Az Órakép

By Natalia Sherba

Vasilisa Ognev tizennegyedik születésnapjára készülnek a Fekete Vérmek Várában. Óramágus apja és nagyanyja, a Fekete Királynő grandiózus meglepetéssel készül a nagy eseményre – kelepcét állítanak a bosszút forraló hatalmas Szellemnek. Ám a csapdába végül ők maguk kerülnek, és Astragor nagyratörő terveinél csak a megvalósításuk kegyetlenebb.

Vasilisának harcolnia kell szerettei megmentéséért, varázsképességeinek kibontakoztatásával az Idő természetéhez kell minél közelebb férkőznie. Ám eközben barátaival felkutatja a berni, a londoni és a moszkvai óratornyok titkait, sellővé változik, óramágusi párbajt vív, időutazáson meglátogatja hírhedt dédapját, és a Széthasadt Vár termeiben folytat élet-halál küzdelmet ellenfeleivel. De vajon sikerül felülkerekednie a gonoszon? S ki válik az Idő Urává?

Az Óramágusok új, egyedi hang a fantasyben, ahol az Idő külön, mágikus univerzumként jelenik meg. Három, időmágiát használó nép: az óramágusok, a tündérek és a Szellemek közt dúl a konfliktus, az Idő természetének megértését és mágiájának használatát pedig különleges óraszerkezetek teszik lehetővé a varázslényekkel és -tárgyakkal, kastélyokkal, különleges tájakkal teli, multidimenzionális világban. A gondosan kidolgozott, vibrálóan izgalmas világ és az összetett, folyamatosan fejlődő karakterek világszerte több millió olvasó szívét hódították meg. Az Óramágusok Oroszországban a második legnépszerűbb fantasysorozat, csak a Harry Potter-könyvekből fogy több példány.

Az Órakép a sorozat ötödik kötete.

• Language: Magyar
• Publisher: Európa Könyvkiadó
• Release date: Dec 21, 2022
• ISBN: 9789635047314

Book preview

cover.jpgimg1.jpg

FORDÍTOTTA

Teleki Anna

img2.jpg

A vár lakói aludtak. A szobákban már régen kihunytak a fények, az udvar kőburkolatáról eltűnt az ablakok élénksárga, megnyúlt visszfénye.

A Zöld szoba nyitott ablakán virágok könnyed és friss illatát magával hozva déli szél lengedezett be. Vasilisa félig fekve ücsörgött az ablakpárkányon, és azt figyelte, hogyan gyúlnak ki pislákolva egymás után az égbolton a gyöngyházfényű csillagok.

A Fekete Vérmek Várának hatalmas kertjében, a zsenge júniusi növényzetben megbújva tücskök ciripeltek szakadatlanul. A vár tavaiban és medencéiben tanyázó varangyok lusta brekegése hallatszott, időnként a távolból madár rikoltott föl álmosan – az éjszakát megszokott, békés többszólamúság töltötte be.

Vasilisának még nem volt kedve aludni, de a látszat kedvéért végignyúlt az ágyon. Fiala asszony Feketevízben maradt, ezért napirendjét a clockerek felügyelték. Így ha a szobájában éjfél után egyetlen gyertya is égve marad, a mechanikus szolgák valamelyike egészen biztos, hogy bejön, és bármiféle ellenvetés nélkül eloltja. Sőt, még ágyba is dugja a lányt!

Vasilisának szokásává vált, hogy esténként, elalvás előtt visszagondolt azokra a fontos eseményekre, amelyek az érkezése napjától történtek vele a Fekete Királynő várában: Miracus és Mendeira érdekes tanórái, a vidám és kissé veszélyes edzések Viharral, a lebilincselő foglalkozások Maarral meg a nagyapjával az órásműhelyben. Gondolatai azonban legtöbbször, akár csak a számszitálás sokszínű számjegyei, a barátaival Feketevízben töltött utolsó este körül forogtak.

img3.jpg

A gyerekek a közelgő elutazás előtti szabadidőt kihasználva a Zöld szobában gyűltek össze: Vasilisa, Fesh meg Zaharra a kandalló élénken lobogó tüzénél, a szőnyegen helyezkedtek el, Diana és Nick az ablakpárkányra másztak föl, Maar a többiektől kicsit távolabb húzódva, keresztbe tett kézzel egy széken ücsörgött.

A barátok már egy álló órája a térképre fölrajzolt óratornyok titkos körbeutazásának lehetőségét tárgyalták.

Vasilisa a térképet meg a titokzatos rozsdás vasdarabot a Fekete Szobában kaparintotta meg, és a felnőttek közül még senki sem tudott az értékes zsákmányról.

A hat barát úgy határozott, megkeresik azt az óramutatót, amelyhez ez a hiányzó, letört, hegyes véghez hasonlító vasdarab tartozik. Egyébként pedig még azt is ki kell deríteniük, tényleg annyira fontos-e ez a tárgy, hogy ilyen komoly kockázatot vállaljanak érte.

– Vasilisa, idézd fel még egyszer annak a vak jósnak a szavait – kérte sokadszorra Diana.

A lány helyett azonban váratlanul Zaharra felelt.

– „Jegyezd meg: az, amit a Széthasadt Várban találsz, nagyon veszélyes, de csak akkor válik igazán veszélyessé, amikor egyesül a másik részével – szónokolta zengő, misztikus hangon. Igaz, tekintete mindeközben pimasz és vidám maradt. – A legjobb fegyvert kapod meg a szellemekkel szemben, de kevesebb mint egy óra alatt az ő kezükbe kerül, és az Eflarának befellegzett. Földünkön kezdetét veszi a Szellemek kora, amelyet Astragori kornak neveznek"… Már kívülről megtanultam az egész jóslatot! – panaszkodott mondandója befejezéseként a lány.

Diana a fejét csóválta, helytelenítette Zaharra könnyelműségét.

– Nem értem, miért okozhatja ez a fegyver az egész Eflara hanyatlását.

– A szellemek kezébe került fegyver – pontosította Vasilisa.

– Minden bizonnyal ez egy hatalmas óramutató – kezdte meggyőződéssel Fesh. – Amíg Astragor gyenge, sürgősen át kell jutnunk az Ostalára, és ellenőriznünk sorban minden tornyot. Nick, talán nincs igazam?

– Tiszta sor! Már százszor elmondtam: a röpóránk hosszú utazásra alkalmas – sóhajtott föl hangosan Nick. – Ha valaki az erős óramágusok közül – sandított sokatmondón Feshre – ki tudná jelölni az utat, úgy értem, be tudná táplálni az átkeléshez szükséges számkódokat…

– Az a bökkenő, hogy az Eflara és az Ostala közti határ átlépéséhez a Dicsők Gyűlésének speciális engedélyére van szükség – vetett komor pillantást barátjára Fesh. – Egészen biztos, hogy nem kapjuk meg. Emiatt meg kell próbálnunk hozzájutni a régi, kijelölt átjárók regisztrált kódjaihoz. Vannak köztünk utazók, nem igaz?

– Engem hagyjatok békén! – emelte föl tiltakozón a kezét Maar. – A nagyapám nem szereti a papírokat, ezért minden jelentést én írok meg helyette a királynőnknek. A kiküldetéseink számkódjait viszont nagyapa valami rejtekhelyen őrzi. Nem tudom, hol lehet ez a titkos hely, bár van némi sejtésem… – vakarta meg tarkóját elgondolkodva a fiú.

– Talán van rá remény, hogy apám segít nekünk – vetette föl bizonytalanul Nick. – Neki beszámolhatnánk a dologról, nem?

– Még mit nem! – rázta a fejét Vasilisa. – Meg az én apámnak és Miracusnak is. Egyszerűen elvennék a Fekete Szobából származó tekercset, és ezzel be is fejeződne rövid utazásunk.

– Mindenesetre azért igyekezz megtudni valamit, Nick – kapcsolódott be Zaharra. – Bár jobb lenne, ha egyszerűen csak kitalálnánk valami jó ürügyet… Vasilisa, mondd apádnak, hogy hiányzik neked az Ostala.

– Na igen, meg Astragor is – tette hozzá epésen Fesh. – Ognev természetesen nem fogja elengedni Vasilisát, és helyesen is teszi. Nem szabad egyedül, főleg egy lánynak, az óratornyokban mászkálni… És közülünk sem engednének el vele senkit. Gondolj csak bele, Zaharra meg én túszok vagyunk – nevette el magát kihívón. – Nick apja inkább bezár a Lazorba, minthogy áldását adja olyan utazásra, amelyért idősebb Norton felel. Diana tündér, neki a Fehér Királynő a főnöke. Ő meg – intett Maar felé Fesh – a vérmek uralkodónőjének neveltje. A Széthasadt Várban történtek után az ellentét a szellemek, tündérek és óramágusok között csak kiéleződött. Meg is lep, hogy mi még nem vesztünk össze.

Mindannyian elmosolyodtak és összenéztek, de ezek a mosolyok meglehetősen kényszeredettre sikerültek. Feshnek igaza volt, és senki sem tudta, hogyan tovább. Vasilisa hirtelen megérezte a közös bizalmatlanságot és zavarodottságot. Persze, egyiküknek sem volt meg a felnőttek tapasztalata, akik nyilván kerültek már hasonló helyzetekbe. Miracus például biztos, hogy komoly tanáccsal láthatná el őket… Vasilisa egyébként kicsit sem engedett a rátörő pániknak, éppen ellenkezőleg, föllázadt ellene.

– Egyszerűen csak meg kell szervezni a szökést! – jelentette ki határozottan a lány. – Próbáljuk meg valamelyik lehetőséget, például a… – hallgatott el Vasilisa, mert nem tudta, melyiket ajánlja elsősorban.

Fesh, aki a „szökés" szó hallatán összerezzent, leengedte vállát, és minden tőle telhető módon kifejezte csalódottságát.

– Attól tartok, mindenről be kell számolnunk a felnőtteknek – szólalt meg keményen Diana, és elegánsan leugrott az ablakpárkányról. – Többet tudnak, mint mi, és hamarabb kitalálják, mit kell tenni.

– Meg hosszasan gondolkodnak, tanácskoznak, és megszámlálhatatlan gyűlést hívnak majd össze – tette hozzá gúnyosan Fesh. – És mint mindig, értékes időt veszítünk.

Diana elhallgatott, de határozott arckifejezése igencsak sokatmondónak bizonyult. Vasilisa, bár értette a tündért, mégis képtelen volt nem elismerni Fesh igazát – elszalasztják az időt! Sőt mi több, éppen Fesht fenyegeti a legnagyobb veszély. Astragor hamarosan visszatér, és akkor az Ezüstkulcs hordozójának egészen biztos befellegzett.

– Mindnyájunkat őrizetbe vesznek, ha megpróbáljuk önállóan, a röpóra segítségével átlépni a világok közti határt… – kezdte meggyőződéssel Diana. – Egy ilyen hatalmas gépet kétségtelenül észrevesznek. Persze, hagyományos módon is megkísérelhetjük az átlépést, egyesével, a zérustükrön keresztül, bábelgyertyák segítségével. Ebben az esetben viszont több hónapot is elpazarolnánk a tornyok felderítésére, hiszen fél szárnnyal nem jutunk messzire, és még enni is meg aludni is kéne valahol… Meg aztán egy ilyen hosszú távollét nem maradna észrevétlen… keresnének minket… És nem csak az eflarai óramágusok.

Zaharra hümmögött és a mennyezetre emelte szemét, pontosan úgy festett, mint a bátyja, amikor nagyon ideges.

– Diana, túlságosan óvatos vagy – vetett hunyorítva megvető pillantást a tündérre Zaharra. – Viszont tetszik az ötleted, hogy közönséges időátjárón keresztül repüljünk. A röpórához szükséges kódokkal nagyon sokáig kellene vesződni. És ha semmit sem csinálunk, Astragor megelőz bennünket. Ő aztán nem fog tétlenkedni! Mindenért bosszút áll majd, meglátjá… – harapta el a szót hirtelen, és összeráncolta a homlokát.

– Először hadd érjen oda – szólalt meg rettenthetetlenül Fesh, és finoman oldalba bökte a lányt. – Ne szontyolodj el, hugica!

– Ha valóban szabadon akartok mászkálni az Ostalán, akkor tényleg óvakodnotok kell a volt tanárodtól – szólalt meg gúnyosan Diana. – Így kétségtelenül van ok az aggodalomra.

– Maar, te meg miért hallgattál el? – kérdezte váratlanul Nick. – Van ötleted?

– A röpórával kell repülni, méghozzá bármiféle regisztráció nélkül – vágta rá azonnal a fiú. – Persze, üldözőbe fognak venni, az Ostalán pedig biztos, hogy menekülnünk kell majd a szellemek elől. A röpórával viszont át tudunk ugrani más időbe, és kész, viszlát! De ha csak a szárnyainkra bízzuk magunkat, akkor mindnyájunkat fogságba ejtenek… legjobb esetben.

– Én is a röpórára szavazok – sandított helyeslőn Maarra Fesh.

– Meg én is – támogatta barátait váratlanul Nick. – Annál is inkább, hiszen nekem nincsenek szárnyaim, a tornyok falán pedig nem tudok futkorászni, már megbocsássatok.

– Most azonnal kell cselekednünk! – jelentette ki Vasilisa, és Maarhoz fordult. – Tetszik Diana ötlete, hogy a zérustükrön keresztül keljünk át. Végül is ostalai közlekedési eszközökkel is eljuthatunk a tornyokhoz… bérelhetünk autót, vagy vehetünk vonatjegyet. Igaz, minden alkalommal vissza kellene térnünk az Eflarára, hiszen a tornyok más-más országokban találhatók, a határokon pedig nem engednének át, mert ahhoz útlevélre lenne szükségünk, meg még…

– Olyan bonyolultan képzelsz el mindent – fújtatott Zaharra. – Egyszerűen csak megállítjuk a határon az időt, és átmegyünk oda, ahova csak akarunk, senki sem veszi észre.

– Rögtön látszik, hogy Astragor tanítványa vagy – hümmögött Maar. – Hidd el, a nagyapámnak meg nekem a határokon mindig át kell esnünk az összes regisztráción, és szenvedünk is tőlük rendesen. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen durva szabályszegésnél az ostalai óramágusok azonnal bemérnének bennünket, és nem érdekelné őket, hogy csak kirándulni szeretnénk. És ebben az esetben a szellemek hamarabb ott teremnének nálunk, mint az eflaraiak.

– Igaza van – helyeselt Fesh. – Voyt mesélte, hogy csak nekünk, mármint a Dragotsy családnak van kiterjedt kémhálózata, és egyedül csak Európában nem kell számolni ilyen erős óramágus családokkal…

Zaharra összevonta a szemöldökét, a kandalló felé fordult, majd tüntetőn egy nyers fahasábot dobott a tűzre, mintha csak azt mondaná: döntsétek csak el magatok, nekem aztán mindegy.

– Nagyapával néhány hét múlva expedícióra indulunk az Ostalára – folytatta Maar. – Szerintem néhány dolgot megtudhatok a Svájcban található berni haranglábról, ha már egyszer arra a vidékre vesszük az irányt. Nagyapa gyakran utazik a svájciakhoz, mert sok óramágus él közöttük.

– Mégis miért hallgattál el? – kapta föl a vizet Fesh. – Próbáld kideríteni az ehhez a toronyhoz illő helyváltoztatási kódot… Én biztos kinyomoznám!

Maar megvető pillantással illette a fiút, amellyel csak azt akarta kifejezni: tökéletesen elboldogul egyedül is.

– Igen, nagyon jó ötlet – mosolyodott el Diana. – Igaz, a térképen legnagyobbként a londoni, a moszkvai meg a párizsi tornyok szerepelnek. A berni meg a velencei alig különböztethetők meg… csak olyan vázlatszerűek…

– A leghaloványabb az osztrák táncoló óra – tette hozzá Vasilisa. – És csak körülötte nincsenek jelek.

A lánynak az elmúlt napokban sikerült megjegyeznie a térképen található összes torony nevét.

– Talán direkt nem akarták kiemelni – tételezte föl Zaharra. – Vagy a térkép előző tulajdonosa később akarta befejezni a rajzot… Egyébként egész jól fel van skiccelve. Szeretem ezt a stílust: fekete-fehér, egyetlen vonallal…

img4.jpg

Dianát, Maart és Nicket hamarosan lehívták, mert már előkészítették számukra azt a három szárnyas járművet, amely hazaszállítja őket. Dragotsyékat pedig egyszerre értesítették arról, hogy haladéktalanul térjenek vissza a Délnyugati toronyba.

A barátok sebtében elbúcsúztak egymástól, és megbeszélték, hogy a varázslapon keresztül tartják a kapcsolatot.

Vasilisa, miközben szomorúan figyelte, ahogy barátai egymás után tűnnek el a zérustükörben, észrevette, hogy Fesh szándékosan késlekedik, és mindenkit maga elé enged. A fiú megvárta, amíg a húga sziluettje eltűnik a tükör mélyén, majd sietve odasúgta Vasilisának:

– Fél óra múlva, a szobád előtti lépcsőnél.

A lánynak még a száját sem volt ideje kinyitni, mire Feshnek szintén nyoma veszett a tükörben.

Vasilisa bosszúságára Fiala asszony lépett be, és vacsorázni hívta az étkezőbe. A lány eleinte ellenkezett, arra hivatkozott, hogy nagyon álmos, ezért inkább csak a szobájában enne valamit. Ennek ellenére kénytelen volt a nevelőnő szigorú felügyelete mellett elfogyasztani egy hatalmas adag hússalátát, amelyet az ezüst ételbúra alatt talált, és meginni egy bögre gyógynövényteát. Vasilisa annyira sietett, hogy kétszer is a torkán akadt a falat, amivel néhány jókora hátbaverést és gyanakvó pillantásokat vívott ki Fialától.

A nevelőnő szerencsére hamarosan eltávozott a tükörbe, Vasilisa pedig idegességében gyorsan megigazította a frufruját, és kiszaladt a lépcsőre.

Senki sem volt ott.

Fesh talán nem tudott kilógni?… Vagy csak gúnyt űzött belőle? Kitelik tőle… Vasilisa lopva még a közös folyosóra is kikémlelt, de ott sem vélte fölfedezni barátját.

– Semmit sem értek – nyújtotta el a szót zavarodottan.

Ekkor azonban váratlanul gyöngéd és meleg kézszorítást érzett.

– Maradj csöndben! – suttogta egészen a lány fülébe Fesh. – Ne adja a hatalmas Idő, még valaki meghallja, és mindent tönkretesz.

Vasilisa óvatosan megfordult, de senkit sem látott.

Aha…

– Zsá-ygík!

A lány előtt abban a pillanatban előbukkant Fesh – a fiú ezüstös fekete szárnyai, amelyekkel fedezte magát, ringatózva visszahúzódtak a háta mögé, majd eltűntek. Fesh arckifejezése különös elégedetlenségről árulkodott.

– Felejtsd el az óranevem, világos?! – suttogta a fiú. – Ne feledd, én egyszer sem mondtam ki visszafelé a tiedet.

– Na, még csak az kéne – felelte ugyanolyan dühös suttogással Vasilisa. – Azért hívtál ide, hogy megint rám ijessz? Akkor miért nem változtál át egyszerűen kardfogúvá? Most amúgy is egy felbőszült, tűhegyes fogú kandúrra hasonlítasz.

– Mégis miről beszélsz? – húzta föl kajánul a szemöldökét Fesh. – Ha valaki képes az óramágusi átváltozásra, az tudja, hogy mindez nagyon bonyolult mutatvány. Miközben átlépsz egy idegen időfolyosóra, ráadásul egy állatéra, komolyan veszélyezteted az életedet. És különben is, másról akartam veled beszélni… – csillogott titokzatosan a fiú szeme. – Rövidre fogva, nincs kedved belesni az apád dolgozószobájába?

– Az Északi toronyba?! – lepődött meg Vasilisa. – Mi az, talán meghibbantál?

– Az apád a könyvtárban van, Miracusszal kártyázik – magyarázta Fesh. – Direkt ellenőriztem. A kölcsönös szenvedélyükből ítélve még késő estig ott lesznek. Ha óvatosan járunk el, senki sem fog észrevenni minket.

– Jó lenne tudni, mi után akarsz kutakodni az apám szobájában!

Fesh elégedetlenül hunyorított.

– Ne aggódj, semmi rosszra nem gondoltam. Csak eszembe jutott valami… Amikor az apáddal beszélgettünk, észrevettem, hogy az asztalán egy „Számkódok" feliratú fekete-fehér könyv hever. Ugyanilyen könyvecskét láttam Nick apjánál is. Nagy szerencse lenne, ha sikerülne megszerezni. A szükséges információt átmásolom a varázslapomra, és talán önállóan is létre tudnék hozni egy időátjárót a röpórának. Persze, rengeteg időm rámenne, de nincs más választásunk. A tétlenség mindennél rosszabb.

Vasilisa elgondolkodott. Egyfelől ő is szeretett volna már hozzákezdeni valamihez, de hogy engedély nélkül bemenjen a saját apja dolgozószobájába?! Másfelől viszont Feshnek igaza volt: a tétlenség bármely cselekvésnél rosszabb… Vasilisa arról ábrándozott, bárcsak eljuthatna a térképen ábrázolt tornyok valamelyikébe. Kívánsága ráadásul olyan méreteket öltött, hogy még a – ki tudja, miért, hatalmasra nőtt – rozsdás óramutató is megjelent álmában: a lány elsőként illesztette hozzá a talált vasdarabot. Az óramutató hegye fölragyogott, erőteljes fényhullám indult el belőle, Astragor aszott alakja pedig kezét erőtlenül széttárva a végtelen messzeségbe repült tova… Ennél a pontnál Vasilisa mindig fölébredt.

– És ha apám tetten ér bennünket?

– Egyszerűen elrejtőzünk. Bízom benne, tudod, hogy kell csinálni. Kimondod az óranevedet, és így helyezed a szárnyaidat… – mutatta be Fesh: ezüstös fekete szárnyai árnyéka körbefogta testét, elrejtette az idegen szemek elől, és a fiú eltűnt. Vasilisa ismét teljesen egyedül találta magát a lépcsőn.

– Sokkal jobb lett volna, ha inkább Nicket hívom el – szólalt meg a láthatatlan Fesh. – De sajnos már hazautazott. Sőt, neki szárnya sincs… Viszont mindig benne van a jó kalandokban.

– Te aztán bízol bennem – húzta föl az orrát kissé sértődötten Vasilisa. – Egyébként nem vagyok ellene. Csak nem akarom, hogy rajtakapjanak… Biztos vagy benne, hogy láttad azt a könyvet?

– A saját szememmel – erősítette meg a fiú, miután újra előbukkant. – Szóval, ha félsz, akkor jobb, ha egyedül megyek. Valakinek muszáj cselekedni a picsogás helyett.

Vasilisa alig tudta magában tartani csípős válaszát, de sikerült uralkodnia az érzésein. Valami zavarta barátja viselkedésében, mintha a fiú nem mondott volna el mindent – hiszen elkapja a tekintetét, ráncolja a homlokát…

– Érdekes – nyújtotta el a szót a lány, miközben a barátját vizslatta –, tényleg nem beszéltél Nicknek sem a valódi célodról?

Találomra kimondott szavai „fején találták a szöget": Fesh szeme meglepődve elkerekedett, de azon nyomban rejtélyes kifejezést öltött magára.

– Miről beszélsz?

– Nahát, milyen értetlen vagy! – folytatta a „játékot" Vasilisa. – Hiszen egészen más okból akarsz belógni apám dolgozószobájába.

Szünet következett: Feshnek nem sikerült leplezni zavarát, ezért újra dühbe gurult.

– Úgy tudtam, hogy nem kéne veled szóba állni – tüntette ki hunyorogva Vasilisát a tőle telhető legmérgesebb pillantással, majd köddé vált.

– Te fogsz elsőként pórul járni! – kiáltotta a lány már az ürességbe.

Szörnyen elromlott a hangulata. Milyen ostobaság az üres lépcsőn veszekedni! Vasilisába ráadásul fájdalmasan nyilallt bele a gondolat, hogy Fesh nem akart igazat mondani neki. Letörten tért vissza szobájába. Miközben erőlködve kinyitotta a súlyos ajtót, azon gondolkodott, vajon miért tűnt el ilyen váratlanul a barátja. Végül is, a veszély ellenére, Vasilisa egészen biztos beleegyezett volna. Sőt mi több, az Északi toronyba csak a szobáján keresztül sikerülhet bejutni: csak Nort, Daila meg Vasilisa ablakán nem volt védőbűvölet. Idősebb Norton a gyermekeinek külön éjjel-nappali bejárást engedélyezett a magánlakrészekbe – arra az esetre, ha a várat támadás érné, vagy más rendkívüli körülmény állna elő.

Egyszóval, Vasilisa segítsége nélkül Fesh biztosan nem boldogul. Ekkor hirtelen az a gondolata támadt, hogy legpimaszabb barátja egyszerűen csak…

– Zsá-ygík!

A fiú pillanatok alatt előbukkant: kicsit vicces helyzetben állt az ablakpárkányon – térdét félig behajlította, láthatóan éppen megpróbált kirepülni a nyitott ablakon.

– Megállj! – kiáltott rá Vasilisa.

Fesh megtorpant és visszafordult. Továbbra is kapkodta a tekintetét, az arcát pedig erős rózsaszín pír öntötte el.

– Szóval, úgy gondoltad, hogy átversz? – fonta keresztbe tüntetőn a karját Vasilisa. – Csapnivaló kém vagy. És egyébként csapnivaló barát is.

Fesh hallgatott. Nyilvánvaló volt, hogy nem készül mentegetőzni.

– Mégis miféle ügy ez, hm? – folytatta kérlelhetetlenül.

Fesh, miután rájött, hogy a lány nem hátrál meg, hangosan kifújta a levegőt, és motyogni kezdett:

– Jól van, na… Először mindig tudakolózni meg kételkedni szoktál, ezért úgy döntöttem, nem keverlek bele, világos?

– Világos. Akkor meséld csak el, mi kell neked az apám dolgozószobájából.

Néhány percig ugyanolyan feszült pillantásokkal méregették egymást, mintha „farkasszemet néznének. Vasilisa még csak nem is pislogott, nehogy elveszítse előnyét a „harcban. Már kezdett hozzászokni a gondolathoz, hogy Fesh semmit sem fog elmondani neki, amikor a fiú hangosan fölsóhajtott, és egészen békés hangon így szólt:

– Egyszerűen csak tudni szeretnék idősebb Norton jövőbeni terveiről. Talán sikerül néhány papírt vagy feljegyzéseket találni… Kimondottan érdekel, mire készül apád Zaharrával és velem kapcsolatban. És vajon harcba száll-e Astragorral… Meg az Eflara és az Ostala közti határátlépéshez szükséges kódokat sem ártana megkeresni.

– Nana…

– Mi az, hogy „nana"?! – csattant föl hirtelen Fesh. – Az idő telik, ő meg itt csak nyavalyog. Ki tudja, mennyi ideig kártyázgat még az apád meg az építész barátja.

– Jól van, ne kapd föl a vizet! Néhány percre beleshetünk apám szobájába – szólalt meg békítőn Vasilisa. – Én is szeretném tudni, mit terveznek. Viszont ha elkapnak bennünket…

– Minden bűnt magamra vállalok – váltott a dühből azonnal kedvességre Fesh. – Azt mondom majd, hogy elhívtalak a vár körül repkedni néhány órára – tette hozzá gúnyosan.

– És azonnal hinni is fognak nekünk – motyogta Vasilisa, és úgy tett, mintha nem vette volna észre a célzást. – Azért csak igyekezzünk nem lebukni.

Ahogy Vasilisa sejtette, az Északi torony ablaka nyitva állt. Apja szerette a friss tengeri levegőt, ezért még a leghidegebb időben sem zárta be az ablakot, hanem inkább jobban befűtött. A kandalló torkában most is izzó fahasábok ropogtak, így a betörő erős szél ellenére is meleg maradt a szobában.

Amint a gyerekek földet értek, Fesh azon nyomban a távolabbi fal mélyedésében álló régi, faragott íróasztalhoz lépett, és nekilátott egyesével kihúzogatni a fiókokat.

Vasilisának ez nem nagyon tetszett, bár belátta, hogy másként nem megy. Hogyan lehetne még tudomást szerezni idősebb Norton terveiről? Fesh és Zaharra kimondottan nehéz helyzetben vannak: lehet, hogy vendégek, de megeshet, hogy inkább foglyok. És ki tudja, milyen sorsot szán idősebb Norton Astragor tanítványának, még ha csak volt tanítványról van is szó…

Vasilisa próbált elszakadni nyomasztó gondolataitól, ezért úgy döntött, körülnéz, bár azt érezte, hogy a szobában most minden tárgy rosszallóan figyeli.

A nappali, ahogy az apja ostalai házában nevezték a helyiséget, észrevétlenül megváltozott. Bár minden ugyanaz volt: kakukkos óra a falon, kék plüssel borított dívány, fekete cikornyás ráccsal elkerített kandalló, alacsony és kerek dohányzóasztal, vörösesbarna medvebőr a padlón. Igaz, az első látogatás óta a szoba sokkal megszokottabbá és otthonosabbá vált Vasilisa számára. Sőt mi több, úgy érezte, hogy az illetéktelen behatolás ellenére is teljes biztonságban van itt.

A sarokban ember nagyságú zérustükör magasodott. Vasilisa közelebb lépett, hogy szemügyre vegye az összefonódó keskeny sellőfarokmintával díszített keretet: mindegyik pikkely zöldeskéken ragyogott a drágakődíszektől – smaragd és türkiz színben pompáztak. A tükör felületén időnként alig észrevehető fodrozódás futott végig – aha, szóval a tükör működik, tehát gyors átkelésre való. Ez azt jelenti, hogy az apja bármelyik percben visszatérhet.

– Találtál valamit? – kérdezte Feshtől Vasilisa.

– Keresgélek – motyogta a fiú, miközben tovább lapozgatott a papírok között. – Tudtad egyébként, hogy az apád egy mechanikus légi villamos létrehozásán dolgozik?! – hallatszott ki az elragadtatás a hangjából. – Érdekes vázlatokat találtam… Vagonok, vagyis léggömbökre fölfüggesztett utazókosarak. A léggömbök pedig önállóan mozognak egy közös, meghatározott útvonalon. Az út pedig az időben, sorsfonalakon és csomópontokon halad, a mozgás elve ugyanaz, mint a szövevényekben. Lebilincselő ötlet… Minden bizonnyal az építész barátja is súgott neki ezt-azt. Ó, Nick apjának biztos nagyon tetszene ez a találmány.

– Apám aligha mesélne neki erről a villamosról… Hiszen Lazarevvel már régóta fasírtban vannak – emlékeztetett Vasilisa. – Egyébként meg fogjuk rövidre a dolgot, jó?

– Aha. De akkor igazán segíthetnél.

Vasilisa a fejét rázta. Hirtelen arra gondolt, milyen jó lenne, ha az apja kibékülne idősebb Lazarevvel. Hiszen valaha jóban voltak, sőt, minden jel arra utalt, hogy szoros barátságot ápoltak. Mi több, Nickre és Feshre emlékeztettek, mert ők is az óramágusi társadalom különböző rétegeiből, az „iparosok meg a „pálcaforgatók közül valók. Vasilisa halkan fújtatott, ahogy eszébe jutottak ezek a gúnynevek, amelyekkel az óramágusok és az óramíves mesterek tüntették ki egymást. Miracus személyisége meg Maarra emlékeztette a lányt. Jó lenne tudni, vajon az időkonstruktőr hogyan viszonyul Nick apjához. Nem nagyon álltak szóba egymással, amikor összetalálkoztak…

A kandalló mellett új, magas, egyforma, kitátott pofájú, egymásba fonódó kígyókat ábrázoló bronz gyertyatartók álltak, melyeket Vasilisa korábban nem látott. A kígyópikkelyek vészjóslón és fémesen csillogtak. Vasilisa elragadtatva nyúlt a keskeny, villás kígyónyelv felé, de azonnal vissza is rántotta a kezét – a fenevadak annyira aprólékosan voltak kidolgozva, hogy élőknek tűntek.

A kandallópolcon, a szárnyait vadul széttáró bronz sas formájú óra mellett első ránézésre jelentéktelennek tűnő, ezüstcsíkokkal szegélyezett kis, téglalap alakú képkeret árválkodott.

A tárgy azonnal fölkeltette Vasilisa érdeklődését:

– Különös, vajon miért nincs benne fénykép?

Fesh, aki éppen egy új, sárga lapokból álló mappát nézett át, egy másodpercre hátrafordult, és alig pillantva a keretre, így szólt:

– Arra gondolsz? Nagyokos… Jól van, na, nem kell így rám nézni. Az egy közönséges timeofon. Valószínűleg különleges, személyes fénykép van belerejtve, amely csak meghatározott időben jelenik meg. Vagy csak miután a számkód segítségével visszaviszik egy meghatározott időközbe.

– Ez azt jelenti, hogy jelszóval védett?

– Olyasmi. Általában emlékezetes dátumot állítanak be, például a képen szereplő ember születésnapját. Nekem is van ilyenem. Igaz, nálam több a kézzel rajzolt portré. Van belőlük néhány.

– Mi az, te még rajzolsz is? – lepődött meg Vasilisa.

Fesh hirtelen zavarba jött.

– Még hogy én? Na még csak az kéne… Zaharra rajzol nagyon jól. Láttad azt a képet a szobám falán? A hajót? Az ő munkája. A portréi meg különösen jól sikerülnek. Ráadásul a Tűzkígyó Várban nincs is órafot… Nem engedik, hogy saját óraképeink legyenek.

Vasilisa nagyon szerette volna részletesebben is kifaggatni Fesht arról, hogy kinek a portréja van nála elrejtve. Minden bizonnyal a szüleié…

A fiú azonban rögtön folytatta is a kutakodást. Vasilisa pedig megfordította a keretet, hozzáérintette az óramutatóját, és kimondta a születési dátumát, de a kép sajnos üres maradt.

Fesh, elvonva a lány figyelmét, hirtelen fölegyenesedett.

– Nézd, mit találtam! – lebegtetett a kezében győzelemittasan egy fekete-fehér mintás borítójú könyvet. – Néhány időfolyosó kódja van beleírva, amelyeket az apád hozott létre. Ráadásul titkosak, határvonalnak nyoma sincs rajtuk. Igaz, ha ezen az útvonalon sikerülne átlépnünk az Ostalára, az apád azon nyomban bemérne bennünket.

A fiú sajnálkozva hajította vissza a könyvet a fiókba. Vasilisa azonban megállította:

– Azért másold csak le. Legalább tudni fogjuk, hogy nem hiába kockáztattunk.

– Tényleg, igazad van – értett egyet barátnőjével Fesh. Előhívta a varázslapját, kinyitotta, majd belehelyezte a fekete-fehér könyvecskét.

Vasilisa odament a helyváltoztatáshoz használt tükörhöz, mert vonzotta az alig észrevehető vibrálás a felszínén.

– Kész vagyok – jelentette be elégedetten Fesh, miután egy perc elteltével kihalászta a könyvet a varázslapból. – Igazad van, legalább tanulmányozom ezeket a kódokat a szabadidőmben… Csak azt sajnálom, hogy a papuskád nem tart semmi fontosat könnyedén elérhető helyen. Például, legalább néhány óraképet.

– Ne merészeld így hívni az apámat – háborodott föl Vasilisa. – Meg különben is, most már jobb, ha megyünk. Nincs itt semmi érdekes.

Fesh viszont odalépett a kandallópolchoz, ahol az üres, fekete keretes timeofon állt.

– Talán elvihetnénk, nem? Mi van, ha régi fényképeket rejt? Egy-két nap alatt egészen biztos feltörném a jelszót.

Fesh mohó pillantással nézett körbe a szobában, minden bizonnyal azt vizslatta, mit vihetne még magával.

Vasilisa azonban határozottan kézen fogta.

– Semmit sem veszünk el. Nem elég, hogy tisztességtelen dolgot művelünk, még…

– Miért lenne ez tisztességtelen? – szakította félbe őszinte fölháborodással a fiú. – Csak egy kis hadicsel… A francba, ez meg mi?

Fesh és Vasilisa egyszerre kiáltottak föl: a kandalló melletti alacsony dohányzóasztalon két fehér porceláncsésze bukkant elő, melyekből friss kávé sűrű, aromás gőze szállt föl.

– Apa… – suttogta alig mozgatva ajkát Vasilisa. – És van vele még valaki.

A tükör halkan megcsörrent, így figyelmeztetett az érkezőkre.

Fesh tért magához elsőként. Menet közben kiterjesztette szárnyát, kányaként odasuhant Vasilisához, kézen fogta és magával húzta az ablakpárkányra, majd karjával és szárnyával átölelte, így rejtve el ügyesen a láthatatlan gubóba a külvilág elől.

Vasilisán vihar söpört végig, egy pillanat alatt csaptak le rá és sodorták őrült forgatagba a legkülönbözőbb érzések: bár teljesen hatalmába kerítette a félelem, hogy felfedezik és komolyan megbüntetik őket, még volt ideje elgondolkodni azon, mennyire finomak, puhák – mintha valósággal a legkönnyedebb pihékből szőtték volna – és alig érzékelhetőek a fiú szárnyai. Akaratlanul is eszébe jutott az első alkalom, amikor megérintette ezeket a szárnyakat – a szélük akkor vékonynak és élesnek bizonyult, akárcsak egy bádoglemez. Milyen különlegesek a szárnyak – lehetnek lágyak, mint a selyem, de késéles fegyverként szolgáló legyezővé is változhatnak.

– Egy szót se – suttogta közvetlenül a fülébe Fesh. Bár Vasilisa amúgy sem készült megszólalni, még a torka is összeszorult idegességében. Rájött, hogy a fiú is nagyon fél, és minden bizonnyal ezért öleli egyre erősebben.

Még idejében rejtőztek el: valaki közeledett a tükör-úton.

Hamarosan élénk és jókedvű beszélgetés hangzott föl.

– El ne felejtsd, hogy adósom vagy egy hordó cherryvel! És ügyelj rá, hogy igazi, jól érlelt legyen.

Vasilisa meglepetésére apja hangjából teljesen eltűntek a megszokott közömbös-hideg szólamok, sőt éppen ellenkezőleg, egészen kisfiúsnak, vidámnak és hevesnek hangzott.

– Állandóan te nyersz – nevetett Miracus. – Már régen csalással gyanúsítanálak, ha nem tudnám, mennyire becsületes vagy a hasonló kérdésekben.

– Kitűnő, a kávét már fölszolgálták. Felönthetem egy kis brandyvel?

– Ó, nem, köszönöm, nekem már határozottan elég lesz.

A két férfi helyet foglalt a fotelekben. Miracus szivart vett el a láthatóan szintén rendelésre az asztalon felbukkanó, arany monogramos fekete dobozból, idősebb Norton pedig fölemelte a csészéjét, és belekortyolt a kávéjába.

A Dicsők Gyűlésének ügyes-bajos dolgairól kezdtek el beszélgetni: néhány tanácsos elégedetlen volt idősebb Norton ügyeivel.

Vasilisa akaratlanul is erősebben csimpaszkodott Feshbe, orrát pedig a fiú nyakába fúrta. Az ismerős, alig érezhető gyöngyvirágillat vette körül, jól érezte bőre melegét, ütemesen pulzáló vénáját és a rugalmas mélyedést a kulcscsontja fölött. A lány hirtelen finoman összerezzent, mint a nyírfalevél, amely éppen elszakadni készül az ágtól, és elrepülni az ismeretlenbe. Fesh észrevette a lány izgatottságát, ezért nyugtatón megszorította a vállát, sőt, ajkával még a haját is megérintette.

– Minden rendben – suttogta alig hallhatóan –, nem fognak észrevenni.

Vasilisa tudata két különböző részre bomlott: lényének egyik fele elolvadt Fesh váratlan közelségétől, a másik viszont majdnem eszét vesztette lelepleződésük elképzelt jelenetétől. Nem lenne jobb most rögtön feladni magukat? Előbukkanni, és mindent bevallani… Persze, megbüntetnék őket, de talán azt mondhatnák, hogy ez az egész csak egy… hm… randi volt. Vagy hogy repülés után megpihentek az ablakpárkányon. Vasilisa már ki is nyitotta a száját, hogy halkan közölje döntését Feshsel, de beléfojtották a szót.

– …Diaman kiválóan gitározott – hangzott fülükbe idősebb Norton hangja.

Fesh megdermedt. Vasilisa érezte, mennyire erősen megfeszül, még az ujjai is, melyekkel a kezét fogta, mintha kővé váltak volna.

– És a fia örökölte a tehetségét. Meg az anyja hangját is.

– Igen, Selena gyönyörűen énekelt… Emlékszel a föllépésére a Bájolón? Astragor akkor engedett el először bennünket az Eflarára… Persze, titkos feladatunk volt, de ez a tény nem változtat azokon az első, örömteli benyomásokon.

– Igen, jó páros voltak.

– Kár, hogy ennyire nem volt szerencséjük a fiukkal. Átkozott sors.

Úgy tűnt, Fesh egyáltalán nem is lélegzett. Csak dühösen kalapáló szíve árulkodott feszült idegességről.

– Nagyon jól tudod, hogy elsősorban a Rend fejével nem volt szerencséjük – vetette ellen Miracus. – Pontosabban, a fiukhoz fűződő beteges érdeklődésével. Emlékszel, mennyire aggódtunk mindannyian? Bevenni a rangidős tanítványok közé egy kölyköt? Be kell vallanom, én is szerettem volna méltó lenni ilyen megtiszteltetésre, hiszen én csak az időpárhuzamok szakértőjeként voltam bejáratos a Tűzkígyó Várba… Akkoriban fiatal és balga voltam, dicsőségre vágytam, nos, igen… A kiskölyök megtetszett valamiért Astragornak. Ő meg kullancsként ragadt hozzá…

– Miracus, én téged kértelek volna meg. – Vasilisa a szeme sarkából látta, ahogyan az apja elfintorodott, miközben továbbra is mosolygott. Láthatóan szörnyen elégedett volt győzelmével.

– Mégis milyen szomorú történet.

Idősebb Norton elkomolyodott, és így felelt:

– És nem kevésbé szomorúan kell végződnie is.

Csönd állt be. Csak a tűz ropogása a kandallóban, Miracus szivarjának pöfékelése és a csészék halk csörömpölése hallatszott, miután ittak a kávéból és visszahelyezték őket a kistányérra.

– Astragor választotta ki a fiút – szólalt meg végül idősebb Norton. – Senki sem érti, miért… Sokat adnék ezért az információért. Várj csak, lehet, hogy te nem is tudod a legfontosabbat: Astragor titkos gyűlést hívott össze, és bejelentette, hogy Diaman fia lesz az utódja.

– Csak így, minden ok nélkül? – kételkedett Miracus.

– Igen, képzeld csak el. Néhány száz éven keresztül mi, a Rend tagjai vártuk, hogy majd közülünk kerül ki az utód. Mennyire féltünk mindannyian… Szinte felőrölt bennünket a félelem, Miracus! A legnagyobb ár, amiért az Ostala hatalmas szelleménél tanulhattunk, az áldozat, amelyet csak egyvalaki hoz meg közülünk. Félelmetes belegondolni, hány számítást végeztünk és fontunk szövevényeket a valószínűségekből. Emlékszem magamra, hideg verítékben riadtam föl az éjszaka közepén abból az álomból, amelyben ő voltam, az új Astragor. Képzeld csak el, odamegyek a tükörhöz, és meglátom mogorva, vén arcát, a feneketlen szakadékból rám meredő hideg tekintetét… Brr… – rázkódott össze a visszaemlékezéstől Vasilisa apja. – És akkor a