Nőtan Fogságban nem szaporodunk

By Frankie Fischer

A könyv nem a női energiákról, a nő misztikumáról, nő megfoghatatlan és illékony próbálkozásairól szól. Nem pszicho-barbár és nem népszerűséget kereső. Nem magyarázkodó, nem feminista. Egyensúlyra törekvő és magyarázó. Választ ad arra, hogy milyen folyamatok miatt és hogyan változott meg a hétköznapi nők viselkedése, amely viselkedést szinte már csak kritika ér. Még úgy is, hogy ez a változás logikus, szükségszerű és kikerülhetetlen volt az emberi faj fennmaradása érdekében.

Nem szeretem a maszkulin média által "lepuhított", médiaszemélyiségből átavanzsált női jogi aktivistákat. Az összefüggések feltárásában hiszek, nem abban, hogy hírt csinálunk egy-egy méltánytalanságból. Magyarországon csak elvakult feministák, vagy a sanyarú női sorsokból karriert építő, a problémát menőként kezelő kultúrcelebek vannak. Olyan platform viszont nincs, ami a nő valós helyzetét, a nő és világ változásainak szinkron, szimbiotikus működését mutatja be… lehetőleg lázítás, és húsbavágó szépítés nélkül. Ez a platform lenne ez a könyv.

Szociológiai, pszichológiai összefüggések halmaza, emberi, hétköznapi(!) nyelven, némi szarkazmussal fűszerezve. Képes lettem volna szofisztikáltan, szakmai nyelven is megírni – néhol sokkal egyszerűbb lett volna, elhihetik – de a cél nem az, hogy a Google Science bugyraiban rohadjon meg olvasatlanul. A cél az, hogy olvassák az emberek. Azért, hogy elinduljon végre egy érdemi diskurzus, és ne csak azon "nyígjunk" össznépileg, hogy "jaj, megint agyonütött egy nőt az ura", vagy, hogy gyermekszegénység van, és gyermekmunka. Összefügg a gyermekszegénység a női szegénységgel, a gyermekmunka a nők munkaerőpiaci diszkriminációjával… a környezeti krízis összefügg a maszkulin eszközrendszerrel, és még sorolhatnám. A világon minden összefügg a nővel, bármennyire is ki akarják őt hagyni az érdemi döntéshozásból, miközben férfiszemléletű együttműködést várnak el tőle a háttérben.

A könyv egyben válaszokat is ad a leggyakrabban feltett, nőket érintő kérdésekre.

• Language: Magyar
• Publisher: Frankie Fischer
• Release date: May 12, 2024
• ISBN: 9798224368532

Book preview

A probléma:

"- A fiúk oda sem figyelnek rám.

-  Majd fognak, ha megadod nekik amire szükségük van.

-  És mi lenne az Tammé?

-  Sok helyen dolgoztam. Voltam könyvelő, parkolóőr, egy gyárban is dolgoztam, ahol repülős kajákat készítettek. És egy valamit megtanultam: ha azt akarod, hogy tiszteljenek, hasznossá kell tenned magad. Hacsak nem vagy fehér férfi. Akkor elég, ha bejársz, és kivárod, hogy előléptessenek." (Glow című film)

„Ha összegyűjtesz száz fekete hangyát és száz vörös hangyát, és beteszed őket egy üvegbe, semmi sem fog történni. De fogd az üveget, rázd meg erőszakosan és tedd az asztalra. A hangyák elkezdik ölni egymást. A vörös azt hiszi, hogy a fekete az ellenség, míg a fekete azt, hogy a vörös az ellenség, amikor az igazi ellenség az, aki megrázta az üveget. Ugyanez igaz a társadalomban is. Férfiak és nők, bal és jobb oldal, gazdag és szegény, hit és tudomány, fiatalok és öregek, ... azt hiszem, nem kell magyaráznom. Mielőtt egymással harcolnánk, meg kell kérdeznünk magunktól: ki rázta meg a tégelyt?" (David Attenborough)

Elég nehéz egyedülálló anyának lenni, ha nincs gyereked, és középkorú férfi vagy.

Ajánló

Hiszem, hogy  a férfiak ismerik a nőket. Hiszem, hogy csupán lepasszolják a nőtan kérdését kényelmi és manipulatív okokból. Hinnem kell, hogy nincs bennük nőgyűlölet. De akkor is tény az, hogy könnyebb a nőt komolytalanná tenni azzal, ha simán vagy ízlésesen lehülyézzük, könnyebb valakit manipulálni akkor, ha kibillentik a lelki egyensúlyából, mint a világot átírni egy igazságosabb világgá. Könnyebb így a nőt uralom alá hajtani. Hát ja... női hibák... és férfi hibák. Ilyenek nincsenek. Emberi hibák vannak csak. Ha a férfiak annyira nem ismernék a nőket, akkor képtelenek lennének a nők szeretetét megtartani, így pedig fajként képtelenek lennénk fennmaradni. Ha ez így lenne, nem született volna az a milliárdnyi gyerek az évezredek alatt... vagy nagy valószínűséggel a nők megoldották volna másképp a nemzést és utódgondozást. Így pedig a férfi csak esztétikai jelenség és nem uralkodó, a társadalmat meghatározó és irányító lenne. A nő, ott legbelül tudja, hogy teljes életet csak egy, azaz egy férfi mellett élhet. Lehet másképp is, akár szépen is élni, de mégis ez az igazi. Emiatt pedig a nő képes nagyon sok mindent, akár bármit elviselni. És nem azért nem szól mert hülye, nem azért nem szól mert minden rendben van, hanem azért mert bízik a férfi ép eszében, bölcs belátásában... abban, hogy egyszer rájön a lényegre. Persze, sok férfi ebből arra következtet, hogy a nő nem önjáró, képtelen felelős döntést hozni, hiszem még véleménye sincs és eltűr mindent, amiből pedig az következik, hogy a nő másodrangú, egyedül életképtelen, és nem ember, hanem fajfenntartáshoz és komfort növeléshez szükséges humanoid. És ez nagy hiba. Mert épp a nők felemelkedésének korát éljük... amiben szükségszerűen előfordulnak fura dolgok. Hisz’ ez változás! Nem is akármilyen: baromi gyors. Ez a könyv nem hiánypótló. Minden szava közhely. Köztudott dolgokról van benne szó. Arra hívja fel a figyelmet, hogy mint ember az emberrel vallottunk kudarcot, saját butaságunk és gőgünk miatt. A könyv csupán egy fricska azoknak, akik nem veszik a fáradtságot arra, hogy természetes úton, együtt élve ismerjék ki azt az emberi lényt, akivel leélik az életüket: a nőket. Szeretném hangsúlyozni, a könyv nem tudományos mű, hanem egy tükör. Néhol túlzásokkal operál azért, hogy rávilágítson a problémákra. Így pedig kezelje mindenki akként, ami. Jó szórakozást!

Nőtan, avagy a push-up hatás

Bár számos állatfaj van kihalófélben - ami az egész bolygónk, az emberiség fennmaradását veszélyezteti - mégis egy faj nőstényével foglalkozik az írott és nézett média, ezáltal pedig gyakorlatilag mindenki. Ez pedig a nő. Ennek oka nem az, hogy annyira fontos a világ fennmaradása szempontjából az ember nősténye - bár a nők szeretnék ezt hinni, mert képesek szülni, ami olyan, mint a biankó csekk -, hanem az, hogy a nő roppant fontos lett az utóbbi időben a gazdaságnak. Ugyanis a nő a legnagyobb üzlet. Elég buta ahhoz, hogy mindent elhiggyen. Elég hiú ahhoz, hogy mindent el lehessen neki adni. Elég öntelt ahhoz, hogy némi lélekcirógatás után a világ és a férfinem legnagyobb szolgája legyen. Szeretik azt hinni és mondani a nők - ahogy én is -, hogy minden férfi idióta és megbízhatatlan, önző, rossz apa, és a többi és a többi... és azt is, hogy visszaélnek a hatalmukkal, amit a tök tudja, hogy hogyan és mikor szereztek. Ha belegondolok, ez az egyik legnagyobb paradoxon, amit valaha hallottam. Ha annyira debilek, megbízhatatlanok és semmirekellők, akkor hogyan maradhatott fenn egyeduralmuk a társadalomban, és mi nők miért vagyunk oda annyira értük? Persze utóbbit könnyű ráfogni a hormonokra, az ösztön uralta igényekre... és magyarázatok tekintetében le is ragadtunk az ösztönvezéreltségnél és a szexnél. Azért, mert a szex a nő legnagyobb fegyvere. Ezzel tud behálózni és megtartani. Hisz a szexből baromi könnyen lesz gyerek. A gyerek és a szex a két leghatékonyabb zsaroló és érvényesülést segítő fegyver a nők kezében. Működőképes fegyver. Jódarabig. Mert minden férfi öntudatra ébred egyszer... még a legalja is. Társadalmi szinten a feminizmus az, amivel a nő a férfit a sarokba tudja szorítani - amit szerintem a férfi meg is érdemel, sőt, a javára van. A feminizmus a demokrácia egy olyan mellékterméke, amire a társadalom baromira nem számított, és már visszacsinálni sem lehet - szerencsére. (Jó érzés az, - ha - bár ülve pisilek, - mégis emberként tekintenek rám, nnnnna. Jó érzés.) Mégis le kell szólnom kicsit a feminizmust: jelen korban nyitott kapukat döngetünk vele. Illetve talán mégsem, mert ha az egyenjogúság a férfinép jószándékán múlik, akkor a nők javarésze még jóideig a lónak azon a felén ragad, amin nem szeretnek. A feminizmus abban a pillanatban válik röhelyessé és komolytalanná - ami mostanság elég sokszor előfordul -, amikor olyan tulajdonságok mentén szerveződik, ami a nőnek nincs. Ezek kétfélék lehetnek: a riogatásként felszedett férfias, és az elvesztegetett és kikopott nőies tulajdonságok. És ez most magyarázatra szorul. Egyrészt a nő hiába szed magára bármennyi férfi tulajdonságot, sosem fogja tudni jól használni azok javarészét, mert ugye a nő nem férfi. Nem több és nem kevesebb, hanem kifejezetten más. Másrészt a nő varázsát és erejét biztosító nőies tulajdonságok egyre ritkábbak a nőkben. Ilyen a női önérzet, a büszkeség, a szív általi, jószándékú és nem öncélú irányító szerep. Utóbbi, a nem öncélú, jószándékú szerep a feminizmus előtt eszméletlenül jól működött, most viszont nagyítóval is alig lehet találni olyan nőt, aki egyensúlyt tud teremteni a női szerep(e) és az egészséges önzés között. Azon múlik az egyenjogúság, hogy mennyire okos, vagyis inkább bölcs ember a nő. Hiszen ha okos, képes a szív és ész egységében egy egész családot, sőt magát a család fejét is jól irányítani, ami a legnemesebb munka a világon... feltéve, ha nem keveredik bele indokolatlan gőg. Nos... azt látom, hogy mi nők nem vagyunk okosak a világ jelenlegi állása szerint. Merthogy arra sem vagyunk képesek, amire írástudatlan anyáink: nem vagyunk képesek arra, hogy egyben tartsunk egy családot, a társadalom legkisebb egységét. Egyenes összefüggés van a családok széthullásának növekedése és a társadalom széthullása között, még akkor is, ha ez a feministáknak nem tetszik. Szóval, elvesztettük azt az erőnket amivel a családot lennénk képesek összetartani, ami miatt a férfi társadalomban joggal merül fel a kérdés, hogy ha ez a munka nem megy kicsiben - a családban - akkor vajon hogy működhetne ez nagyban. Mármint hogyan működne egy nők által irányított társadalom. Mivel nő vagyok, imádom, hogy most a nő felemelkedésének korát éljük, imádom, hogy olyan jogaim vannak amiről a nagymamám csak álmodott, de látom a hibákat is. Látom, hogy kapálózunk: úgy viselkedünk mint a férfiak... harcolunk mert kiharcoltuk, hogy harcolhassunk. Az pedig aki állandóan harcol, bolond. Mert nem lesz ideje élni. Minden baromságot átvettünk a maszkulin világból, miközben elvesztettük feminin boldogságunkat. Olyanok vagyunk mint a férfiak, pedig férfiból már van elég. Sosem volt nagyobb szükség a nőre és a női erőforrásokra, mint most. Ehelyett felhúzzuk magunkra a férfilétet. Van akinek talán még az állva pisálás is megy. Piálunk, cigizünk, szarrá melózzuk magunkat, káromkodunk, szexelünk fűvel-fával, mert az állítólag jó... de legalábbis - úgy érezzük - szabaddá tesz. Eközben ott van a nők mindennapjaiban a másik véglet is: sajnálják használni a testüket. Eszméletlen egészségesen élnek - legalábbis úgy hiszik. Társadalmi szintű öregség és halál paranoiánk van. Ami nettó baromság, mert mindkettő bekövetkezte törvényszerű. Az elkerülő manőverek miatt pedig a többség elfelejt élni, igazán élni. A betegség és halál is szar ügy, de ezek ellen ilyen mértékben dolgozni még szarabb ügy: így lesz sok-sok szorongó életet leélő, jó esetben százéves ember a világon. Ez férfiakra és nőkre is vonatkozik - és azt hiszem, ez az igazi egyenjogúság: az életszabályok mindkét nemre vonatkoztathatók. Persze ez az elnyomott nőket nem vigasztalja. Mondjuk az sem, hogy a fejlett világban a nők túllőnek a célon csupán csak azért, mert hú de képes rá, és nehogy már értékcsökkent embernek nézze  őt bárki. Így lett új vallása a nőnek az egészségmánia, (kétélű) fegyverük pedig a feminizmus. A nő problémája ott kezdődik, amikor egy szép napon feltámadnak a génjeibe zárt gyengeségei. Első sorban a szeretni vágyás, az egymásban élés iránti vágy. Mert ilyenkor omlik be az addig jónak hitt élete. A romok csorbult köveiből pedig újabb csoda várakat emel, amit a szellemek - a feminizmus és bomba nő, szuperanya szelleme - tart össze. A sok egyéb, az előző légvárból hozott szarral együtt, amit a realisták múltnak neveznek, az idealisták tapasztalatnak becéznek. A helyzet az, hogy nem az a baj, hogy állatok vagyunk mi nők - ez a legjobb házban is előfordul -, hanem az a baj, hogy büszkék vagyunk az állatságainkra, és eme hívságok mentén és alapjaira építjük a jövőnket. Elég durva, hogy baromi büszkék vagyunk a magunk alkotta sanyarú sorsunkra. Persze a férfiak is kapálóznak, csak ők kicsit racionálisabban, megragadva az eke szarvát: gyerünk oszt csináljuk, működjön már valamennyire az élet nevű történés. A férfiak, mivel egyéni és társadalmi szinten is ők adják az ívet, satuba szorítják szabályaikkal és elvárásaikkal a nők fejét, és élve boncolják őket. Gőgük cinizmust szül, és ebbe beleragadva állandóan a nő agyát keresik - és ha megtalálják meg vannak sértődve -, miközben szükségszerűen odavannak azért a hugyos bőrcafatért.

Kemény szavak ezek, főleg, hogy nő vagyok. Szültem is háromszor, házasodtam is párszor. De elég sok önsegítő könyvet olvastam ahhoz, hogy totálisan tele legyen velük és az erről szóló férfi-nő huzavonával a púpom: féligazságok és áltudományos magyarázatok tucatjai vittek tévútra. Szavaik, gondolataik megragadnak egy nagyon alap szinten, a szükséglet szintjén ami divattá tette a férfi-nő versengést azzal, hogy megmagyaráz dolgokat. Ezek lényege, hogy nem vagy elég az élethez önerőből, hanem eszközökre van szükség ahhoz, hogy szeressenek. Ezek lényege a hidd el, vedd meg, és az élj ahogy én mondom, az én értékrendem szerint, amit meg kell fizetned. Az önsegítő könyvek, azon kívül, hogy divatosnak érezzük tőlük a lelkünket, jók ajtótámasznak, és néha jók arra is, keveseknél, hogy az önismeretre irányítják a fókuszt. Ez viszont ritkán történik meg mert az ember márkahű, nem pedig gondolkodó lény. Általában úgy olvassuk ezeket a szarokat, mint a középkorban a Bibliát. És akárhonnan is nézem, ezt a rossz szokást a nők terjesztették el... az persze más kérdés, hogy okkal (az évezredes megfosztottság után kell a balzsam a léleknek, és az sem baj, ha az lóbalzsam és szart sem ér). A kaotikus önsegítés évtizedes hagyománya miatt a családi és társadalmi életünkben káosz uralkodik, hisz mindenki mást gondol magáról, a szerepekről és a világról - melyek csupán minimális részben igazak, épp csak annyira, hogy a többi hülyeséget is elhiggyük. Eltúlozva, nem kevés cinizmussal azt mondanám, hogy vannak nők, akiknek az olvasás valóban megzavarja az agyát... és nagy cinizmussal azt is mondanám, hogy az arabok csinálják jól. Teret sem engednek a káosznak, azaz teret sem engednek a nőnek. Egyszerűen nem fárasztják magukat azzal, hogy megvárják míg minden nő agyműködése beindul, és azzal sem fárasztják magukat, hogy a sok agyhalottból kiválogassák az értelmeset. Abban a két dologban biztosak, hogy a nő tud szülni és főzni, ami nagyban leegyszerűsíti a szerepek szabályait. Csinálja minden nő ezt a két dolgot, így nincs felfordulás, nem nyúlhat senki mellé, és ez még mindig jobb így a gyerekeknek és a család biztonságának, mintha anarchia lenne. (Nagy tévedésünk, hogy a mai modern világot demokráciának nevezzük. Jól látható, hogy anarchia van, csak még nem ütötte fel a fejét a téboly.) Az arabok világa így lesz egyértelmű. Meg persze a nőké is. Lehet, hogy igazságtalan, de legalább működik és kiszámítható, ami biztonságot ad a nőnek, és általa a gyereknek is. Komolyan és őszintén mondom - sok más nőtől is ezt hallom -, hogy néha már fájdalmas nők között élni, dolgozni, létezni. És egyre többször szégyellem is magam miattuk. Persze - mert nő vagyok - megértem a női alapmotivációkat, csak azt nem, hogy miért ragadnak le ezen a fájdalmasan nagyon alapszinten. Sokszor nem értem, hogy miért állnak meg a tanulásban, önképzésben, önmegvalósításban, miért nem indulnak el a valós fejlődés útján. Merthogy magasabbról messzebbre látsz. Amíg sámlin állsz, addig biztosan jobb a hétköznapokat a magazinokból vett okoskodással magyarázni utólag, mint fejlődve új hétköznapokat építeni, amik nem szorulnak majd magyarázatra. Könnyebb elhinni amit a körömlakkozós és fogyókúrás magazin ír, vagy az agyhalott ám igen lelkes - ez a leggyilkosabb kombó - barátnő mond. Ilyen barátnős alkalmakkor jön szóba az, hogy a nőknek joguk van. Igen, van. De némi kötelességük is akad. Mondjuk az, hogy nőnek kell lenni... és nem csupán biológiailag és élettanilag (melyből oly sokszor csinálunk fegyvert). A női kötelesség nem a férfiak felé fontos - ez az egyik legfontosabb dolog - hanem magunk felé és társadalmi felelősségvállalás szintjén. Mondom: kötelesség, ami teljessé tesz minket szerepünkben, és nem patológiás megfelelési kényszerrel hajt a világ anarchiájába, szétzúzva a családokat és a gyerekek jövőjét. (A kötelesség és megfelelési kényszer nem ugyanaz a fogalom, mégis előszeretettel mossuk össze őket.) A női létet ma mindkét nem túlmisztifikálja, legalább annyira, mint a nagy mell fogalmát: a push up hazugságával bármely férfi átvágható, legyen az a push up valódi mell emelés vagy csupán egy női életérzés, esetleg egy önhazugság...

Nőtan, alapok

Értem én, hogy hiába jó a csaj, ha nem tud nokedlit szaggatni, de szimplán jó nőnek lenni nagyon jó. Nem azért, mert mindenki a jó nőt akarja megdugni, hanem mert mi nők mindenből szeretjük a legtöbbet kihozni. Ez pedig már életcélnak minősül, hiszen a létigazolás vízumát adja a férfiak világába. Zárójelben jelezném, hogy a rosszból is a legtöbbet akarjuk kihozni, ami viszont okoz némi vihart a biliben - ennek miértjeit később meg fogod érteni. Visszatérve a küllemhez: ott van a nőben, a génjeiben a tetszeni vágyás. Ez egyfajta génszintű megfelelési kényszer. Ez kivétel nélkül -  a kor előrehaladtával kialakuló szottyadással azonos ütemben - kényszerré fajul... ha a férfi nem ad pozitív visszajelzést... úgy nagyjából non-stop. Itt most nem a lapátra támaszkodó útszéli kanok cuppogására gondolok, mert az csak alamizsna a kiéhezett női léleknek... és hazugság is. Persze sokszor jön nagyon jól ez az útszéli alamizsna. Főleg ha a nő férfija nem érti meg azt az alaptételt, miszerint a nő a férfijának a tükre. Görbe tükre ugyan, de akkor is a tükre. Az esztétikát, azaz például a gömbölyű női feneket fixírozó férj felesége esztétikus kíván lenni, ahogy a tudós férj felesége okos akar lenni, vagy minimum támogató... és persze szép is. Az viszont teljesen összezavarja a nőt, ha egyszer szőkét, egyszer feketét, egyszer kis mellűt, egyszer nagy mellű nőt néz meg a férj. A feleség ilyenkor mindig olyan akar lenni mint az a csaj, aki bemozdul a férfi látóterébe. Ezért akar a nő hol szőke, hol fekete, hol kismellű, hol nagymellű lenni. Tehát, sokkal jobban jár a férfi, ha mindig ugyanazt a típust nézegeti. Egyrészt olcsóbban jön ki a havi szépészet szponzor-egyenlege, másrészt, akkor a nő is tudja, hogy mihez tartsa magát. Vagy mégsem? Inkább a figyelem a lényeg? Az, hogy a férfi mindig a feleségére figyeljen, ha az vele van? De vajon hogy’ figyelhet egy férfi mindig a feleségére? Hmmm... úgy, hogy bármerre is néz a szemével, a szavaival mindig lojális, és ha már a szavaival lojális, akkor azzal a tettei is harmóniában legyenek. Tehát, ha a férfi van olyan ostoba, hogy nem érti a nő gondolatmenetét, akkor legalább azt a tant tartsa szem előtt, hogy a nőt nem megérteni kell - amúgy sem sikerülne, hiszen eleve a női szerepek motivációit sem értik - hanem szeretni. De azért nem árt egy kicsit érteni is... vagy legalább úgy csinálni mintha értené a nőt. Nem árt megérteni a férfiaknak azt, hogy ha egy nő a tetszeni vágyás okán lefogy, nem csak a hasa, hanem a feneke és melle is lefogy. Nem árt eldönteniük a férfiaknak ott legbelül, hogy törékeny csajszit akarnak, akin minden ruha szuperszexin és faszán áll, vagy a tapintás általi, húson és puha babahájon való élvezkedést akarják. Persze mindkettőnek megvan az előnye, de egyszerre nem megy a kettő. A vékony nő látványa a szaporodási rítus közben a férfi nemi szervet optikailag növeli, míg a húsos idomok az anyakomplexus sejtelmes, ám biztonságot jelentő ingoványába rántják a férfifantáziát. Tehát el kell tudnia dönteni a férfinak, hogy az optikai síkon történő önbizalomnövelés a fontos, vagy a szeressük Marilyn Monroe-t, ha már az anyánkat nem lehetett gyerekkorunkban csukott szemmel életérzés a fontosabb. (Minden fiú szerelmes az anyjába, amivel semmi gond nincs, amíg az nem fajul nőgyűlöletté vagy perverzióvá.) Mindkét esetben, az optikai tunning és a szeressük a nőben az anyánkat cuccban is vannak patológiás esetek, amelyeket a szakirodalom a pedofília és BDSM témakörébe, vagy más - szerintem - állatságokba sorol, de ez egy külön világ, mellyel nem kívánok itt és most foglalkozni, sem azonosulni még betűvetés szintjén sem.

Amúgy attól, hogy egy nő kicsi és gebe, még nem védtelen. Nem is törékeny, sőt! Talán még jobban vágyik arra, hogy megszorongassák. Persze nem a nyakát. Mert, az is egy tévhit a férfiak körében, hogy a nő akkor van biztonságban és az ő felügyeletük alatt, ha elveszik, vagy elszívják előlük a levegőt. Lehet úgy is szeretni, hogy a nő életben és létben marad. Arról nem is beszélve, hogy a nő nem terrorizálható... már csak azért sem, mert ő főz és baromira nem mindegy, hogy mit rak abba a kajába... és ő is takarít, és egy férfi sem kívánja magának szerintem azt, hogy a fogkeféjével mossák ki a klotyót! Azt, hogy a nő terrorizálható, ösztönből hiszik a férfiak, és így tudatában sincsenek annak, hogy ezzel a birtokló ösztönnel felügyeletet gyakorolnak a nő felett - észrevétlenül. Van olyan - baromi gyakran -, amikor elszalad a paci és a férfi azt gondolja, hogy mindenkinél, még Istennél is okosabb, nagyobb hatalmat gyakorolhat embertársa felett. Na, akkor vadul meg a nő. Flörtölget itt-ott, elkezdi érdekelni más férfi nagy dumája és a többi férfi bármilyen potenciája és potenciálja. Új hajat csináltat magának és leszokik a csokiról. Igen, akkor van biztosan baj, ha a nő nem eszik csokit... aminek oka, hogy a párkapcsolatokban sosem lehet minden rendben, melynek érzelmi deficitjét csokival pótolja a nő. Ha viszont nem eszik csokit, akkor ezt a deficitet máshonnan pótolgatja.

Visszatérve arra, hogy a nő megvadul... ha ez a vad állapot sokáig megmarad, a probléma betokosodik, a férfi pedig úgy érzi, hogy el fogja veszíteni oldalbordáját... ilyenkor a nő el lesz nyomva, terror alatt tartják. A nő önvédelemből egy ideig - talán - kezes bárányként viselkedik, aztán robban a bomba. Nem is akármilyen. Többnyire a napalmmal egyenértékű. Elveszi a férfitól a levegőt... elveszi a közös pillanatokat, amibe azért kapaszkodnak a férfiak, mert ez teszi őket hatékonnyá (családbaráttá, igás barommá, stb., válogass kedved szerint a jelzők között, melyek valószínűleg a te házasságodat, párkapcsolatodat jellemzik amúgy).

A kezes bárány időszakra az jellemző, hogy a háttérben tombol a deficit alapú érzelmi cunami, miközben a nő meg sem mukkan. Már nem hisztizik, mert nincs miért. Nem kíváncsi a férfi véleményére, tehát nincs min felidegesítenie magát. A kezesbárány időszak több módon zárulhat, mely mindegyikének a levét a férfi issza meg, így nem érdemes ezzé a bizonyos birkafajtává nevelni a nőt.

A verzió: a nő megbolondul, pszichiátria, élhetetlen élet. Utóbbi baromi hosszú mert törvényszerű, hogy az idő ólomlábakon halad, ha szar a helyzet, szar az élet. B verzió: a nő elválik és neverending story lesz a házasságból, mely nem ér véget a bíróságon. Sőt, vénségükre még a sírkövön és sírhelyen is problémázni fognak az exházastársak... többnyire a feliraton és azon, hogy a második férj/feleség is odakerülhet-e. A férfi válás utáni reakciója nagyban függ attól, hogy mennyire érzi magát férfiúi hiúságában sértettnek. Ha nagyon - és általában így szokott történni - akkor szinte biztos, hogy egy személy lesz a válaszlépés: egy új és fiatalabb feleség, vagy olyan nő, aki szülésre, azaz élethosszig tartó kapcsolódásra hajlandó. Ennek oka, hogy így nem kell a hosszadalmas és macerás önneveléssel bíbelődnie, hiszen más úton is képes magához láncolni egy - újabb - nőt... akivel ugyanazt játssza el, mint az első feleséggel. És a harmadik, negyedik feleséggel is, akik mindegyike előbb-utóbb le fog lépni. Igen, ez egy törvényszerűség: az asszony - és vele a probléma - csak szaporodik. Valójában sosem válhatsz el teljesen egytől sem. C verzió: a nő kinyírja a férjét. Vagy a férj az asszonyt, de akkor ott marad a férfi egy dimenzióban az anyós bosszújával. Azt sem árt megérteni a férfinak, hogy a nő multifunkciós lény. Mint a kombó DVD-video lejátszó. Azt géptanból már tudják a férfiak, hogy amelyik gépnek több funkciója van, több a hibalehetőség is, és azt is tudják, hogy ezek javíttatása a legköltségesebb, már ha egyáltalán lehetséges. Nos, ugyanez vonatkozik a nőkre is: a nő nem csupán nő, hanem ember is egyben. Dolgozó ember, nő, feleség, anya, meny, szakácsnő, kéjnő... és ha már itt, a perverzióknál tartunk, lehet hogy az a nő a szülői munkaközösség tagja is. Vagy elnöke, ami minden családtagnak pokoljárás, mert a család az iskolával kel és fekszik, ünnepel és lélegzik. A női üzemmódok között úgy változik a nő magatartása és külleme, mint a kaméleoné. Reakcióideje igen beszűkül, nincs ideje tökölni egy-egy problémán, legfeljebb este, szex után. A nő-gép karbantartásának egyetlen titka, hogy a sok funkció miatt felszabaduló érzelmi káosz levezetése érdekében beszélgetni kell vele szex után ... vagy a szex előtt... vagy helyett. Figyelem! Ez nem a szex levezető fázisa, hanem a nap levezető fázisa. Ez a beszélgetés az, amit a gépeknél zsírzásnak neveznek. A karbantartási időnek akkor is lennie kell, amikor már nincs napi szex. Ilyenkor a férfi dolga csak annyi, hogy papírzsebkendővel a kezében kicsit felidegesíti a nőt, aki kiakad és kibőgi magából az egész napot. Persze a férfinak eközben illik mosolyogni és azonosulni a nő problémáival, legalább látszólag. Ezért kell a papírzsebkendő a férfi kezébe... hogy a nő tudja azt, hogy szeretik őt, törődnek a csip-csup ügyeivel, olyanokkal mint a takony és a könny. Érdemes lenne megérteniük a férfiaknak, hogy a nő nem mindennel és mindenkivel kompatibilis. Főleg nem más női egyedekkel. Ez azért paradoxon, mert a nő falkában jár nemcsak vásárolni, de még WC-re is. A női falka összetartó ereje - nem, nem a tévhitek szerinti pletyka, hanem - a hiúság! A falka hierarchiája összefügg a testsúllyal, a divatkövetési haljandósággal, a küllemmel és a gyereknevelési irányzatokkal. A hierarchia változása a csapat összetartó ereje is, mert az ilyen versengés azért születik, hogy a nő jól érezze magát. A nő akkor érzi jól magát, ha letúrhat más nőket a színről... a térképről... a bolygóról... a Tejútról. Ez a társasjáték pedig élvezetesebb és hosszabb mint a Monopoly, vagy az anyós-meny játszma. A nő akkor érzi jól magát, ha barátnőjét kidumálhatja otthon, mert a nő annyira áldott jó lélek, hogy csak otthon engedheti meg magának a gonoszkodás csúfságát. Persze annak a bizalmas személynek taglalva ezt, akivel ágyba bújik. A nők közötti őszinteség általában kapitális balhéval jár, így a férfi kapja meg a barátnő alázás és gyalázás kiváltságát. Az a férfi, aki kiérdemli a barátnőfikázás napi öt percét, igazán szerencsés. Azt a férfit valóban jobban szereti a felesége, mint a barátnőt. Sőt, jobban is hallgat rá.

A nő többnyire az anyóssal sem kompatibilis. Ez az egyetlen error és későbbiekben attack, amiről nem a nő tehet, bármennyire is mindenki ezt gondolja. Az anyós-meny balhékról általában mindig a férfi tehet. Sok nőben vetődik fel a kérdés: miért jobb az anya főztje akkor is, ha valójában tényleg nem jobb? Miért engedi a férj, hogy a mama beleszóljon a gyereknevelésbe, főleg úgy, hogy a mama már a fiával, azaz a férjjel is vakvágányra futott ebben? Igen, ez egy ősi harc a férfiért, aki a mami gyereke. Vannak frappáns gondolkodású férfiak, akik úgy döntenek, hogy maminál otthon, és az asszonynál is gyerekként viselkednek. Tehát gyakorlatilag olyan státuszban vannak mint az elvált szülők gyerekei, akik felett a felnőttek cívódnak, veszekednek. Csak itt két anya van: egy valódi szülő, és egy nevelő anya a feleség személyében. Ez is hibás hozzáállás. A két nő ugyanis a saját harcuk közben felzabálja a férj-fiút is, nem csak egymást. A legjobb megoldás az lenne, ha a mamit és a feleséget összezárná a férfi egy hónapra esküvő előtt egy olyan szobába, ahol nincs semmilyen éles tárgy... méreg meg pláne, szóval nem lenne kísértés. Szerintem egy ilyen rövid, összezárt időszak elég lenne az erőviszonyok tisztázásához. No meg ahhoz is, hogy egy életre kiveszekedjék magukat egymással... vagy kinyírják egymást, így a probléma meg van oldva. Régen ez a kapálás, közös munka a földeken nevű tréning alatt teljesen jól működött. A nő általában teljesen kompatibilis minden gyerekkel. Kivéve azt a kisgörényt, aki rendre elveszi a saját gyerekétől a homokozó lapátot, amikor az anyák nem figyelnek a játszótéren pletyi közben. A következő információt a játszótéren, az elvált anyákra vadászó pasiknak adom bizalmasan. Elég csak annyit tenni, hogy bőgésig meg kell ijeszteni egy grimasszal a kiszemelt nő gyerekét a homokozóban, majd egy kislapáttal a kézben a kiszemelt anyát meg kell szólítani: ez az a lapát, amit orvul elvettek a gyerekedtől és én visszaszereztem... ezután pedig már jöhet az érdeklődés a melltartóban pihenő anyajegyekről, és az ágyneműhuzat mintájáról. Érdemes tudniuk a férfiaknak arról is, hogy a nő csak azokkal a diétákkal kompatibilis, mármint idegileg, melyek tartalmaznak csokit. Mivel ilyen diéta nem létezik, azt a férfit, aki ezt kitalálja, istenségként fogják tisztelni a nők milliói. A férfiak mégis vajmi keveset foglalkoznak ezzel a csoki-diéta témával. Biztos azért, mert leköti őket az élet értelmének kérdése... pedig, és ez szinte minden percben beigazolódik, életüknek csak egy értelme van: a nő. Problémaként értékelendő, hogy sokuk ezt elfelejti. Általában csak akkor esik le a tantusz, amikor már fárasztja őket a magányosságban eltöltött reggeli merevedés, vagy akkor, amikor már megszikkadtak és a random potencia állapotát a köszönöm Istenem szavakkal illetik, könnyezve.

A nő és a feminizmus

A női életérzésben nincs pihenés: minden nap reggel, amikor le kell ülnünk a pisiléshez, szembesülünk ezzel. De minimum egy hónapban egyszer, amikor vagyonokat költünk betétre, tamponra és nedves törlőkendőre. Amikor a feminizmus és vívmányai kerülnek szóba, mindig John Lennon klasszikus mondata - "Elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal. És az egészben az a legelmebetegebb, hogy aki erről beszél,

azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják. - jut az eszembe és arra gondolok, hogy milyen elmebeteg szukáknak nézhettek ki egykor a feminizmusért a női humorral, mint fegyverrel küzdő nők. Azok a nők, akik joggal unták meg a férfi egyeduralmat. A feminizmus mindent megváltoztató mozgalma a férfi agyi és érzelmi potenciál hiánya miatt születhetett meg, hiszen az ötezer éves világ egy abuzáló, gyengéket elnyomó, marginalizáló rendszer. Az sosem volt kérdés, hogy a férfiak mennyire tartották elmebajosnak a jogokat követelő nőket, de vajon hányszor villant meg a fejekben az a kérdés, hogy a nők mit gondolnak arról a társadalomról, amelyben élni kényszerülnek. Vajon az évezredek alatt permanensen elnyomott női nem mennyire tartotta elmebetegnek a társadalmat, amelyben a férfiak rendre háborúba és tragédiákba sodorták az embereket, családokat, országokat? Arra is gondolok a feminizmus szó hallatán, hogy a feminizmus idejében a férfinép mennyire tartotta őrült dolognak azt, hogy néhány nő megpróbálja a sarkából kifordítani a világot csupán azzal, hogy nyilvánosan gyújt meg néhány fehérneműt, miközben olyan dolgokról beszél, ami még óvatos kérdésként sem merült fel soha társadalmi szinten. Totál sci-fi lehetett ez az akkori férfiaknak, pedig az egyenjogúság az emberi faj alapbeállítása. Ha nem így lenne, akkor sosem harcolna érte senki. Ebből következik, hogy sem a nőuralom, sem a férfiuralom nem hatékony társadalmi működtető. Mindig vannak őrült kormányok - már-már szekta működési elvvel - és mindig vannak olyanok, akik ez ellen őrülten lázadnak, ami minden időben kihat a nő-férfi kapcsolatra és így a családi működésekre. Szerepeikben bolondítja meg az embereket, nagyjából úgy, mint a csillagállás az amatőr asztrológusokat. Lennonnak, mint mindig, igaza volt: Elmebeteg emberek irányítják a világunkat, elmebeteg célokkal. És az egészben az a leginkább elmebetegebb, hogy aki erről beszél, azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják. És hogy ne legyenek kétségeink, hogy ez tényleg így van, gondoljunk a háborúkra. Ettől elmebetegebb dolgot nem nagyon talált ki az emberiség - hiszen életellenes, ami a világ egyetlen és legfontosabb szabályával megy szembe. Nézzünk rá ennek tükrében a békemozgalmakra, tüntetésekre: bohó, gyermeki lelkeknek tartjuk azokat, akik ilyen mozgalmakban, tüntetésekben vesznek részt. Mivel a feminizmus szükségszerűen hatalmassá dagadt - az elnyomás mértékének ellentartva és növekedve - ma a nők elmebetegségének" kora zajlik. Válaszként. Mivel szükségszerű a feminizmus azért, hogy a maszkulin társadalomnak ne legyen lehetősége kinyírni a Föld nevű bolygón élőket, ugyanakkor pedig a feminizmus ugyanazon agresszív eszközökkel dolgozik mint a maszkulin társadalmi rendszer, a jelen feminizmusa egy szép kövér paradoxon lett. Kalapáccsal nem lehet tésztát nyújtani, csak nyújtófával - ha új világot akarunk, új eszközök kellenek. A régi - agresszív - eszközök nem fognak békét és egyensúlyt hozni. Márpedig a feminizmus jelenleg maszkulin eszközöket használ céljai eléréséhez. Ahelyett, hogy tisztelnénk egymást emberi és szerepbeli mivoltunkban. Ahelyett, hogy szeretnénk egymást... szeretné a férfi a nőt és annak gyengeségeit, és szeretné a nő a férfit és annak gyengeségeit. Nem a nemiségét, hanem az emberi sajátosságait. Itt kell kezdeni a társadalom újjáépítését. A nemek közötti különbözőségeket természetes állapotában kell megtanulnunk egymásban újra tisztelni: elfogadja a nő, hogy más a férfi, és hogy elfogadja a férfi, hogy más a nő, szem előtt tartva, hogy mindketten ugyanazon faj nélkülözhetetlen és egymást kiegészítő részei. Az ember nem véletlenül lett társas lénynek teremtve. A férfi addig tartotta sötétségben, eszközként a nőt - tisztelet a kivételnek -, hogy a nő megvadult... minimum ötezer évről beszélünk (azóta van írott történelmünk). Lázadni kezdett. Mivel a populáció felét nő teszi ki, ez már kritikus tömegnek számított és így sikeres is lett a folyamat beindítása. Ráadásul alattomosan odanőtt a nő a puncihoz, sőt olyan elvitathatatlan erényei is vannak, hogy a szülés által a férfi génkészletét örökíteni is képes, mely nagyon fontos a férfiaknak. Sőt, gyengédségre is képes, szépet és szép életet alkotni, szervezni. Szóval, egyértelmű volt a nő erkölcsi győzelme. Csak hát, egy kicsit túllőtt a célon, mint mindig, hiszen a nő a túlzások lénye is egyben: add Uram Istenem most, és ha lehet rögtön kettőt! Szóval a nő jól kitolt magával, amikor a feminizmus irányát és céljait nem gondolta többszörösen át. Így történhetett meg, hogy a fene nagy szabadságával nem képes élni csak akkor, ha eredeti női funkcióját képes félresöpörni. Eredeti funkciója pedig a stabil, mindenen és minden időn, minden univerzumon áttűnő szeretet képessége. A szeretet adásának képessége hatalom, nagy, a legnagyobb hatalom. Annyira nagy, hogy a nőből sosem irtható ki. (Inkább saját maga ellen fordul a nő: iszik, lelkibeteg lesz. Ami miatt a férfi lenézi, mint gyengét.) Mivel a nőből a szeretet nem irtható ki, sóvárog a szabadsága közepette a szeretet adás és kapás lehetőségéért. Emiatt pedig kihasználható - társadalmi szinten abuzálható, sarokba szorítható. Azt pedig senki sem szereti, ha kizsákmányolják, jogaiban korlátozzák, akár nyíltan, akár burkoltan. A nő mára meghasonlott lény lett: több arca van, de egy sem az igazi arca. Nem volt más útja. A felemelkedés helyett csak két útja maradt: vagy a hagyományos szerep, amiben ki van szolgáltatva a férfinak, vagy a maszkulin hozzáállás, amiben megtagadja önmagát. Egy dolog viszont ugyanaz maradt: az esetek nagy többségében tárgy és szolga. Méghozzá szabad akaratából... a feminizmus meg nem valósult ígéretei által.

A nő és a lustaság

A nő kétféleképp lusta. Valóban vagy látványosan. Látványosan a nő csak a férfi előtt lusta, de ez nem igazi lustaság, hiszen van energiája illatosítani magát és fésülködni, kikeresni a legszebb bugyit, sőt, elvetemült lustaságában még szexelni is képes, ami, mint tudjuk, igen nagy fizikai igénybevétel - egyeseknél - és igen nagy örömforrás is, ami a lustaságot képes köddé változtatni. Amikor a nő igazából lusta, azt pont úgy kell elképzelni, mint Bridget Jones-t, amikor a combjára ragadt tépőzáras bugyit a kicsorduló szennyesláda púpozott tetejére hajítja. Ilyenkor a lába olyan szőrös,