül Sádi a tiszttel.

A fiatalok így többé-kevésbé takarásban voltak a magaspart irányába, és lassan, Alma Peti tempójához igazodva araszolgattak a ház felé.

– Mi az, hogy „rub 70"? – kérdezte Sádi a tiszttől. Amikor elindultak, a becsapódás helyénél kaparászó katona ugyanis ezt súgta a felettese fülébe.

A tiszt hallgatott pár pillanatig, csak nézett Sádira, mintha azt mérlegelné, szóljon-e bármit. Végül a válaszadás mellett döntött.

– A rub gumilövedéket jelent. 70-esnek látszik. Vagyis hetven milliméter a kerülete a golyónak. Ezek mindig golyó formájúak. Nem tudta kiásni a katona, de megtalálta, látta.

Sádi meghallgatta a választ, aztán csak bámult maga elé, miközben lépkedett. Gumilövedék, ismételte magában. Ahányszor valamelyik sarka földet ért, bármilyen óvatosan is próbált járni, újra és újra éles fájdalom hasított a vállába.

Egyszer csak ott volt Röfi mellette.

– Változás jön – súgta Sádinak, aztán a hátuk mögé mutatott. Arra fordultak mindketten. A Balaton túlpartja felett már látni lehetett a gyülekező, gomolygó felhőket.

– Melegfront jön, hamarosan szél támad – folytatta Röfi. – Tíz fokkal melegebb lesz, mint most, az előbb olvastam az Időképen. Délutánra elkezd majd esni a rengeteg hó.

2. fejezet

Különben az egész bandát bezáratom a pincébe!

Márkóék balatoni háza, a Friedrich-villa olyan volt, mint egy modern erődítmény. A tó felőli homlokzata közvetlenül a magaspart pereméből nőtt ki – alatta a szédítő, húszméteres mélység. A másik három oldalon gondozott, füves kert vette körbe a robusztus épületet, a telekhatáron emeletnyi magas tuják sűrű lombjai értek egymásba, és a tujákon túl, szinte láthatatlanul, erős kovácsoltvas kerítés védte a háziakat a betolakodóktól. Márkó groundnak hívta az épületnek azt a szintjét, ahová a bejárati ajtó vezetett, és amit a hatalmas nappali, az étkező és a körbejárható pultos, tágas konyha foglaltak el egymásba nyitva. A neve ellenére korántsem a földdel egy szinten volt, hanem legalább négy-öt méter magasan. A ground fölött egy teljes emeleten hálószobák és fürdők sorakoztak, a belépőszint alatt pedig egy komplett, ablaktalan lakosztály bújt meg, és rengeteg kisebb helyiség, kamrák, tárolók, mosókonyha, szauna. Amikor néhány napja megérkeztek, a fiúk rögtön bevették magukat az alagsor óriási hálótermébe. Négy széles ágy is állt szétszórva, és két kinyitható kanapé a házimozirendszer előtt. Zuzunak mint egyetlen lánynak Márkó felajánlotta, hogy válassza ki bármelyik szobát a hálók emeletén, kettővel feljebb, de Zuzu erre csak fintorgott, aztán a bőröndjét az alagsori, sarokban álló fotelágyra lendítette, hogy akkor ez itt az övé.

A csapat a szélfogóban lerázta magáról a havat, ledobta a kabátot, és szaladtak be mind a nappaliba. Csak Sádi topogott tehetetlenül. Semmit nem tudott csinálni, ha csak lehajolni próbált, azonnal éktelen fájdalom hasított a vállába. Meg a fekete ruhás katonák álldogáltak még, a parancsra vártak a bajuszostól, aki viszont a bejárati ajtót és a falakat nézegette.

Zuzu lépett vissza először.

– Ne haragudj! Segítek.

Leguggolt, elkezdte kioldani Sádi bakancsát. Akkor Márkó is visszadugta a fejét, a katonákhoz beszélt.

– Jöjjenek be, nehogy itt szobrozzanak! Kérnek egy forró teát?

Márkó nagyon udvarias házigazda volt, a B Teamre is reggeltől estig figyelt, segített, kiszolgált. Csak ha a nyomozásukról volt szó, vagy ha Sádival akadt dolga, akkor váltott vissza vérbunkóba. Ő volt otthon, Friedrich volt, ezért kikapcsolhatatlanul, legyűrhetetlenül érezte, hogy a házigazdaság kötelez.

Zuzu a kabátot hámozta le Sádiról, amikor Márkó a fegyvereseket bevezette a nappaliba, az üvegajtós kandalló mellé, ahol akkor a többiek már ültek. Szabályosan, rétegenként keresztbe rakott hasábok pattogtak lángolva a kandallóüveg mögött. Sugárzó meleget árasztott, de a fekete egyenruhások az öltözékük egyetlen darabját se voltak hajlandóak levenni, az automata fegyvereiket szorongatták, amíg a főnökük távolabb lépve rádiózott valakivel, és mindegyik deszantos bakancsáról csorgott a hólé, kis, sáros patakocskák indultak a parkettán.

Zuzu intett Sádinak, hogy ő most ne üljön le a többiek közé, hanem a nappali ablakához menjen. A vörös hajú lány felkapta az étkező egyik vastag bordájú, háttámlás tölgyfa székét, és vitte a fiú után. Közvetlenül az ablak elé mutatott Zuzu, oda tette le a széket. Sádin még ekkor is volt egy kötött pulóver meg hosszú ujjú póló.

– Ez most nem lesz annyira jó – bólintott sajnálkozva.

Sádi bal oldalára ugrott, benyúlt a ruhák alá, megfogta a fiú ép könyökét, aztán egyetlen mozdulattal kirántotta a