Szenvedély

By Arcübasev

Az orosz irodalom mindig lassan, de feltartóztathatatlanul sodorja magával olvasóját. Arcübasev színművében sincs ez másként. A tíz év történetét feldolgozó színdarab lassan árad, lassan fejlődik a dráma, ám az orosz irodalom jeles művelőjétől szokatlan módon egyszer csak felgyorsul, és tragédiában csúcsosodik ki a szerelem, annak féltése és az összekeveredett érzelmek. S mikor a dráma eléri csúcspontját, megszakad az áradás és megérkezik a katarzis. Jelentős darab, hatásos színmű.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Jun 1, 2018
• ISBN: 9789634742371

Book preview

Arcübasev

SZENVEDÉLY

- dráma négy felvonásban -

fordította és átdolgozta:

Bródy Sándor

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-237-1 EPUB

ISBN 978-963-474-238-8 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

első magyar kiadás: 1919

a borító Gustav Klimt (1862 - 1918) A csók

című festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

SZEMÉLYEK

Vjereszov

Zina, a felesége

Nikolaj

Larissza, a felesége

Nina, húga Zinának

Vorotov, orvos

Szuvorin, tiszt

Inas

Zina szobalánya

Larissza szobalánya

ELSŐ FELVONÁS

(Kicsiny terasz, a háttérben kert.)

Nikolaj. No, tíz az óra. Bújjanak már az ágyba. El lehetnek törődve. Moszkvától ide vasutazni. Hozzánk, az Isten háta mögé. Mi valósággal föl vagyunk izgatva az örömtől, hogy eljöttek végre! Mi itt Larisszával nagyon unatkozunk. Azaz, hogy én nem is. Úgy el vagyok foglalva egész nap, estére meg annyira elfáradok, hogy elalszom járás közben. Szegény Larissza sokat van magában. Egyedül, csaknem mindég egyedül.

Larissza. Oh, én nem unatkozom...

Nikolaj. Látom, mit csinálsz... egyik sarokból a másikba ülsz.

Vjereszov. Egyáltalán nincsenek ismerőseid? Nikolai. Vannak, de milyenek. Micsoda ismerősök, barátom! El-el jön hozzám a körorvos, egy súlyosan nyomasztó ember. Be-benéz a pópa a pópánéval, a pópa a pópánéval! Egy kicsit pfeferánszozunk... Ez minden.

Vjereszov. No, ez nem valami nagy mulatság! És mivel tölti el az időt ön, Vladimirovna Larissza?

Larissza. Semmivel. Mivel? Sétálok, fürdők. Olvasok... Össze-vissza...

Zina. Gazdálkodni nem passziója?!

Larissza. Nem. Na, ehhez igazán nem érlek.

Nikolaj. Hogy őszinte legyek, ezért meg én sajnálom őt. Én meg sohasem szerettem a várost, nyüzsögnek, hemzsegnek, kiabálnak. Ami Larisszát illeti, ő egészen más!

Zina. (Larisszához.) És ön szereti a várost?

Larissza. Én az életet szeretem...

Zina. Hát itt nincsen élet? Nem születtem falun, de úgy képzelem, hogy nincs nagyobb boldogság, mint kint, erdők- mezők között élni... Ha majd mi meggazdagszunk, rögtön veszünk valami birtokot és gazdálkodni fogunk.

Larissza. (Hirtelen ránéz Vjereszovra.) Ugyan! Nikolajevics Boriszban - úgy emlékszem - sohasem volt valami nagy hajlandóság a békés falusi életre... így megváltozott?

Zina. (Barátságosan rátéve kezét Vjereszov kezére.) Ez? Ennél nincs kedvesebb fiú.

Nikolaj. Elhiszem azt!... De neki Moszkva, mégis csak Moszkva. Jól éltünk ott. Mi? Emlékszel?

Vjereszov. Na igen, hogyne, emlékszem.

Nikolaj. Tudod te, hogy akkoriban úgy megszoktunk téged, hogy amikor elutaztunk, Larissza sehogy se találta helyét. No, de most együtt megint föléledünk!

Larissza. Nikolajevics Borisz már nem igen ér rá. Akkoriban még szabad ember volt!

Zina. Talán most már nem szabad ember? Larissza. Hogyne, hogyne. De mégis csak más. Nem az. Maga mondja meg Nikolajevics Borisz?

Vjereszov. (Kényszeredetten.) Én nem változtam. Az vagyok, aki voltam.

Larissza. Igazán?...

Vjereszov. En legalább úgy hiszem. Larissza. Ez majd kiderül. (Zinához.) Ön nem fáradt?

Zina. (Szégyenkezve.) Egy kicsikét.

Nikolaj. Hát hogyne, hogyne! Huszonhét versztet kocsikázni a mi országútjainkon! Nem tréfa. Aztán (gyerekes pikantériával) kérlek, korábban is visszavonulhattok... Amikor tetszik, feküdjetek le, aludjátok ki magatokat.

Zina. (Fölkelve.) Nem, én még nem akarok aludni. Hanem szeretném (a toalettjére néz) rendbe szedni magamat.

Nikolaj. Persze, bevezessék a szobájába? Nálunk én vagyok a háziasszony, nem Larissza. Ha megengedi, megmutatom. (Karon fogja, nevet.)

Zina. Kérem.

Larissza. Küldd be Dunját, hogy az asztalt szedje le.

Nikolaj. Helyes! Kérem! (Zina és Ivanovics Nikolai bemennek a házba. Larissza és Vjereszov egyedül maradnak. Vjereszov ki akarja kerülni Larissza tekintetét, gondosan rágyújt, hátradől a fonott hintaszékben és felnézve a fára, fújja a füstöt.}

Larissza. (Kinyújtott kezeit