Stuart Mária

By Stefan Zweig

A protestáns írók általában minden bűnt Stuart Máriára, a katolikusok Erzsébetre kennek. Az angol szerzőknél Stuart Mária majdnem mindig gyilkos, a skót szerzőknél viszont aljas rágalom makulátlan áldozata. A kazetta-leveleket, ezeket a leginkább vitatott bizonyítékokat, az egyik párt rendületlenül valódiaknak, a másik hamisítványoknak minősíti. A legcsekélyebb eseménybe is erőszakosan játszik bele az ellentétes értelmezés. Éppen ezért a nem angol és nem skót szerző, akiben nincs meg a vérségi beállítottság, és így nincs eleve állásfoglalásra kötelezve, talán tisztábban és előítélettől mentesen, tárgyilagosan tudja megítélni az eseményeket. A művész szenvedélyes és mégis pártatlan érdeklődésével talán közelebb tud jutni ehhez a tragédiához - írja bevezetőjében Stefan Zweig. Mit tehetünk még hozzá? Talán azt, hogy Zweig, az emberi és a női lélek kitűnő ismerője, ebben a manapság helikopter-view-nak nevezett nézőpontjából valóban kívülálló harmadikként írta meg ezt a történelmi életrajzot, hűvös távolból ugyan, de szereplőihez érzelmektől fűtve közelállón.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Oct 5, 2018
• ISBN: 9789634744382

Stefan Zweig

Stefan Zweig (1881-1942), novelist, biographer, translator, and poet, was born in Austria and became one of the bestselling European authors of the 1920s and 30s. He is renowned for his psychologically astute fiction as well as enthralling studies of seminal figures such as Montaigne, Mary Queen of Scots, Marie Antoinette, Balzac, Nietzsche, and Freud. His work has inspired stage and screen adaptations, including the films Letters from an Unknown Woman and The Grand Hotel Budapest by Wes Anderson. Exiled from Europe by the Nazis, he committed suicide in Petrópolis, Brazil, in 1942.

Book preview

Stefan Zweig

STUART MÁRIA

fordította:

Kelen Ferenc

és

Horváth Zoltán

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-438-2 EPUB

ISBN 978-963-474-439-9 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

a mű eredeti címe: Stuart Maria

első kiadás: 1935

a borító Nicholas Hilliard (1547 - 1619) Mária, a skótok királynője

című festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Bevezetés

Mindaz, ami tiszta és nyilvánvaló, önmagát magyarázza, a titok azonban teremtésre ösztökél. A történelem azon alakjai és eseményei, amelyeket a bizonytalanság fátyla árnyékol, újra meg újra értelmezés és költői alakítás után kívánkoznak. Stuart Mária életének tragédiája klasszikus tanúság egy történelmi probléma titok keltette ingere mellett. A világtörténelemnek talán egyetlen más asszonyalakja sem érlelt annyi irodalmat, drámát, regényt, életrajzot és vitairatot. Több mint három évszázadon át újra meg újra csábította a költőket, foglalkoztatta a tudósokat, és alakja még ma is változatlan varázzsal kényszerít új alakításra. Mert minden kuszaság áhítja az átlátszóságot és minden, ami homályos, a világosságot.

Stuart Mária élete titkát amily gyakran, éppoly ellentétesen alakították és értelmezték. Alig van női alak, amelyet annyi eltérő formában rajzoltak volna meg: gyilkos, majd vértanú, balga cselszövő, majd égi szent. Képe egymásnak ellentmondó rajzát különösképp nem az okozza, hogy híjával lennénk a róla hagyományként ránk maradt anyagnak. Éppen ellenkezőleg: zavarba ejt annak túlságos bősége. Ezrével őrzik a személyére vonatkozó okiratokat, jegyzőkönyveket, leveleket és jelentéseket. Bűnössége vagy ártatlansága mellett három évszázad óta szinte évről évre megújuló buzgalommal folyik a perújítás. De minél alaposabban kutatjuk át az okmányokat, annál fájdalmasabban állapíthatjuk meg, hogy minden történelmi tanúság megbízhatósága mennyire ingatag. Lehet valamely okmány valakinek valóságos keze írása, s ezt bizonyíthatja az okmányfejtés tudománya, de amellett egyáltalán még nem szükségszerű, hogy egyben megbízható és emberi szempontból igaz is legyen. Alig van példa, mely a Stuart Mária eseténél világosabban bizonyítaná, hogy ugyanazt az eseményt a kortársak szemtanúsága és megfigyelése mennyire szertelen eltérésekkel adja elő. Minden, okmányszerűen bizonyított állítást megcáfol egy másik, ugyancsak okmányszerűen bizonyított tagadás, minden vádra megalapozott mentség felel. Oly zavaróan keveredik a hazugság az igazsággal, a ráfogás a megtörténttel, hogy tulajdonképpen minden felfogást teljesen hitelt érdemlően lehet előadni. Aki azt akarja bebizonyítani, hogy a királynő bűnrészes volt férje meggyilkolásában, erre több tucat tanúvallomást hozhat fel - éppen úgy, mint aki azt akarja bebizonyítani, hogy egyáltalán nem részes benne. Stuart Mária jellemének megfestésére eleve kikeverték a színeket. Ha még a politikai és a nemzeti hazafiság pártossága is belekeveredik ebbe a zűrzavarba, akkor a képtorzítás még erőszakosabbá válik. Hiszen az emberi természet alig tud a párt-állásfoglalás kísértése elől kitérni, ha két eszméről, két világnézetről, ha életre-halálra szóló küzdelemről van szó. Állást kell foglalni: az egyiknek igazat kell hogy adjon, a másikat el kell hogy ítélje. Ha pedig, mint ebben az esetben, az írók maguk is az egyik harcos párthoz, felekezethez vagy világszemlélethez tartoznak, akkor szükségképpen eleve elfogultságra vannak kárhoztatva. A protestáns írók általában minden bűnt Stuart Máriára, a katolikusok Erzsébetre kennek. Az angol szerzőknél Stuart Mária majdnem mindig gyilkos, a skót szerzőknél viszont aljas rágalom makulátlan áldozata. A kazetta-leveleket, ezeket a leginkább vitatott bizonyítékokat, az egyik párt rendületlenül valódiaknak, a másik hamisítványoknak minősíti. A legcsekélyebb eseménybe is erőszakosan játszik bele az ellentétes értelmezés. Éppen ezért a nem angol és nem skót szerző, akiben nincs meg a vérségi beállítottság, és így nincs eleve állásfoglalásra elkötelezve, talán tisztábban és előítélettől menetesen, tárgyilagosan tudja megítélni az eseményeket. A művész szenvedélyes és mégis pártatlan érdeklődésével talán közelebb tud jutni ehhez a tragédiához.

Mégis merészség lenne az az állítás, hogy az író ismeri Stuart Mária valamennyi életkörülményét és élete rejtélyének minden titkát. Csak a valószerűségnek elérhető fokát keresi, és ha legjobb tudása szerint törekszik is a tárgyilagosságra, mégis mindenkor szubjektív marad. Minthogy a források nem buzognak fel tisztán, a zavarosból kell leszűrnie a tiszta igazságot. Mivel az egykorú jelentések egymás ellen szólnak, az író kénytelen minden egyes esetben mérlegelni a mentő és terhelő tanúk vallomásait. Minden óvatossága mellett kénytelen lesz az író - ha becsületes akar lenni - véleménye elé kérdőjelet tenni és bevallani, hogy Stuart Mária életének egyik-másik eseménye homályban maradt, és talán örökre abban is fog maradni.

Ebben az életrajzban szigorú elvünk lesz, hogy nem fogjuk felhasználni azokat a vallomásokat, amelyeket a kínpadon vagy megfélemlítéssel erőszakoltak ki. Kierőszakolt vallomást az igazság hű kutatója sohasem fogadhat el igaznak. A kémeknek és a követeknek (abban az időben ez majdnem egyet jelentett) jelentéseit rendkívüli óvatossággal használtuk fel, eleve kétséggel illettünk minden ügydarabot. Hogy a szonetteket és a kazetta-levelek nagy részét valódiaknak fogadtuk el, ezt a legszigorúbb vizsgálat és a személyileg meggyőző okok tekintetbe vételével tettük. Ahol az okiratokban alapvető ellentmondások mutatkoztak, ott pontosan megvizsgáltuk az ellentmondások eredetét és politikai indítóokát. Ha dönteni kellett, az volt a mértékünk, hogy miképp hozható lelki összhangba az egyes tett az egész jellem belső igazságával.

Mert Stuart Mária jelleme magában véve nem is annyira titokzatos: jelleme csak külső fejlődésében nem egységes, bensőleg kezdettől végig egyvonalú és átlátszó. A királynő az asszonyok ama ritka és izgató típusához tartozik, akiknek élményképessége egész rövid időre van összeszorítva, akiknek virágzása rövid és heves, akik nem egész életükön át élik ki magukat, hanem csupán egyetlen szenvedély hirtelen és izzó kitörésében. Huszonhárom éves koráig érzésvilága csöndes, tespedt, és ugyanúgy egyetlenegyszer sem tör ki erőteljesen huszonöt éves kora után. De a közbeeső két évben szenvedélye, mint valami orkán, elementáris nagyszerűséggel robog mindenen keresztül, és sorsa a középszerűségből hirtelen az antik tragédia magaslatára emelkedik, mely nagy és megrázó, mint az Orestea. Stuart Mária csak ebben a két évben igazán tragikai alak, csak e nyomás alatt emelkedik önmaga fölé, elpusztítva ezzel életét, de egyúttal megőrizve azt az örökkévalóság számára. E szenvedély által, mely emberileg megsemmisítette, él a neve mai napig a költészetben.

Belső élete folyásának egyetlen kirobbanó pillanatra történt össze- szorítása eleve megadja minden életleírása formáját és ritmusát. Életírójának csak arra kell törekednie, hogy ezt a meredeken fölfelé ívelő és hirtelen lebukó életgörbét a maga meglepő páratlanságában juttassa kifejezésre. Ne találjunk benne tehát ellentmondást, ha ebben a könyvben életének első huszonhárom éve és később fogságának majdnem húsz éve nem foglal el több helyet, mint szenvedélyes tragédiájának két éve. Mert az átélt sorsban a külső és belső idő nem mérhető egy mértékkel. Az élet mértékét egyes-egyedül az élménnyel való teltség adja meg; másképp számlálja a lélek az órák múlását, mint a hideg kalendárium. Érzéstől mámorosan, boldogan elernyedve és sorstól terhesen, a lélek végtelen teljességet élhet át a legrövidebb idő alatt, míg a szenvedélytől szabadultan az évek hosszú sorát üresnek érezheti, tovatűnő árnyéknak, süket semminek. Az élettörténetben csak a feszült, a döntő pillanatok számítanak, ezért csak bennük és belőlük árad ki annak igazi értelme. Az ember csak akkor válik önmagának és a többieknek igazán elevenné, ha minden erejét beleviszi az élet játékába. De külső alakja is csak akkor formálódik meg, ha lelke belülről lángol és izzik.

Szereplő személyek

Első színhely: Skócia, 1542-1548.

Második színhely: Franciaország, 1548-1561.

Harmadik színhely: Skócia, 1561-1568.

Negyedik színhely: Anglia, 1568-1587.

SKÓCIA

V. Jakab (1512-1542), Stuart Mária atyja.

Marie de Guise-Lorraine (1515-1560), V. Jakab felesége, Stuart Mária anyja.

Stuart Mária (1542-1587).

James Stuart, Earl of Moray (1531-1570), V. Jakabnak Douglas Margittól, Erskine lord leányától házasságon kívül született fia - Stuart Mária mostohafivére, Skóciának Stuart Mária előtt és után kormányzója.

Henry Darnley (Stuart) (1546-1567), VII. Henrik dédunokája, anyja, Lady Lennox révén, aki VIII. Henrik unokahúga volt. Stuart Mária második férje és mint ilyen, Skócia társuralkodója.

VI. Jakab (1566-1625), Stuart Mária és Henry Darnley fia. Stuart Mária halála után (1587) Skócia jog szerinti királya, Erzsébet halála után (1603) I. Jakab néven Anglia királya.

James Hepburn, Earl of Bothwell (1536-1578), később duke of Orkney és Stuart Mária harmadik férje.

William Maitland of Lethington, Stuart Mária kancellárja.

James Melville, Stuart Mária bizalmas diplomatája.

James Douglas, Earl of Morton, Moray meggyilkolása után Skócia kormányzója, kivégezték 1581-ben.

Mathew Stuart, Earl of Lennox, Henry Darnley apja, annak meggyilkolása után Stuart Mária fővádlója.

Argyll

Arran

Morton Douglas

Erskine

Gordon

Harries

Huntly

Kirkcaldy of Grange

Lindsay

Mar

Ruthven: Lordok, Stuart Máriának olykor hívei, máskor ellenfelei, egymással és egymás ellen. szövetkezve - majdnem kivétel nélkül erőszakos halállal haltak meg.

Mary Beaton

Mary Fleming

Mary Livingstone

Mary Seton: A négy Mária. Stuart Mária ifjúkori játszótársai.

John Knox (1505-1572), a „kirk" (a skót egyház) prédikátora, Stuart Mária fő ellenfele.

David Rizzio muzsikus és Stuart Mária udvari titkára. Meggyilkolták 1566-ban.

Pierre de Chastelard, Stuart Mária francia udvari költője, kivégezték 1563-ban.

George Buchanan humanista és VI. Jakab nevelője, Stuart Mária ellen a leggyűlölködőbb pamfleteket írta.

FRANCIAORSZÁG

II. Henrik (1519-1559), 1547-től Franciaország királya.

Medici Katalin (1519-1589), felesége.

II. Ferenc (1544-1560), legidősebb fiuk, Stuart Mária első férje.

IX. Károly (1550-1574), II. Ferenc öccse, ennek halála után Franciaország királya.

Lotharingia Bíborosa

Claude de Guise

François de Guise

Henri de Guise: A négy Guise

Ronsard

Du Bellay

Brantôme: Költők, Stuart Mária tiszteletére írt művek szerzői.

ANGLIA

VII. Henrik (1457-1509), 1485-1509-ig Anglia királya. Erzsébet nagyatyja, Stuart Mária és Darnley dédapja.

VIII. Henrik (1491-1547), fia, 1509-1547-ig Anglia királya.

Boleyn Anna (1507-1536), VIII. Henrik második felesége. Házasságtörőnek nyilvánították és kivégezték.

I. Mária (1516-1558), VIII. Henriknek Aragóniái Katalinnal való házasságából született leánya, VI. Edward halála után (1553) Anglia királynője.

Erzsébet (1533-1603), VIII. Henrik és Boleyn Anna leánya, atyja életében fattyának, bastard-nak nyilvánítják, azonban mostoha nővérének, Máriának halála után (1558) Anglia királynője lesz.

VI. Edward (1537-1553), VIII. Henrik fia Johanna Seymourral való házasságából. Mint gyermek, Stuart Mária jegyese, 1547-1553-ig Anglia királya.

I. Jakab, Stuart Mária fia, Erzsébet utóda.

William Cecil, Lord Burleigh (1521-1598), Erzsébet mindenható és hűséges kancellárja.

Sir Francis Walsingham, államtitkár és rendőrminiszter.

William Davison, második titkár.

Robert Dudley, Earl of Leicester (1532-1588), Erzsébet kedvese és bizalmasa, akit Stuart Máriának férjül ajánlott.

Thomas Howard, Duke of Norfolk, a birodalom első főnemese, Stuart Mária kérője.

Talbot, Earl of Shrewsbury, akit Erzsébet 15 éven át Stuart Mária őrizetével bízott meg.

Amyas Poulet, Stuart Mária utolsó börtönőre.

A londoni hóhér

I.

Királynő a bölcsőben

1542-1548

Stuart Mária hatnapos, mikor Skócia királynője lesz. Már a kezdet kezdetén beteljesedik rajta életének törvénye, hogy mindent túlságosan korán és megértő öröm nélkül kap a sorstól ajándékul. 1542 egy komor decemberi napján, mikor Linlithgow kastélyában megszületett, a szomszédos Falksland kastélyban atyja, V. Jakab, halálos betegen feküdt. Még csak 31 éves, és már megtörte az élet, elfáradt a korona terhétől, kimerült a küzdelemben. Bátor, lovagias férfi volt, természettől fogva vidám hajlamú, szenvedélyes barátja a művészeteknek és az asszonyoknak, s közelről ismerte a népet. Gyakran ment el álöltözetben falusi ünnepélyekre, táncolt, tréfált a parasztokkal. A maga költötte skót dalok és balladák még sokáig éltek hazájában a nép ajkán. De ennek a boldogtalan nemzetségnek boldogtalan ivadéka vad korszakba, pártütő országba született bele, kezdettől fogva tragikus sorsra ítélve. Erős akaratú és kíméletlen szomszédja, VIII. Henrik arra ösztönzi, hogy ültesse át országába a reformációt. V. Jakab azonban hű marad egyházához. Ezt a szakadást rögtön kihasználják a skót nemesek, akik mindenkor hajlandók arra, hogy uralkodójuknak nehézséget gördítsenek az útjába. A derült lelkű és békés férfit akarata ellenére folyton nyugtalanságba és háborúba kergetik. Már négy évvel előbb, mielőtt V. Jakab és Guise Mária egybekeltek, világosan leírta balsorsát, amely őt arra kényszerítette, hogy király legyen e nyakas és rablásra oly éhes „clan-ok törzsfői fölött. „Madame, írja megrendítő őszinteséggel, midőn megkéri a hercegnő kezét, „még csak 27 éves vagyok, és nagyon érzem az élet, a korona terhét... Kisgyerek koromban árva lettem, becsvágyó nemesek foglya. A Douglasek hatalmas nemzetsége sokáig jobbágyként tartott. Gyűlölöm ezt a nevet és az arra vonatkozó minden emlékezést. Archibald, Angus grófja, György testvére és valamennyi száműzött atyafia szüntelenül áskálódik ellenem az angol királynál.

Nincs országomban egyetlen nemes ember sem, akit ígéreteivel el nem csábított, vagy pénzével meg nem vesztegetett volna. Személyem nincs biztonságban, akaratom keresztülviteléért és az igazságos törvények végrehajtásáért senki sem kezeskedik. Mindez rettegéssel tölt el, Madame, és én erőt és tanácsot várok Öntől. Pénz nélkül, pusztán arra a támogatásra korlátozva, amelyet Franciaországtól kapok, vagy gazdag papságom csekély ajándékaiból igyekszem kastélyaimat díszíteni, váraimat fenntartani és hajókat építeni. Ámde a bárók az olyan királyt, aki igazán király akar lenni, tűrhetetlen vetélytársnak tekintik. A francia király barátsága és csapatainak támogatása, valamint népem ragaszkodása ellenére is attól tartok, hogy nem bírok döntő győzelmet aratni báróim fölött. Le tudnám én győzni valamennyi akadályt, hogy az igazság és a nyugalom útját e nemzet részére szabaddá tegyem, és ezt az én célomat talán elérném, ha országom nemesei egyedül állanának. Azonban Anglia királya szüntelenül viszályt szít köztük és köztem, és az eretnekség, amelyet az angol király államomban elültetett, elpusztítással fenyegeti egyházunkat és a népet. A magam és őseim ereje mindenkor a városok polgárságán és az egyházon nyugodott, és most azt kell kérdeznem, vajon sokáig dolgozik-e még ez az erő?"

Mindez a baljóslat, amelyet a király ebben a Cassandra-levélben előrelátott, beteljesedik. De még ennél súlyosabb csapás is éri. Két fia, Guise Mária szülöttei, még a bölcsőben elhalnak. Így aztán V. Jakab java férfikorában még mindig nem látja trónja örökösét. Pedig a korona évről évre fájdalmasabban szorítja homlokát. Végül is akarata ellenére a skót bárók háborúba keverik a nálánál hatalmasabb angol királlyal, hogy aztán a döntő órában áruló módon cserbenhagyják. Solway Moss mellett Skócia nemcsak csatát veszít, hanem a becsületét is otthagyja. Anélkül, hogy igazán harcolnának, a ciánok, ezek az uraiktól elhagyatott, vezetők nélkül maradt csapatok csúfosan szétszaladnak. Maga a király, ez a különben oly bátor lovag, a döntésnek ebben az órájában már régóta nem az idegen ellenséggel, hanem a halállal viaskodik. Lázasan és kimerülve, küzdelmes életét megunva fekszik a falklandi kastélyban.

Ezen a borult, ködös téli napon, 1542. december 9-én, hírnök kopog az ajtón. Jelenti a nagy beteg, holtfáradt királynak, hogy leánya született, trónjának örököse. De V. Jakab kimerült lelkében már nincs erő a reménységre és az örömre. Miért nem fia született, miért lett lány trónjának örököse? A halállal eljegyzett király mindenben szerencsétlenséget, tragikumot és pusztulást lát. Lemondóan jegyzi meg: „Asszonyról szállt ránk a korona, asszonnyal fog tőlünk elszállni." Ez a komor jóslat egyben utolsó szava is. Mélyet sóhajt, ágyában a falnak fordul, és nincs több felelete, mikor kérdezik. Néhány nappal később eltemetik, és Stuart Mária, még alighogy megpillantotta az életet, már királyságának az örököse.

De kétszeresen sötét örökség, ha valaki Stuart-vér és Skócia királynője. Mert idáig egyetlen Stuartnak sem hozott tartós szerencsét a trón. Két Stuart-király, I. Jakab és III. Jakab gyilkosságnak esett áldozatul, másik kettő, II. Jakab és IV. Jakab a csatatéren esett el. I. Károlynak a sors még szörnyűbbet rendelt, a vérpadot. Az Atrida-nemzetség egyetlen tagjának sem jutott hosszú élet osztályrészéül, egyikre sem ragyog a szerencse csillaga. A Stuartoknak örökös harcot kellett vívniuk a külső ellenség ellen, a belső ellenség ellen és önmaguk ellen. Örök nyugtalanság van körülöttük, örök nyugtalanság a maguk lelkében. Békét nem ismer országuk, akárcsak ők maguk sem. Mindig azok a leghűtlenebbek trónja iránt, akiknek a leghívebben kellene szolgálniuk: a lordok és a bárók. Ez a nemesség sötét és erős, vad és féktelen, kincsre vágyó és harcias, dacos és hajlíthatatlan - „un pays barbare et une gént brutelle -, miként Ronsard, ebbe a ködös országba vetődött költő szomorúan panaszolja. A lovagok kiskirályokként lakoznak birtokaikon, kastélyaikban. Parasztjaikat és juhászaikat, mint a vágójószágot, nyájban hajtják örökös csatározásaikba és rabló kalandjaikba. A ciánok e korlátlan parancsolói, a létnek csak egyetlen örömét ismerik, a harcot. A harc egyetlen gyönyörűségük, az irigység egyetlen ösztökélőjük, a hatalomvágy életük tartalma. „A pénz és a haszon - írja róluk a francia követ - az egyedüli szirének, akikre a skót lordok figyelnek. Aki e fékteleneket fejedelmük iránti kötelességre intené, aki becsületre, igazságosságra, erényre, nemes cselekedetekre igyekezne rávenni őket, azt kinevetnék. Itália condottiereinek módjára, erkölcstől nem feszélyezve verekedési és rablási kedvükben, de amazoknál pallérozatlanabbul és ösztöneikben gátlást még kevésbé ismerőén, örökösen lázonganak és harcolnak az elsőbbségért a régi hatalmas nemzetségek: a Gordonok, Hamiltonok, Arranok, Maitlandek, Craw- fordok, Lindsayk, Lennoxok és Argyllok. Majd évekig tartó viszályban ellenségesen sorakoznak egymás ellen, majd ünnepélyes bondokban rövid ideig tartó hűséget esküsznek egymásnak, hogy egy harmadik ellen összetartsanak. Mindig pártot és csoportot alkotnak, de bensőleg egyik sem tart a másikkal, és jóllehet vérség és sógorság fűzi őket egymáshoz, egyik a másiknak kérlelhetetlen irigye és ellensége. Töretlenül él vad lelkűkben a pogány és barbár lélek, mindegy, hogy protestánsok vagy katolikusok: amint az érdekük kívánja. Valójában ők Macbethnek és Macduffnek unokái, a véres thanoknak, az ősrégi skót főnemeseknek, akiket Shakespeare oly nagyszerűen meglátott.

Csak egyetlen esetben egy az akarata ennek a megzabolázhatatlanul féktelen, irigy bandának: ha közös uruk, saját királyuk hatalmát kell megnyirbálni. Mert valamennyien kibírhatatlannak tartják az engedelmességet, és egyaránt nem ismerik a hűséget. Ha ezek a „parcel of rascals - Burns, az „ős-skót bélyegezte meg őket e szavakkal - egyáltalán megtűrnek egy árnyékkirályt váraik és birtokaik felett, ezt csak azért teszik, mert a ciánok egymásra is féltékenyek. A Gordonok csak azért engedik át a koronát a Stuartoknak, hogy az ne jusson a Hamiltonok kezébe, viszont a Hamiltonok a Gordonok iránti féltékenységből. De jaj annak a skót királynak, aki igazán uralkodó merészelne lenni, és fegyelmet, rendet akarna kényszeríteni az országban, ha ifjú merészségében szembe merne szállni a lordok gőgjével és harácsoló vágyával! Akkor rögtön testvériesen egyesül a máskülönben ellenséges népség, hogy uralkodóját hatalmától megfossza. Ha ezt el nem érik kardjukkal, akkor a gyilkos tőr végzi el a munkát.

Tragikus, sötét szenvedélyektől megtépett ország, komor és romantikus, mint egy ballada ez az Európa legészakibb részén elterülő, tenger ölelte kis szigetbirodalom. Amellett szegény, mert minden erejét elpusztítja az örökös háború. Van néhány városa, de valójában ezek sem városok, hanem a vár védelmében összebújt szegény emberek nyomorúságos viskói. A folytonos mordályégetés nem engedte, hogy bennük gazdagság vagy akár csak polgári jólét is szülessék. A nemesi várak viszont, amelyeknek romjai ma is komoran és fenyegetően emelkednek az égnek, nem igazi kastélyok. Hiányzik belőlük a pompa és az udvari ízlés fénye. Háborús célokra, bevehetetlen váraknak épültek, nem pedig a vendéglátás művészetének békés hajlékául. A néhány nagy nemzetség és azok jobbágyai közt teljesen hiányzik a teremtő középosztálynak tápláló és államfenntartó ereje. Az egyetlen sűrűn lakott terület, Tweed és Firth között, az angol határ közelében terül el, és meg-megújuló betörések pusztítják és irtják lakosságát. Északon azonban órák hosszat vándorolhatunk elhagyatott tavak mentén, puszta legelőkön át, sötét északi erdőkön keresztül anélkül, hogy egyetlen falut, várat vagy várost látnánk. Nem érik egymást a falvak, mint Európa túlnépesült országaiban, nem viszik széles utak a forgalmat és kereskedelmet az ország belsejébe, nem futnak ki hajók fellobogózott kikötőkből, mint Hollandiában, Spanyolhonban és Angliában, hogy messze tengerekről aranyat és fűszert hozzanak haza. Mint a régi, patriarkális időkben, a juhtenyésztés, a halászat és vadászat adja meg a népességnek a sovány kenyeret. Törvény és erkölcs, de gazdagság és kultúra tekintetében is az akkori Skócia legalább száz évvel állt mögötte Angliának és Európának. Míg az újkor kezdetével valamennyi tengerparti városban fölvirágoznak a bankok és a tőzsdék, itt, mint a biblia idejében, a földbirtok és a jószág a gazdaság mértéke. V. Jakabnak, Stuart Mária apjának, tízezer juha van: ez minden vagyona. Hatalma biztosítására nincsenek koronaékszerei, nincsen hadserege, sem testőrsége, mert nem tudná megfizetni. A parlament viszont, melyben a lordok döntenek, sosem fogja királyának megszavazni a hatalom igazi eszközeit. Ha ez a király a legszükségesebbnél többel is rendelkezik, az gazdag szövetségeseinek, Franciaországnak és a pápának kölcsöneiből vagy ajándékaiból ered. Kastélyaiban és termeiben található minden szőnyeget, gobelint, minden gyertyatartót megalázkodással kellett megvásárolnia.

Ez az örökös szegénység az a gennyes seb Skócia testén, mely kiszívja ennek a szép, nemes országnak a testéből a politikai erőt. Mert királyainak, katonáinak, lordjainak szegénysége és mohósága miatt az ország állandóan véres labda idegen hatalmak kezében. Aki a király ellen és a protestantizmus mellett harcol, megkapja zsoldját Londontól. Aki a katolikus egyház és a Stuartok mellett fog fegyvert, Párizsból, Madridból és Rómából kap segítséget. E külső hatalmak szívesen megfizetik a skót vért. A két nagy nemzet, az angol és a francia között még nem dőlt el a küzdelem, miért is Franciaországnak pótolhatatlan társa a játékban Anglia közvetlen szomszédja, Skócia. Valahányszor az angol seregek Normandiába törnek, Franciaország rögtön hátába támad Angliának ezzel a tőrrel. A harcias skótok ilyenkor azonnal átlépik a határt, felvonulnak az „ősi ellenség" ellen. De béke idején is szüntelen fenyegetést jelentenek Angliára nézve. A francia politikának ezért állandó gondja, hogy Skócia katonai erejét növelje. Viszont mi sem természetesebb, mint hogy Anglia a maga részéről a lordok fellázításával és örökös forradalmakkal igyekszik ezt a hatalmat megtörni.

Így válik ez a szerencsétlen ország százados háborúk véres csataterévé, és ennek a mit sem sejtő gyermeknek, Stuart Máriának a sorsában teljesedik be az ország sorsa is.

Pompás drámai jelkép, hogy ez a küzdelem valójában már Stuart Mária bölcsőjénél kezdődik. Ez a pólyás még nem tud beszélni, nem tud gondolkozni, érezni, még alig tudja apró kezecskéit a párnák közt mozgatni, a politika máris kinyújtja karmait fejletlen kis teste, mit sem sejtő lelke felé. Stuart Máriának az a végzete, hogy örökre száműzve van ebbe a számító játékba. Soha nem lesz osztályrésze, hogy egyéniségét gondtalanul kifejlessze, örökké belejátszik életébe a politika. Mindig a diplomácia vagy idegen kívánságok játéklabdája, mindig csak királynő, a trón örököse, szövetséges fél vagy ellenség. Alighogy megvitte a követ a kért hírt Londonba - hogy V. Jakab meghalt, és hogy újszülött leánya lett Skócia trónjának örököse és királynője - VIII. Henrik azonnal elhatározza, hogy kiskorú fia és örököse, Edward számára megkéri ennek a pólyásnak kincset érő kezét. Fejletlen testéről, még szunnyadó lelkéről úgy rendelkeznek, mint valami portékáról. De a politika sohasem számol érzésekkel, csak koronákkal, országokkal és örökösödési jogokkal. Számára az egyes embernek nincs jelentősége, s mit sem számít a világ-játszma látható és tárgyi értékeivel szemben. Ebben a különös esetben azt kell mondanunk, hogy VIII. Henrik elgondolása, mely szerint Skócia trónjának örökösét az angol trónörökössel eljegyzi, okos, sőt emberséges. Mert már régóta nincs többé értelme a két testvérország között örökkön dúló háborúnak. A két népnek, mely a világtenger ugyanazon szigetén lakik, melyet ugyanaz a tenger oltalmaz és csapkod, melynek lakói közös fajtájúak, kiknek hasonlóak az életföltételeik - egyetlen feladata van: hogy egyesüljenek. Ezt az akaratát a természet maga is hangsúlyozottan kifejezte. Csupán a két dinasztiának, a Tudoroknak és a Stuartoknak féltékenysége akadályozza meg a végső cél elérését. Ha azonban egy házasság által a két uralkodóház viszályát szövetséggé lehet változtatni, úgy a Stuartok és Tudorok közös ivadékai egyúttal Anglia, Skócia és Írország királyai lehetnek. Az egyesült Nagy-Britannia pedig magasabb célért küzdhet: a világuralomért.

De végzetes dolog, hogy valahányszor a politika kivételesen világos és ésszerű eszmét szül, elrontja annak balga megvalósításával. Eleinte mintha minden pompásan sikerülne. A lordok, akiknek zsebét hirtelen megtömik pénzzel, örömmel egyeznek bele a házasság tervébe. De a ravasz VIII. Henrik nem éri be a puszta pergamennel. Nagyon is gyakran kipróbálta a lordok képmutatását és kapzsiságát. Jól tudja, hogy e megbízhatatlan urakat a szerződés sohasem köti, és hogy ha jobb ajánlatot kapnak, rögtön készek a gyermekkirálynőt a francia trón örökösének eladni. Ezért is első föltételként kiköti a skót közvetítőknél, hogy a kiskorú gyermeket rögtön adják ki Angliának. De ha a Tudorok bizalmatlanok a Stuartokkal, a Stuartok nem kevésbé azok a Tudorokkal szemben. Különösen Stuart Mária édesanyja védekezik e szerződés ellen. Guise hercegnő erősen katolikus szellemben nevelkedett, és nem akarja gyermekét az eretnek hitűeknek kiszolgáltatni.

Különben sem kerül nagy fáradságába, hogy a szerződésben veszedelmes rejtett szándékot fedezzen föl. Mert a VIII. Henrik által megvesztegetett skót közvetítők egy titkos pontban arra kötelezték magukat, hogy a gyermek esetleges korai halála esetére oda fognak hatni, hogy „az egész uralom és a királyság birtoklása VIII. Henrikre szálljon. Megdöbbentő pont! Mert az olyan férfiról, aki már két feleségét vérpadon fejeztette le, mindenesetre elképzelhető, hogy a fontos örökség gyors elnyerése végett a gyermek korai és nem egészen természetes halálát fogja előidézni. A gondos anya tehát visszautasítja a leány átadását. A leánykérésből majdnem háború lett. VIII. Henrik csapatokat küld ki, hogy erővel szerezzék meg a becses zálogot. Annak a századnak meztelen durvaságáról szörnyű képet fest a sereghez intézett parancsa. „Őfelségének akarata, hogy tűzzel-vassal pusztítsatok el mindent. Edinburgh-t perzseljétek föl, és tegyétek a földdel egyenlővé, mihelyt mindent kivittetek belőle, és zsákmányul ejtettetek minden lehetőt. Raboljátok ki Holyroodot és Edinburgh körül annyi várost és falut, amennyit tudtok. Fosszátok ki, égessétek föl és igázzátok le Leith-t és az összes többi városokat. Irtsátok ki irgalom nélkül a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, ahol ellenállásra találtok. Mint a hunok hordái, úgy törnek be VIII. Henrik fegyveres bandái a határokon át. Ám az utolsó pillanatban Stirling várában biztonságba helyezik az anyát gyermekével együtt. VIII. Henriknek be kell érnie egy szerződéssel, melyben Skócia kötelezi magát arra, hogy Stuart Máriát azon a napon, amelyen tízedik életévét betölti, kiszolgáltatja Angliának. Stuart Mária mindig alkunak, adásvételnek a tárgya.

Úgy látszott, mintha ismét mindent szerencsésen elrendeztek volna. De a politika mindenkor az oktalanság tudománya. Nem szereti az egyszerű, természetes, értelmes megoldásokat; kedveli a nehézségeket, eleme a viszály. Csakhamar megkezdi aknamunkáját a katolikus párt: nem volna-e jobb a gyermeket, aki még gagyogni és mosolyogni sem tud, az angol királyfi helyett a francia király fiának eladni? Mikor VIII. Henrik meghal, már csak kevés hajlandóság mutatkozik a szerződés betartására. Most egyszerre az angol régens, Somerset követeli a gyermek-menyasszony kiadatását a kiskorú Edward király részére. Midőn Skócia ellenáll, a régens sereget küld, hogy a lordok megértsék az egyetlen beszédmodort, amelyet megbecsülnek: az erőszakot. 1547. szeptember 10-én a Pinkie Cleugh melletti csatában, vagy inkább mészárlásban, a skót hatalom megsemmisült, több mint tízezer halott födte be a csatateret. Stuart Mária még nem töltötte be ötödik életévét, és már patakokban folyt érette a vér.

Skócia védtelenül állt az angolok előtt. De a kifosztott országban már kevés rabolni való akadt. A Tudorok szemében csak egyetlenegy drágaság van ebben: ez a gyermek, aki személyében a koronát és a koronára való jogot testesíti meg. De az angol kémek kétségbeesésére Stuart Mária hirtelen nyomtalanul eltűnt a stirlingi várkastélyból. A legbizalmasabb körökben sem tudja senki, hogy az anyakirálynő hova rejtette el. Mert a menedéket nyújtó fészket felülmúlhatatlanul jól választották meg. Éjjel, a legnagyobb titokban, egészen megbízható szolgákkal Inchmahome kolostorába vitetik a gyermeket, egy kis szigetre, a Menteith szigetére, „dans le pays des sauvages" (a vadak földjére), mint a francia követ jelenti. E romantikus helyhez nem vezet ösvény. A drága terhet csónakon viszik át a sziget partjára, és itt jámbor férfiak veszik őrizetbe, akik sohasem hagyják el a kolostort. Ott, teljesen elrejtve, elválasztva az izgatott és nyugtalan világtól él a tudatlan gyermek az események árnyékában. Ezalatt a diplomácia országok és tengerek fölött szorgosan szövi a gyermek sorsát. Mert időközben fenyegetően lépett a színpadra Franciaország, hogy megakadályozza Skócia teljes leigázását az angolok által. I. Ferenc fia, II. Henrik, erős hajóhadat küld ki, és nevében a francia segítőcsapat vezére megkéri Stuart Mária kezét Ferenc trónörökös részére. Egy éjjelen a politikai szél - amely élesen és harciasán száguld a csatornán át - más irányba tereli e gyermek sorsát. A kis Stuart-lány arra van kiszemelve, hogy angol királynő helyett Franciaország királynéja legyen. Alig kötötték meg ezt az új és előnyösebb alkut, mikor augusztus 7-én ennek az ügyletnek becses tárgyát, a gyermek Stuart Máriát, aki akkor ötéves és nyolc hónapos, elkészítik útjára, és elküldik Franciaországba. Élethossziglanra eladják egy másik és épp annyira ismeretlen férjnek. Ismét és nem utoljára idegen akarat formálja és változtatja meg sorsát.

Nem sejteni semmit: ez a gyermekkor áldása. Mit tud egy hároméves, négyéves, ötéves gyermek háborúról és békéről, harcokról és szerződésekről? Mit jelentenek az ilyen nevek, mint: Franciaország, Anglia, Edward és Ferenc - mit jelent a világnak mindez a vad hóbortja? Egy kastély, melynek hol sötét, hol napsugaras termeiben, lobogó szőke hajjal futkároz és játszik egy karcsúlábú kisleány, mellette négy, vele egyívású pajtása. Mert kezdettől fogva elküldték vele négy egykorú játszótársát - ebben a barbár korban valóságos bájos gondolat -, kiket Skócia legelőkelőbb családjaiból választottak ki. Ez volt a négy Mária: Fleming Mária, Beaton Mária, Livingstone Mária és Seton Mária. Míg gyermekek, addig vidám játszótársai a gyermeknek, holnap majd társnői az idegenben, hogy ne érezze magát annyira idegennek. Utóbb udvarhölgyei lesznek, és gyöngéd hangulatban megesküsznek, hogy nem mennek addig férjhez, amíg úrnőjük nem választott magának férjet. És ha hárman közülük el is hagyják később Stuart Máriát a szerencsétlenségben, egyikük el fogja őt kísérni a száműzetésbe, el egészen a halála órájáig: boldog gyermekkorának fénye bevilágítja majd élete legsötétebb óráját.

Az öt kisleány nap nap után vidáman együtt játszadozik a holyroodi vagy stirlingi kastélyban. Mit sem tudnak fenségről, méltóságról, királyságról, annak dicsőségéről és veszélyeiről. De egy este Stuart Máriát kiviszik kis gyermekágyából, csónak várja a tóparton, áteveznek vele egy szigetre, ahol nagy a csönd, de ahol jól folyik a dolga. Inchmahome ez, a békesség szigete! Idegen férfiak üdvözlik, akik másképpen vannak öltözve, mint a többiek, fekete, bő csuhába. De barátságosak és szelídek hozzá, szépen énekelnek a színes ablakokkal díszes magas teremben. A gyermek beleszokik környezetébe. Ám egy éjjel ismét elviszik. Stuart Máriának minduntalan így kell elutaznia és menekülnie éjszakának idején egyik sorsból a másikba. Ezúttal egyik napról a másikra egy fehér vitorlás hajó fedélzetén találja magát, körülvéve idegen harcosoktól és szakállas matrózoktól. De ezektől sem fél, miért is félne a kis Mária? Mindenki szelíd, barátságos és jó hozzá. Mostohatestvére, a 17 éves Jakab, szőke haját simogatja - egyike ő az V. Jakab házassága előtt született számos bastard-nak - és itt van a négy Mária is, kedves játszótársai. Nagy hancúrozást és kacarászást visznek végbe, gondtalanul utazva a francia hadihajó ágyúi és a vértekbe öltözött matrózok között, öt kislány, aki el van ragadtatva és boldog, mint ahogy a gyerekek szoktak lenni minden váratlan változás esetén. Persze fönt az árbockosárban egy matróz aggodalmasan fürkésző tekintettel kémleli a tengert. Tudja, hogy az angol flotta ott cirkál a csatornában, s még az utolsó pillanatban is hatalmába akarja keríteni az angol királyi menyasszonyt, mielőtt a francia trónörökös menyasszonya lehetne. De a gyermek csak a közelit látja, az újat. Csak azt látja, hogy a tenger kék, az emberek barátságosak. A hajó pedig, mint valami óriás állat, erősen lihegve küzdi át magát a hullámokon.

Agusztus 13-án végre kiköt a gálya Roscoffban, Brest mellett egy kis kikötőben. A csónakok partot érnek. A színes kalandtól lelkesen, kacagva, túláradó jókedvvel ugrik francia földre Skócia királynője, aki még nincs hatéves. De ezzel véget is ér gyermekkora, és sorsa elindul útjára.

II.

Ifjúsága Franciaországban

1548-1559

A francia udvar igen kiművelt az előkelő szokásokban, és páratlan a szertartás titokzatos tudományában. II. Henrik, a Valois-ivadék, tudja, hogy a trónörökös, a dauphin menyasszonyát milyen méltóság illeti meg. Stuart Mária megérkezése előtt rendeletet írt alá, melyben meghagyja, hogy „la reinette-et, Skócia kis királynőjét, útjában minden városban és helységben ugyanolyan tiszteletadással üdvözöljék, mintha az ő édes leánya lenne. Így aztán Stuart Máriára már Nantes-ban az elbájoló figyelmességek egész sorozata várt. Minden utcasarkon tribünöket emelnek, melyeket klasszikus jelvényekkel, istennőkkel, nimfákkal és szirénekkel díszítenek. A kísérő legénység jókedvét néhány hordó pompás borral fokozzák. Tűzijátékot rendeznek tiszteletére, a tüzérség pedig sortüzet ad. Egy kis liliputi sereg, 150 gyermek, valamennyi 8 évesnél fiatalabb, fehér ruhácskában díszezredbe sorakozva, síppal, dobbal, törpe dárdával és alabárddal ujjongva halad a kis királynő előtt. És ez így történik az egész úton. Az ünnepélyek szakadatlan sora közt érkezik végre Stuart Mária, a gyermek királynő Saint-Germainbe. Ott pillantja meg a még nem is hatéves leányka először vőlegényét, egy négy és féléves, gyönge, fakóarcú és angolkóros fiút, akit megmérgezett vére már eleve senyvedésre és korai halálra szánt. A fiú élénken, de félszegen köszönti „menyasszonyát. Annál szívélyesebben fogadja a királyi család többi tagja a gyermeket, akinek bájától el vannak ragadtatva. II. Henrik egy levélben elragadtatva szól róla: „La plus parfayt enfant que je vys jamés" (A legtökéletesebb gyermek, akit valaha is láttam).

Abban az időben a francia udvar egyike volt a legragyogóbbaknak és legfényűzőbbeknek a világon. A komor középkor éppen letűnt, de a haldokló lovagi világ utolsó romantikus fénye elömlik ezen az átmeneti nemzedéken. A lovagi rend ereje és bátorsága vadászatokban, karusszelversenyekben és tornákban, régimódi kalandokban és kemény háborúkban mutatkozik meg. De a szellemiség már uralkodó jogot nyer a főurak körében, s a humanizmus a kolostorok és egyetemek után a királyi kastélyokat is meghódította. Diadalmasan vonult be Franciaországba Olaszország felől a pápák pompakedvelése, a renaissance-szellem érzéki élvezetkeresése, a szépművészetek örömteli tisztelete. Szinte páratlan egybeforradása volt ez a kor az erőnek a szépséggel, a