A halhatatlan tűz

By H. G. Wells

Wells nagyon lelkes volt ezzel a regényével kapcsolatban: legjobbjai egyikének tartotta. Kritikusai már nem osztották ezt a véleményt. A regény Jób történetének modern újraírása, amely követi az eredetit: párbeszéd az istennel, maga a történet, és az egészet keretbe foglaló epilógus. Wells regényének azt az alcímet adta, hogy minden tanítónak és tanítónőnek és mindenkinek, aki tanít e Földön. A hatalmas gondolatok aktuális, - kortárs - keretbe foglalása ma már kissé megfáradtnak tűnik, hiszen az eltelt száz évben mind eszmetörténetileg, mind embertörténetileg, mind a tudománytörténetileg hatalmas fejlődés és átalakulás ment végbe, ami a regény egykori frissességét avíttá teszi, ám nem ezért érdemes kézbe venni, hanem Wells hatalmas hite és remek íráskészsége miatt, aminek révén remek vitákat, parázs eszmecsatákat olvashatunk. A kötetet Kiss Dezső fordította.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Jul 18, 2019
• ISBN: 9789634745693

H. G. Wells

H.G. Wells (1866–1946) was an English novelist who helped to define modern science fiction. Wells came from humble beginnings with a working-class family. As a teen, he was a draper’s assistant before earning a scholarship to the Normal School of Science. It was there that he expanded his horizons learning different subjects like physics and biology. Wells spent his free time writing stories, which eventually led to his groundbreaking debut, The Time Machine. It was quickly followed by other successful works like The Island of Doctor Moreau and The War of the Worlds.

Book preview

Herbert George Wells

A HALHATATLAN TŰZ

fordította

Kiss Dezső

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-569-3 EPUB

ISBN 978-963-474-570-9 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

a mű eredeti címe:

The Undying Fire:

A contemporary novel

első kiadás: 1919

első magyar kiadás: 1925 körül

a borító ausztráliai sziklarajz

részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Minden tanítónak és tanítónőnek

és mindenkinek, aki tanít e földön

Első fejezet

Előjáték az égben

1.

Két örökéletű lény, az egyik fehéren izzó dicsfény özönében, a másik színek megdöbbentő tarkaságába öltözve, beszélget egymással. A környezet a hagyományokhoz képest főúri, de lenyűgöző kozmikus vonásokat is fel lehet fedezni rajta. Határozottan körül nem írható e hely, az anyagi világegyetem fölött magasan áll.

A beszélgetés színhelyének olyan furcsa vonásai vannak, mintha egy futurista, aki a modern vegyészét és természettudomány bölcseletét alaposan ismeri, ködös vallásbölcseleti hangulatban átfestette volna egy prerafaelita festő terveit. A hatalmas oszlopok a megmérhetetlen sötétségbe vesznek és a díszítés bonyolult görbéit és kanyarulatait mintha az őselemek atomjaiból rakták volna össze. A padmaly kristályos éterén keresztülcsillannak az égbolton keringő napok és bolygók. Nagy szárnyas lények állnak a küszöbön, színt játszó köntösben, gömbök, csillagok, törvénytekercsek, lángoló kardok és más hasonló szimbólumok vannak kezükben. Az angyalok szakadatlanul kiáltják: Szent! Szent! Szent!

Mint ez régi krónikákban megvagyon írva, Isten fiainak a gyülekezete ez.

A gyülekezet feje, akiről józan ésszel azt kéne feltennünk, hogy titokban untatja őt ez a társaság, tudván, hogy mindaz ami szükségképpen történik, előtte ismert dolog, éppen ellenkezőleg, élénk érdeklődéssel kíséri a vele szemben álló lény beszédjét. Ez a másik lény, ki más lehetne, mint a Sátán?

A két örökéletű lény közötti különbség a feltűnő. Míg Isten, fátylai és a dicsfény mögül kivilágló, gyapjas fehér hajával és kék szemével, amely úgy sugárzik, mint az űr végtelenje a messzeség, a szilárdság és a hegyek fenségének az érzését ébreszti fel a szemlélőben, a Sátán a tapasztalt utas nyugodt fürgeségével mozog, olyan józan, mint egy útitáska, és nyugtalan mozdulataival, a sürgésforgás szelét idézi fel e színen, amely egyébként a tökéletes, komoly nyugalom bélyegét hordaná. Még pokoli dicsfénye is mintha messzi földet látott volna már. Viszonya az ég többi lakóihoz még ma is ugyanolyan határozatlan, mint amilyen Jákob idejében volt, nem lehet pontosan megmondani, hogy Isten fiai közé kell=e őt számítanunk vagy érthetetlen okból tudott csak közéjük furakodni. (Talán az Egyháztörténeti Lexikon megfelelő oldalán megtalálja az ember a kellő magyarázatot.) De akárhonnan került is ide, annyi bizonyos, hogy még az Úr színe előtt is egyre erősbödő biztonsággal árulja el függetlenségét és fölényét. Lehet, hogy e szabadossága vele született, lehet hogy az Úr jóváhagyásával merészkedik ennyire, annyi bizonyos, hogy személyes függetlenségében nem igen kételkedik. Meg van győződve arról, hogy Istennek szükségszerű kiegészítője és hogy kiszámíthatatlanul szeszélyes jelleme az arkangyalok hódoló alázatának nélkülözhetetlen ellensúlya. Az angyalok gyülekezetéből soha el nem marad. Az Úr nyugodt magától értetődéssel van mindenütt jelen, a Sátán végtelen mozgékonyságával jut el mindenüvé. Se vége, se hossza a metafizikai vitáiknak, amelyek során a Sátán szeret finoman csipkelődő hangot megütni. Sakkozni is szoktak.

De az a sakk, amit ők játszanak, nem az a szellemes szelíd játék, amely Indiából került hozzánk. Egészen más alapon játszók. A Mindenség Ura teremtette meg a táblát és a figurákat, ő szabja meg a játék szabályait is. Minden húzást ő tesz meg és pedig annyi figurával és annyiszor, ahányszor és amikor jól esik neki. Az ellenfélnek viszont jogában áll minden húzást bizonytalan és megmagyarázhatatlan pontatlansággal megzavarni, ami hogy helyre hozassék, újabb húzásokat tesz szükségessé. A Teremtő szabja meg, de el is titkolja a játék célját és soha sincsen tisztában azzal, vajon ellenfelének mi a célja? Támogatni akarja e megmérhetetlenül mély feladatában vagy meghiúsítani igyekszik céljait? Nyilvánvaló, hogy ez az ellenfél nem nyerheti meg a játszmát, viszont igaz, hogy el se vesztheti, amíg a játszmát folytatni képes. De úgy vélem, az a főgondja, hogy megakadályozza ellenfelét, hogy határozott terv szerint fejlessze tovább a játékot.

2.

Mennybéli tréfálkozások túlságosan magasra vannak tőlünk és túlságosan mélyek ahhoz, semhogy könnyű szerrel lehetne őket a nyomtatott földi betűk jármába fogni. A váratlan megjegyzések sátáni szokása a Legfelsőbb Lény lelkét harsogó kacajra fakaszthatja és e harsogás halvány visszfénye furcsa módon döbbenti meg néha szegény fejünket. Sátáni humor kell ahhoz, hogy címét, mely így hangzik az «Egyetlen», az Úrra tukmálja és mindenáron kiüsse a kezéből azt a dicsőséget, hogy minden élő lény létét egyedül neki köszönheti. (Az ilyen tréfás vitatkozások az angyalokat mindig mélyen elszomorítják.)

- Én teremtek egyedül,

- De én erjesztem a világot!

- Az anyagot és minden dolgot én teremtettem.

- Tunya volt, mint az alvó csiga, míg én meg nem perdítettem!

- Te vagy az a bizonyos finom eltérés, amiben egyik egyén különbözik a másiktól. Te vagy az a bizonyos Magában való, ami mindenkiben és mindenben lappang, az a Magában való, ami mindenütt kivétel a törvény alól, a külön utakon járó kivétel.

- Uram, te vagy a Magában való, az egésznek Önmagában zárt egysége.

Az egek ura elmosolyodott és a planétákon napfény ragyogott fel.

- Végül mégis csak fölibéd kerekedek és el fogsz tűnni a világ színéről!

- És mindennek vége is lesz!

- Teljessé válik!

- Nélkülem!

- Te csak megzavarod a világegyetem tökéletességét!

- De életet öntök belé!

- Az élet tőlem származik!

- Nem Uram, az élet én tőlem származik!

A háttérben őrt álló nagy árnyak egyike megmozdult és akkor látszott csak, hogy Mihály arkangyal az, nagy karddal a kezében.

- Téged káromol Uram! Ne űzzem el színed elől?

- Hiszen már egyszer megcselekedted, - szólt a Sátán és fölényesen nézett vissza egy percre. - Egyebet se csinálsz azóta és én mégis csak itt vagyok.

- Mindig visszajön, - szólt az Ur csitítón. - Talán magam is azt akarom, hogy visszatérjen! Mihez fognánk nélküle?

- Nélkülem tér és idő kristályos tökéletességbe merevednék, - jegyezte meg a Sátán és pokoli mosolyára a planéták milliárdjain a büntető statisztika hulláma hirtelen felfelé lendült.

- Én vagyok az, aki a vizeket megzavarja. Én zavarom fel a dolgok nyugalmát. Én vagyok az élet szelleme.

- És a lélek? - kérdezte az Úr.

A Sátán, aki az Úr trónja mellett ült és egyik karjával a trónus támlájára támaszkodott, Mihály arkangyal felé fordult és válasz helyett egyet rándított a szemöldökein. A léleknek ezt a folytonos emlegetését nem tekintette egyébnek, mint az Egek Ura különös gyengéjének. Ami őt magát illeti, a lélekről soha sem vett tudomást.

- A saját képmásomra teremtettem az embert, - szólt Isten.

- És én őt a világi emberré tettem. Ha én közbe nem lépek, ma sem volna egyéb, mint fölösleges kertésze egy tökéletes kertnek, amelyben soha gyom nem nő, soha burján nem terem, mert nem is képes egyébre, mint a tökéletesség rendjére, a nyaraknak ama végtelen sorában, amiben az üdvözülteknek részük van. Ezt tartsátok szem előtt ó mennybéli hatalmak! Tökéletes virágok! Tökéletes gyümölcsök! Soha őszi fagy nem éri őket! Soha levelük meg nem sárgul! Aranyos leopárdok, nemes oroszlánok, szelíd ragadozók, melyek szakadatlanul ott dorombolnak a lába előtt s a réten báránykák ugrándoznak szüntelen, amik soha nagyra nem nőnek. Te jó Isten! Mennyire megunta volna őket! De mennyire! E helyett nem én voltam-e az, aki a legcsodálatosabb kalandokba sodortam őt? Én vagyok az, akinek egész történetét köszönheti! Tehetségei legszélső határáig! ... A lehető legszélső határáig... És vajon te Uram, nem hagytad-e magad is jóvá azt, amit tettem azáltal, hogy leküldted hozzájuk lángoló szablyával felfegyverzett angyalaidat?

Az Úr nem felelt.

De erről eszembe jut valami, - jegyezte meg szemtelen fölénnyel a Sátán.

3.

A nagy szárnyas árnyak közelebb húzódtak, mert a Sátán az egek nagy anekdotázója. Ő csak tud egyedül tréfás eseteket elmondani.

- Úr földjén élt egyszer egy ember, akinek Jób volt a neve.

- Ismerjük, tudjuk!

- Összemértük rajta az erőnket, - hagyta helyben a Sátán. - Régen volt már.

- Sohase lehetett tisztán látni, ki maradt felül - s ez juttatja az eszembe. Nem emlékszem, hogy megfizettél volna az elvesztett fogadásért.

- Igazán nem tudom vesztettembe vagy nyertem. A nagy vitában elfelejtettük pontosan megállapít tani. Mennyit beszéltek azok az emberek. S akkor közéjük csaptál. Úgy, hogy a döntés valahogyan elsikkadt.

- Vesztettél Sátán, - felelte az Egek Ura, aki nagy könyvet vett most a kezébe. - A fogadás úgy szólt, elvesztve Jób Istenbe vetett hitét és elátkozzam őt? Mindenfelől súlyos csapások érték s különösen lesújtotta őt barátainak pálfordulása. De a halhatatlan tűz nem aludt ki az emberben.

Sátán a tenyerébe fektette sötét arcát és a térdei között nézte az áttetsző padlózaton keresztül az éterben örvénylő sötét kisfokot, a mi világunkat.

- Jób, - mondotta aztán, - még mindig él!

S rövid szünet után hozzátette: - Jób ma az egész világ!

Sátánnak egyforma gyönyörűsége telik a statisztika adataiban és a Szentírásnak az idézésében.

Ültében hátradőlt és a nyugodt megelégedés kifejezése ült ki az arcára.

- Jób, - mondotta aztán csöndes és nyugodt mesélő hangon, - nagy kort ért meg. Kellemetlen megpróbáltatásai után száznegyven esztendőt élt még. Hét fia született megint és három leánya és vérének négy teljes nemzedékét érte meg. Ez idáig közismert dolog. Tíz gyermekének hetven unokája volt, akik mikor rájuk került a sor, szintén jómódban éltek és nagy családot alapítottak. (Termékeny volt a fajta!) Ha már most három nemzedéket számítunk egy évszázadra, pedig a valóságban több esik száz esztendőre, és ha családonként három élve maradott tagot számítunk, és ha elfogadjuk a kitűnő Usher püspöknek azt a számítását, hogy Jób harmincöt évszázaddal élt előttünk, akkor kijön... Mennyi is az? Három a százötödik hatványon!... S akkora szám, hogy sokszorosan felülmúlja a föld mai lakosságának a számát... Annyi itt a sok gömb, tekercs, kard meg csillag. Valamelyiteknek van tán egy logarléce is?

De megvető csönd volt a válasz erre a feltevésre.

- Ezer esztendő az én szememben csak a tegnapot jelenti, mihelyt elmúlott. Fogadjuk el valónak, amit bizonyítani akarsz. Jób ma az egész emberiséget jelenti.

4.

Sátán sötét pillantása letűzött a remegő világegyetemre, túl a halkan igyekvő kis hullámokon.

- Odanézz! - mondotta és kinyújtotta a kezét. - Öreg barátom a maga kis planétáján - Ádám - Jób - Ember, olyan mint a sült a nyárson. Ideje, hogy új fogadást kockáztassunk meg.

Az Úr kegyesen odanézett, ahová Sátán mutatott, az éj és a nap között keringő emberiségre.

- Áldani fogja-e nevemet vagy megátkozni?

- Eszébe jut-e még egyáltalán az Isten?

- Szavamat adtam, hogy mégis csak visszaállítóm Ádám világát.

A lefelé fordult ördögi arc halkan elmosolyodott

- Ez a kérdés korról-korra változik, - szólt Sátán,

- Az egész mégis ugyanaz marad.

- A história egyre nyúlik, - szólt a Sátán olyan hangon, mint mikor valaki hangosan gondolkozik. - A múlt és a jövő egyszerre tárja ki a keblét. Mikor az első atomok egymáshoz súrlódtak, ebben a súrlódásban benne volt már a harc és a haladás. A régi história napjai egyenként esztendők millióira nyúltak már és az én kezem még mindig mindenben benne van. Az őskori tengerek cápái és csúszó-mászó szörnyetegei, az első élő lények, melyek kikapaszkodtak a vízből a páfrányok és pálmák mocsarába, az élet hősi korszakában ugráló és röpködő sárkányok, a hatalmas patás és orrszarvú lények, amelyek később következtek el, valamennyien, kivétel nélkül, féltek, remegtek, szenvedtek és riadoztak. Végre elkövetkezett ez a te Embered, kilépett az erdők sűrűjéből, kiálló szemöldökű, vértől szennyes, szőrös fenevad, s nem valami nagy reménykedéssel leste az Éden bőségszaruját. Nem találta sehol. Soha az Éden kertje a földön meg nem valósult. Bezárult, mielőtt megnyílott volna a kapuja s a tüske meg a bogáncs, olyan ősi növény a földön, mint a virág. A bűnbeesés ősi időkre esik, amikor még ember nem járt a földön, a világon, a képzelet határain is túleső időben történt. Még a csillagok is bűnben fogantattak.

- Ha módunkban áll ma is vétkezünk, - dörmögte magában a Sátán, aztán így folytatta:

- Ezen a kis planétán ütötte fel a fejét ez a Valami, ez a vörös