A tizenharmadik smaragdtábla

By Brett O'Conor

Történelmi jelentőségű régészeti lelet bukkan fel a műkincsek feketepiacán. Ha a felfedezés nyilvánosságra kerül, alapjaiban fogja megrengetni a világot, mert pragmatikus tabukat és elfogadott tévedéseket dönt majd meg.

Dorian Murdock, a bukott történész és hírhedt kalandor rájön, hogy a lelet még ennél is jelentősebb. Útmutatóul szolgál egy olyan ereklyéhez, amelynek létezéséről eddig senki sem tudott, amely ősi titkokat hoz vissza a feledés homályából. Titkokat, melyeket többen szeretnének inkább rejtve tartani, mint a világ elé tárni és amiket a Társaság már közel két évszázada keres, hogy visszaadja az embereknek.

Murdock a felfedezés nyomába ered. Útja során egy érzékeny lelkivilágú hekker és egy lázadó természetű régész segíti.

Titkos csoportok, titokzatos szervezetek lépnek elő az árnyékból és kapcsolódnak be a hajszába, melynek tétje nem kisebb, mint, hogy ki találja meg előbb Atlantisz tizenharmadik smaragdtábláját, amely megadja a kulcsot az elveszett, archaikus tanok megfejtéséhez.

Miközben Murdock lépésről lépésre közelít a titok nyitja felé, és közben megold néhány évezredes történelmi rejtélyt is, ráébred, hogy a kutatás saját spirituális kalandjának kezdete is egyben.

A borító kialakításához a Copilot GPT-4 nyújtott segítséget.

• Language: Magyar
• Publisher: Publishdrive
• Release date: Jun 17, 2024

Book preview

I.

A szalon tágas volt és minden szegletéből sütött a visszafogott elegancia. A bútorok és a diszkrét kiegészítők többe kerültek, mint amennyit egy átlagember egész életében keresni remélt. Három, a XVII. században készített, tíz láb magas, mahagóni könyvespolc állt az egyik oldalon. Felső sarkaik felől halvány fényű lámpák világították meg a roskadásig pakolt polcokon álló köteteket. A három polcot két mahagóni asztalka választotta el egymástól. Ezeken mindössze egy-egy mű feküdt, sötétbordó bársonypárnán. Ólomkristály búra óvta a párnákra helyezett tárgyakat. Mindkét búra fölött egy aranyozott falilámpa árasztotta hűvösnek ható, halványsárga fényét és az a finoman csiszolt kristályon megtörve, sejtelmes világosságba borította a felbecsülhetetlen értékű ereklyéket. A jobb oldali búra egy eredeti, zsírkőből készített, az Indus-völgy fénykorából származó pecsétet óvott. A másik asztalkán egy sumér agyagtábla feküdt és a teremtés történetének egyik első, legősibb fennmaradt leírását tartalmazta.

A szalon másik oldalán, a polcokkal szemben egy nagyobb, szintén mahagóni asztal állt. Fölötte a falon Goyen, Falu a folyónál című képe lógott. A helyiséget megvilágító lámpák fénye tökéletesen passzolt a kép témájának erős, narancsszínű árnyalatához.

Az aranyszálakkal díszített, aranyszegéllyel varrt sötétbordó brokátfüggönyök, lágy, de mégis markáns hátteret adtak az összhanghoz. Murdock lassan körbepillantott és ismét megállapította, hogy bár a Zöld szalon jobban tetszik neki, mégis ez a legszebb helyiség a házban. Az arca elé emelte a poharát, belenézett az aranysárga italba, aztán két lassú korttyal eltűntette. Óvatosan az előtte álló asztalra tette a metszett kristálypoharat és egy jégkockát ejtett bele, majd újratöltötte. Dreyfuss bizonyára nem bánja majd a potyázást. Kortyolgatta az italt és türelmesen várakozott.

Mintegy negyed óra múlva nyílt az ajtó és egy elegáns, hatvan körüli, őszhajú férfi lépett be rajta. Szélesen elmosolyodott, mikor meglátta Murdockot, majd odaérve barátságos kézfogásra nyújtotta a jobbját.

-   Dorian! – mondta még mindig mosolyogva. – Sajnálom, hogy megvárattalak!

-   Nem tesz semmit! – felelte Murdock és könnyedén megszorítva, megrázta a felé nyújtott kezet. – Legalább volt időm kiélvezni a gyűjteményed e remek darabját.

Megemelte a poharat és meglötyögtette benne az italt.

-   Látom, az ízlésed még mindig a régi kifinomult! – nevetett Dreyfuss és ő is töltött magának.

-   Csak nem valami kuriózumra nyúltam rá?

-   Ez egy száztíz éves whisky. Egy aukción sikerült hozzájutnom.

-   Gondolom, akkor többet ér, mint a házam.

Dreyfuss megint felnevetett.

-   Ha valóban érdekel, elmondom: százkilencvenezer dollárt fizettem érte. Illetve értük. Mindössze két üveg létezett belőlük.

-   És hol a másik?

-   Épp most isszuk a maradékát. Ez a másik!

Murdock elvigyorodott.

-   Értem!

-   Akkor jó! De gondolom nem azért autóztál ide éjnek évadján, hogy az én hobbijaimról csevegjünk. Elég szűkszavú voltál a telefonban. Miről van szó?

Murdock lehajtotta a maradék italát, majd Dreyfuss szemébe nézett.

-   A fordított piramisról, amit most találtak Peruban. Amit nyilvánosságra hoztak, az csupán érdekes lenne, ha…!

-   Ha?

-   Egy piramis önmagában még nem is lenne olyan különös, bár ez Palestina település közelében, a brazil határ mellett került elő. Ami figyelemre méltó az az, hogy ez a piramis a föld alá és csúcsával lefelé épült.

-   Csúccsal lefelé? – kérdezte Dreyfuss hitetlenkedve.

-   Izgalmasan hangzik, igaz? Palestina lakóinak, mindössze néhány halászcsaládról van szó, fogalmuk sem volt róla, hogy ott van. Legalábbis ez derült ki abból a kevés információból, ami jelenleg elérhető. A másik furcsaság, hogy a piramis mellett találtak egy sírkamrát is. Erről még kevesebbet tudni, mint a fordított piramisról. Kutattam egy kicsit és megtudtam, hogy a Forrás Alapítvány pénzeli a feltárást. Ugyanaz az alapítvány, ami az egyik legnagyobb, inka történelemmel foglalkozó múzeumot is üzemelteti Cuzcoban. Aztán két napja ráakadtam egy képre az interneten. A vakszerencsén múlt, hogy megtaláltam és lementettem, mert alig hat perccel a felkerülése után már törölték is. És többé nem bukkant fel sehol. Láthatták néhányan, mert folyamatosan mennek a keresések a legkülönbözőbb kulcsszavakkal és elég sok platformon érdeklődnek az emberek az ismerőseiktől, hogy látta-e más is és nincs-e meg valakinek a kép

-   Mi volt a képen?

-   Egy szarkofág.

-   Ebben semmi különös nincs Dorian! Láttunk már ennél nagyobb csodát is, nem igaz?

-   Csakhogy ebben szarkofágban egy egyiptomi módra bebalzsamozott múmia fekszik.

-   Nahát! – tárta szét a kezeit Dreyfuss. – Érdekes, de én még ezen sem csodálkozom olyan nagyon. Pontosan tudjuk, hogy a Dél-amerikai szupercivilizációk az Egyiptomból érkezett papok segítségével emelkedtek fel. Ez volt az atlantiszi Thot akarata. A tudáson kívül magukkal hozták a kultúrát is. A halott valószínűleg valami főpap vagy különösen magas rangú személy lehetett, egyiptomi felmenőkkel és azt hagyta meg, hogy így temessék el. Eddig az egyetlen különös vonatkozás a történetedben, hogy ennyire keletre került elő, illetve, hogy csúccsal lefelé áll a piramis. Valódi építészeti bravúr, de ismerve az ókori előkelők hóbortjait, annyira nem is meglepő. Amit most így leszűrhetünk, az maximum annyit jelent, hogy az inkák jóval távolabbi területeket is felfedeztek és birtokba vettek, mint eddig hitték. Bár ebben sincs semmi túlzóan kirívó! Nem hiszem, hogy különösebb jelentősége volna ennek az egésznek. Téged miért érdekel ennyire Dorian?

-   Mert a szarkofág oldalán egyiptomi hieroglifák és maja írásképek is vannak.

Dreyfuss ezen végre meghökkent. De csak egy pillanatra.

-   Kezdem érteni az izgalmadat Dorian, viszont az az érzésem, hogy van még valami a tarsolyodban. Elfogadom, hogy egy, az Inka-birodalom eddig ismert határaitól távol eső területen, a föld alól előkerül egy fordított piramis és egy sírkamra, ami felbolygatja kissé a történelem állóvízét. Állításod szerint egyiptomi hieroglifákat véstek a szarkofágra. Ilyesmi, a tudomásunk szerint még sohasem került elő, de megmagyarázható, hiszen éppen az imént említettem a kapcsolatot. Neked pedig végképp nem kell kifejtenem a dolgot. Megkockáztatom, még nálam is többet tudsz erről a kérdésről. De menjünk tovább! Maja feliratok is vannak a szarkofágon. Érvelhetünk azzal, hogy ez is valami újdonság, de ezek a civilizációk szoros kapcsolatban álltak egymással, tehát elméletben magyarázható. Szóval? Mit rejtegetsz még?

-   A hieroglifák szerint, az emberünket úgy hívták: Nikaré. Ami annyit jelent…

-   Ré lelkéhez tartozó. – mondta Dreyfuss megelőzve Murdockot.

-   Igen. A hieroglifák tanúsága szerint, Nikaré a Fény gyermeke. Mágus, Egyiptom negyedik főpapja, Három Titok őrzője. A maja felirat úgy szól, hogy ő Intita Ayllu, a Fény gyermeke és Tenger Szülötte. Halhatatlan varázsló, a Kilenc Kiválasztott tanítója.

-   Intita Ayllu nagyjából annyit tesz, a Nap fivére. – bólintott Dreyfuss.

-   Valóban, bár nekem ennek utána kellett néznem.

-   Aláírom, valóban érdekes! De most már tényleg áruld el mit találtál még!

Murdock átadott egy durva, barna borítékot. Dreyfuss előhúzta belőle a kinyomtatott képet. Rossz minőségű, szemcsés fotó volt, amit gyenge fényviszonyok között készítettek. Valószínűleg egy telefonnal. A szarkofágon kivehetők voltak a feliratok. Nyitva állt és a múmia valóban az egyiptomiakhoz volt hasonlatos. A nehéz kőfedél a szarkofág oldalának volt támasztva. Dreyfuss nézegette egy ideig a képet de sem a múmián, sem a szarkofágon, sem a háttérben nem látott semmi mást, azon kívül amit Murdock már elmondott neki.

-   Mit kellene látnom? – kérdezte még mindig a képet vizsgálva.

-   A fedél belső oldalát nézd!

Dreyfuss közelebb emelte az arcához a képet és összehúzott szemmel vizsgálta. Aztán egyszerre észrevette. Elég kevés látszott belőle, hiszen a szarkofág eltakarta a nagy részét, de azért kivehetők voltak a részeltek. Az idősebb férfi, bár nem értette a jeleket, azonnal rájött, hogy mik azok. Hitetlenkedve nézett fel Murdockra.

-   Ez…?

-   Igen! Ez, pontosan az! Atlantiszi szimbólumírás. És ami látszik belőle, az azt jelenti: …a Tizenharmadik Szó őrzője.

Dreyfuss óvatosan visszahelyezte a képet a borítékba és lerakta az asztalra, aztán felemelte az italát és belekortyolt. Végül Murdock szemébe nézett.

-   Nem lehet, hogy ezek a szimbólumok valójában a Doreal által is hivatkozott tábláról szólnak?

-   Kizárt! Kétséget kizáróan bizonyított, hogy tizenkét smaragdtábláról van szó. Doreal kivonatában csak azért szerepelt egy tizenharmadik tábla is, mert szétbontották a tizedik tábla szövegeit és Thot utasításait.

Dreyfuss elgondolkodott.

-   A maja felirat és a hieroglifák egyértelműek. Azokat értem. A fedélen lévő jeleket én nem tudom olvasni, de biztos vagyok benne, hogy azt jelentik, amit állítasz. Nem szeretem az ömlengést, de azt el kell ismerni, hogy egyike vagy annak a néhány embernek, akik képesek megfejteni Atlantisz rég elfeledett szimbólumait. A kérdésem, miért fordultál hozzám ezzel?

Murdock gondolkodott. Kicsit nagyobb lelkesedésre számított, bár azzal már az indulás előtt is tisztában volt, hogy Dreyfuss nem szokta elragadtatni magát. Előre dőlt és két tenyerét összeszorítva beszélni kezdett.

-   A fordított piramis és mellette a sírkamra, ahonnan Nikaré előkerült, még csak különös lenne, de a csend, ami körül lengi az ügyet, az számomra érthetetlen. Világra szóló felfedezés, de valamiért elhallgatják. Abban biztos vagyok, hogy a szarkofágon a feliratokat már a megtalálás után pár órával lefordították. A nevek és a titulusok elég árulkodóak, de a fedélen lévő szimbólumokkal együtt ez egy korszakalkotó lelet. Lenne! De nem az! Mert senki nem tud róla. Ha nincs az a fénykép, valószínűleg én sem fogok gyanút. De a fénykép megjelent a világhálón, aztán eltűnt. Te nem tartod furcsának, hogy egy múzeumot üzemeltető alapítvány ilyen csendben ül egy ekkora jelentőségű felfedezésen?

-   Még ellenőrzik a felfedezést és az adatokat. – Dreyfuss hangszíne nem volt meggyőző és ezt Murdock szóvá is tette.

-   Ezt te sem gondolod komolyan! – mivel vendéglátója nem felelt, rájött, hogy ki kell böknie a lényeget. – Nézd! Nem szeretem ismételni magam, de ez egy világraszóló felfedezés és ha azt nézem, hogy a szimbólumok a fedélen mire utalnak, akkor akár azt is gondolhatom, hogy a Forrás Alapítvány gazdája magának akarja megtartani. Biztos vagyok benne, hogy Nikaré vagy Intita Ayllu, Thot tanítványa és a felirat szerint, ő őrizte a Tizenharmadik Szót. Bármibe lefogadom, hogy a „Tizenharmadik Szó" egy tizenharmadik smaragdtáblára utal, amiről eddig fogalmunk sem volt, hogy létezik. A körülmények és a hírverés hiánya számomra azt mutatják, hogy az alapítvány emberei rájöttek vagy akár meg is fejtették már, hogy mi van a fedélre vésve és maguknak akarják megszerezni a táblát. Meg kell előznünk őket!

Dreyfuss felemelte a poharát és belenézett. A sarokban álló lámpa fénye áttűnt a borostyánszín italon és sejtelmes árnyalatot vetített a férfi arcára. Az aranyló fénykörben Dreyfuss szemei szinte izzani látszottak. Lehajtotta az italát és hátradőlt.

-   Nos, ami a Forrás Alapítványt illeti, ők nem csak egy múzeumot üzemeltetnek, hanem jóval többet. Rengeteg pénzt szednek össze az adományokból, amikből aztán a feltárásokat finanszírozzák. Persze ők döntik el, hogy kiket, milyen kutatásokat támogatnak. Ezen kívül bőséges állami támogatáshoz is hozzájutnak, amit a múzeumok üzemeltetésére fordítanak. Nem csak az inka korszakkal foglalkoznak, hanem a maja és az azték örökséggel is. Kiváló kapcsolataik vannak az érintett országokkal, Mexikó kormányával különösen baráti a viszonyuk. De az alapítvány elnöke, a mi Fuente barátunk elsősorban nem ebből gyarapítja az amúgy is számottevő vagyonát. Minden feltárás helyszínéről kisajátít néhány értékes leletet és ereklyét. Ezeket egy darabig az otthoni házimúzeumában őrzi, aztán mikor megunja, vagy új kincsre teszi rá a kezét, akkor egy meglehetősen diszkrét körülmények között megtartott aukción elárverez mindent.

-   Na várj! Azt mondtad Fuente? Az azt jelenti…

-   Igen! Azt jelenti: forrás.

-   Tehát Fuente a Forrás Alapítvány vezetője és te ismered őt!

-   Persze! Mondtam, hogy a barátunk! Manuel Fuente. Lelkes támogatója a kultúrának és a történelmi múltnak. Főként, ami az inka örökséget illeti. Múzeumigazgató, műgyűjtő és Peru, de megkockáztatom, hogy egész Dél-Amerika egyik leggazdagabb embere.

-   Remek! Tehát valójában egy illegális műkincskereskedővel van dolgunk. Így talán még könnyebb lesz a közelébe férkőznünk.

-   Dorian…

-   Ha ismered, akkor gondolom be is tudsz juttatni hozzá!

-   Dorian! – emelte fel a hangját Dreyfuss. – Még mindig nem tudom, mit vársz tőlem!

Murdock meghökkent.

-   Épp most mondtam! Juttass be Funetéhez, hogy megvizsgálhassam a leletet és azon keresztül megszerezzük a tizenharmadik smaragdtáblát!

Dreyfuss lehajtotta a fejét és két ujját felfelé tartva szót kért.

-   Dorian! Immár hat éve dolgozol nekem és ez alatt az idő alatt számtalan, felbecsülhetetlen értékű ereklyét szereztél meg a számunkra, amiért nem lehetünk elég hálásak neked! – Dreyfuss halványan elmosolyodott és a könyvespolcok között álló üvegasztalka felé mutatott. – Amint látod, azt a korai sumér vésetet is nagy becsben tartom.

Murdock a mahagóni asztalka felé pillantott és elvigyorodott.

-   Azt csaknem gyerekjáték volt megszerezni.

-   Na igen! Tehát ott tartottam, hogy eléggé közel állsz hozzám, így a Társasághoz is. Ismered a céljainkat és pontosan tudod, bármit, illetve mindent megteszünk ezek eléréséért. Mióta csak létezünk, Atlantisz örökségei az elsődleges célpontjaink között voltak, bár amikor elkezdtük a kutatást, még fogalmunk sem volt róla, hogy létezik a tizenkét smaragdtábla. Hermész, a Háromszor született zanzái nyomán indultunk el és kutattuk, követtük a jeleket. Megszereztük és értelmeztük azt a néhány írást, ami még fellelhető volt. Rájöttünk, hogy Hermész írásai a Teremtés és az Örökkévaló létezés valódi lényegéről szólnak. Felkutattuk a beavatottakat és tőlük hallottunk először a rítusokról, amik a halhatatlanságba juttatják az értőket, de csak Doreal beavatása után tudtuk és értettük meg Thot tizenkét smaragdtáblájának a valódi célját és értelmét. 1925-ben, mikor Doreal lefordította és közzétette az első tíz tábla tartalmát, az elsők voltunk, akik támogatni akartuk az ő és a Nagy Páholy törekvéseit. Visszautasítottak bennünket, de azt megengedték, hogy tanulmányozzuk a fordításokat. Ekkor tudtuk meg, hogy valójában tizenkét tábláról van szó, ahogy azt is, hogy az utolsó kettő tartalmát nem hozzák a világ tudomására. Ez most egyébként mellékes is, tehát folytatom. Kiderült, hogy a táblák Dél-Amerikába kerültek egykor. Eddig ez az egyetlen pont egyébként, ami a tizenharmadik tábláról alkotott véleményedet valamelyest alátámasztja, mert egyébként soha, semmiféle utalást nem találtunk rá. De folytatom a mi történetünket! Kiderült, hogy sokkal többről van szó, mint egyszerűen a Teremtés igazságáról. Aki megérti a tizenkét tábla analógiáját és megfejti a bennük foglalt szimbólumok titkait, az megtalálja az utat a Fénybe. Mi megértettük, hogy itt nem a földi életben elérendő halhatatlanságról van szó, mert az csak illúzió és a létezés egészét tekintve lényegtelen, hanem a Teremtés és Létezés bölcsességéről, ami által a szellem maga dönthet róla, mikor hagyja el a földi életét vagy mikor tér abba vissza. A tudás által az ember uralhatja a létezés három szintjét. A fizikai, a szellemi és a lelki asztrált és ezek által átjárhat a dimenziók között, a tér minden síkján. Kiléphet az idő megkötéseiből és lényegül az Örökkévalósággal. Ahogy követtük Thot útmutatásait, úgy értettük meg, miért szól minden esetben a bölcsességről, amelyet tisztán és félelem nélkül, szűntelen gyakorlással és igyekezettel kell megtalálni. Elkezdtük megérteni a Törvényt, amely a létezés különböző fokait köti össze. De arra is rájöttünk, hogy a nagy vallások, miként sajátítottak ki egy-egy részt ebből, illetve a táblákon álló útmutatásokból és tanokból. Húszezer éve, amikor Thot megalkotta és a tanítványaira hagyta a táblákat, azt mondta: „Tedd vallássá a tanítást, mert csak így marad meg a lényege!" Nem azt mondta, hogy alapíts vallást! – Dreyfuss hangja most élesebbé vált. – Dorian! Érted, hogy ennek a mondatnak a szándékos félreértelmezéséből mi lett? Ugye látod, milyen lett a világ? Talán nem kell felhívnom a figyelmed arra a különös egybeesésre, hogy Thot Egyiptomban építette fel az új szupercivilizációt, ott hagyta hátra Atlantisz bölcsességeit és ott alkotta meg a smaragdtáblákat. És lám, milyen fura? Az Egyiptomból szabadult zsidó nép az elsők között alapított vallást a világnak azon a felén. Később a judeaizmus elveit követve alakult ki a ma ismert kereszténység is. Gondolj csak a tíz parancsolatra, ami mindkét vallás alapja és ha jobban megvizsgáljuk ezeket a parancsolatokat, azt fogjuk látni, hogy szűk keresztmetszetben, de visszavezethetők a Thot által itt hagyott gondolatokra és iránymutatásra. Természetesen mindezt egy kissé megtekerve, átalakítva, úgy, hogy illeszkedjen az alapítók elvárásaihoz. Azt is pontosan tudod, hogy az alvilágnak, amire Thot mindenkor Amenti termeiként hivatkozott, semmi köze a katolikusok által kreált alvilághoz. Amenti termeiben lakoznak a ciklusok urai és az Élet hideg virága, mely alatt a hátrahagyott, földi test megújulhat. De ők mit tettek? Kifordították az alvilág kifejezését és adtak neki egy félelmet gerjesztő, rémisztő tartalmat, hogy az egyszerű halandó ne is akarja megtalálni vagy pláne ne akarjon odajutni. Ha egyáltalán bármikor is egy egyszerű halandó tudomására juthat, hogy van egy másfajta megközelítése is ennek a fogalomnak. Pedig, ahogy Thot leírta, az ember csak ott szabadulhat meg a haláltól, amely az élet körforgásához köti. Bármerre fordulsz is, a Thot által a halálról adott magyarázatokat, mindenhol elferdítették. Hát nem érdekes, hogy néhány kisebb csoporttól eltekintve, sehol a világban nem kapsz valódi útmutatást róla? A világ valamennyi szegletében, a nagy vallások vagy az azokról leszakadt kisebbek körében, a halál borzalmas, de legalábbis elferdített formában tűnik fel? Az igazság pedig rejtőzik Dorian! Fura véletlen az is, hogy a táblákon említett ismeretek, mint például a harmonikus összekapcsolódás felé tartó lét, kilenc fentre és tizennégy lentre meghatározott ciklusa a buddhistáknál tűnik fel, mint a reinkarnáció huszonhárom szintje, amelyet minden szellemnek végig kell járnia, hogy aztán végleg megpihenjen. Tehát majdnem igaz, amit állítanak, de a valóságban egészen másról szól a két megközelítés lényege. Magyarázzam még? Szerintem felesleges, mert pontosan tudod, miről beszélek. Mi követtük a táblák utasításait és Thot parancsait, de aztán jött a háború és az első kettő kivételével, a táblákat újra elrejtették Thot papjainak leszármazottai. Mit gondolsz a Harmadik Birodalom okkultistái és a Szövetségesek mit akartak Észak-Afrikában?

-   Mindig is az volt a gyanúm, hogy nem az üveg-hutákhoz mentek olcsó homokért.

-   Ez nagyon Murdock-os megjegyzés volt, de értem a célzást. Szóval te is tisztában vagy vele, hogy a smaragdtáblákat akarták. De nem sikerült nekik megszerezni, illetve csak részben. Az első kettőt megkaparintották és hozzáférhetetlenül őrzik a mai napig. Bele sem akarok gondolni Dorian, mi lett volna, ha Hitler teszi rájuk a kezét, de a helyzet még így sem sokkal jobb! Ugye nem kell nevesítenem, kiknél van az első két tábla? De nekünk nem is lenne rájuk szükségünk a továbblépéshez, mert ismerjük a lényegüket. Viszont számos, az Amentihez vagy inkább úgy mondom, a halhatatlanság kulcsához vezető szimbólum és jel már elveszett. Hajlok rá, hogy azt mondjam, tudatosan semmisítették meg őket, nehogy a Fényt keresők eljussanak a táblákhoz és megismerjék a végső titkot. De ha mindez, amit most elmondtam még nem lenne elég, a Nagy Páholy egyértelműen megmondta, hogy a tizenegyedik és tizenkettedik táblák titkait nem hozzák az emberek tudomására, azokat még nem ismerhetik meg. Mert még mindig a sötét felé menetelnek, még mindig azt kémlelik. Tehát hiába is ismerjük a táblák tanításait, nem léphetünk tovább!

-   Nem értek egyet Dreyfuss! – vetett ellene Murdock. – Biztos vagyok benne, hogy az utolsó két tábla titkait is megmutatták és felfedték, csak éppen elrejtették a „vakok elől az első tíz tanításai között! „Tedd keménnyé az utat a kereső számára! Így a gyenge és a kétkedő feladja majd….

-   Igen valóban így szól Thot utasítása. De nem tudhatjuk, hogy fellelhető-e még bármi azokból az útmutatásokból, amiket az utalások említenek. Több, mint húszezer éves titkokról beszélünk és azokat is rébuszokban írták. Ahogy mondtam, a nyomok, a jelek elvesztek, a szimbólumok eltűntek, értelmezhetetlenné váltak vagy egyszerűen már nem képesek olyan nyilvánvalóan megmutatkozni, hogy a mai agyunkkal értelmezni tudjuk. Azt hiszed nem próbáltuk megtalálni például az Amentihez vezető bejáratot pontosan úgy, ahogy azt Thot hátra hagyta? Idézzem az útmutatást? „Húzz egy vonalat a szobortól a Piramis csúcsáig! E vonal lesz a kapu. Húzz egy másik vonalat a másik irányba folytatólagosan, tartsd meg a szöget! Áss és találd meg, mit elrejtettem itt! Megtalálod a titokhoz vezető földalatti bejáratot.". Megpróbáltuk Dorian. Nem most, hanem száz éve. De semmi! Vagy már beépítették a területet, ahová az utasítás vezetett vagy ha más szögben, más irányban próbálkoztunk, akkor nem volt ott semmi. Még a legegyszerűbb utasításokat sem lehet már végrehajtani, mert nincsenek meg a jelek! Érted már, miért mondom, hogy nem tudhatjuk?!

-   Tudhatjuk Dreyfuss! Ott a tizenharmadik tábla, amire a szarkofág fedele utal. Az, hogy eddig még nem hallottunk róla csak annyit jelent, hogy gondosan elrejtették és őrizték. Úgy gondolom, az adja meg a kulcsot az előző táblákhoz és köti össze az első tíz és a titokban tartott utolsó kettő tanításait. Ha igazam van, akkor a szimbólumokra sincs szükség, vagy ha igen, akkor pontosan a tizenharmadik tábla, a Három Titok kulcsa fedi fel őket. Mi másért lenne Nikaré „Három Titok őrzője"?

-   Dorian…

Murdock nem hagyta, hogy kimondja, amit akar.

-   Dreyfuss! Ha segítesz bejutni és megnézhetem a szarkofágot, akkor megtudom fejteni a jeleket. Megszerezhetjük a tizenharmadik táblát és onnantól semmi nem állhat az utatokba! Én megfejtem a szövegét, ti felhasználjátok a kulcsokat és a teljes tudással már kiállhattok a világ elé. Nem érted? Befejezhetitek a feladatotokat, elérhetitek a céljaitokat. Kell az a tábla! Nyiss nekem egy hozzáférést a számlákhoz és én idehozom neked a smaragdtáblát!

Dreyfuss megállította a szóáradatot.

-   Dorian! Elég sokat tudsz a szervezetünkről, de amit most elmondok neked, azt valójában nem hallhatnád. Bízom a diszkréciódban és abban is, megérted majd, hogy nem azért nem segítek, mert nem akarok, hanem azért, mert nem tehetem! Azzal már régóta tisztában vagy, hogy kezdetben csupán néhány kétkedő, gondolkodó férfi bizalmas beszélgetése indította útjára szervezetünket és fogalmazta meg először a céljainkat. Éveken át vitáztak róla, hogy miért lenne szükséges a cselekvés és mi mindent kell megtenniük, ha teljesíteni akarják a küldetésüket és véghez akarják vinni ezeket a célokat. Aztán csaknem húsz évvel később, 1880-ban, a kereszténység római államvallássá tételének ezerötszázadik évfordulóján, megalakult a Társaság. Persze voltak köztük néhányan, akik a XIX. században fellángolt, hitellenes és vallásromboló mozgalmak megkésett utórezgéseinek tartották a kezdeményezést és ezért kiszálltak belőle. Becsületükre legyen mondva, mindannyian a sírba vitték a későbbi alapítók titkait! De azok akik bent maradtak és megvalósították a tervet, sokkal bölcsebbek és éleslátóbbak voltak mint más, a materializmust hirdető ateista társulások. A Társaság alapítói nem a hitet akarták lerombolni, hanem az egyházakat. Hogy ezáltal a hit szabaddá váljon! E cél érdekében, a tíz alapító vérszerződést kötött és világosan megfogalmazta az addig csak elméletben létező célokat. Felkutatni és összegyűjteni minden ereklyét, relikviát, feljegyzést, valamint írást, ami képes feltárni az összes ellopott, elrejtett, eltitkolt igazságot, hogy ezek egyszer majd ledönthessék az egyházak hatalmát és véget vessenek annak a spirituális elnyomásnak és zsarnokságnak, amely a kezdeti szándékaiktól függetlenül, mindegyikben megjelent az idő előrehaladtával. Csaknem százötven éve dolgozunk, hogy úgy mondjam, viharos ellenszélben és mostanra már csak karnyújtásnyira vagyunk alapítóink intencióitól. Harcoltunk és harcolunk az igazságért, titkoljuk a megszerzett tudást az egyházak elől és időről időre a rivális, de céljaikban ellenfelekként feltűnő szervezetekkel is megküzdünk. A Társaság első kancellárjának az üknagyapámat választották. Ő, a lefektetett szabályoknak megfelelően, meghatározta a Társaság és a tagok feladatait, illetve a rendelkezésre álló anyagi források elosztásának módját. A kezdeti sikerek szinte mámorítóak voltak. Erről sajnos többet nem mondhatok, mert köt a titoktartás! Az üknagyapám irányította a munkát, majd annak rendje és módja szerint, tíz évvel később, az előre meghatározott sorrendet követve, átadta a feladatot az utána jövőnek. Amikor, negyvenöt évvel az alapítás után, a smaragdtáblák fordításai megjelentek, már a dédnagyapám kapta feladatául, hogy kezelje a kérdést és vezesse a kutatást. Az eredményt ismered, hiszen az imént elmondtam. Persze azért sok más ereklyét sikerült megszereznünk, főleg a háborúk alatt. Nem untatlak a számokkal, de nagyságrendileg tekintve, milliárdokat költöttünk rá, hogy mi találjunk rájuk előbb. Ha nem így teszünk, akkor mindaz, amit most őrzünk, már az ellenségeink kezében lenne és soha nem lenne lehetőség a világ elé tárni azokat. A tudás, az igazság ott van bennük és tényleg csak pár lépésre vagyunk a tejes győzelemtől. Ehhez a győzelemhez nagyban hozzájárulnának a smaragdtáblák, de…! – mielőtt folytatta, Dreyfuss belekortyolt az italába és Murdock is követte a példáját. – Az elmúlt csaknem száz évben több, mint félmilliárdot költöttünk a felkutatásukra és az imént megbeszéltük ennek a végeredményét is. Tizenhét éve, az előző kancellár leállította a smaragdtáblák utáni kutatást és kizárta a pénzügyileg finanszírozható missziók közül. Egy évvel a te belépésed előtt mikor Marshall átvette az irányítást, folytatta az előd terveit, így továbbra sem kutatunk utánuk. Ez az oka, hogy nem segíthetek. Nincs lehetőségem pénzt adni erre az útra. Ha a Társaság elé is terjeszteném a javaslatot, nem lenne meg a kilenc szavazatom a tiltás feloldásához, a többség ugyanis egyetért Marshallal és úgy gondolja, felesleges pénzt ölni a táblák utáni kutatásba.

Murdock már kész volt a válasszal.

-   Akkor finanszírozd meg te!

-   Ez nem így működik Dorian!

-   De visszatérülne az a pénz! Tekinthetnéd befektetésnek.

-   Akkor azzal még kiegészítem ezt a történetet, hogy amikor európai barátaink segítségével, a francia kormány égisze alatt sikerült keresztülvinnünk, hogy lefúrhassunk a Szfinx alá, befektetésnek tekintetük azt is! De Thot legnagyobb becsben tartott kincse helyett, a nagy semmit kaptuk vissza.

Murdock felvonta a szemöldökét.

-   Látom csodálkozol Dorian! – Dreyfuss tudta, hogy Murdocknak gyerekkora óta Atlantisz a szenvedélye, így azt is, hogy a fiatal történész pontosan tudja, minek kellett volna rejtőznie a Szfinx alatt. – Mondtam, hogy sokat fektettünk bele és nagyon mélyre ástunk a smaragdtáblák utáni kutatás során. Ahogy azt is mondtam, hogy számítok a diszkréciódra!

-   Azt hittem, hogy az a projekt a franciák kezdeményezése volt.

-   Mindenki azt hitte, de nem így van. Mi akartuk, mi hoztuk tető alá és

természetesen mi is fizettük. Az indok az volt a kutatásra, hogy a tudósok meg akarták vizsgálni, milyen a talapzata a kőnek, amiből a szobrot faragták.

-   De nem találtak semmit… – zárta le a körbeért gondolatot Murdock.

-   Pontosabban, a franciák egyszerűen befejezték a munkát és kivonultak a területről. Az eredményekből pedig semmit nem osztottak meg a nyilvánossággal, sem velünk és zárolták is azokat. Nem hozzáférhetők!

-   Éppen ezért mondtam, hogy te adj pénzt a kutatásra! Így nem kell bevonni senki mást. Aztán ha megvan a tábla, akkor majd a Társaság neked fizet vissza mindent. Van elég pénzed, nem?

-   Nem lehet! A kancellár utasítása egyértelmű és az én pénzem, a Társaság pénze is.

-   Akkor hadd beszéljek Marshallal. Hátha én megtudom győzni.

-   Majdnem biztosan állíthatom, hogy soha nem fogsz sem találkozni, sem beszélni vele. Te nekem dolgozol és ez olyan kötelezettségekkel jár, amiket neked nem kell ismerned, de nekem be kell tartanom. Ez a működésünk és a biztonságunk alapja.

-   Nem hiszem el, hogy ennyire rugalmatlanok vagytok! Ha…

-   Dorian! – szakította félbe emelt hangon Dreyfuss. – Ne ingasd meg a reputációdat azzal, hogy magyarázkodásra próbálsz kényszeríteni!

Murdock nem válaszolt és pár másodperccel később Dreyfuss békülékenyebbe hangnemre váltott.

-   Azt megteheted, hogy magad indulsz el a tábla felkutatására. Én pedig megígérhetem, ha sikerrel jársz, akkor a költségeidet kétszeresen megtérítjük és jutalmad is bőséges lesz. Ennyit tudok felajánlani!

Murdock gúnyosan elvigyorodott és megrázta a fejét. Válaszolni akart, de ekkor kinyílt az ajtó és Evangelin lépett be a szalonba. Elegáns és kihívó volt, mint mindig. Könnyed, légies mozgással közeledett, aztán amint a fotelban ülő férfiak mellé ért, az arcán egy undorodó grimasz futott végig.

-   Nahát, Murdock! Micsoda meglepetés!

-   Ó, Evangeline! – vigyorgott Murdock és pimaszul végig mustrálta a nőt. – De régen láttalak!

-   Hála az égnek, én is téged! Minek köszönhetjük a látogatást? Kikapcsolták otthon a gázt és átugrottál vacsorára, vagy kifosztott valami utcalány és nincs pénzed benzinre, hogy hazajuss?

-   Valójában csak elakartam csalni apádat horgászni. Gondoltam jobban kijövök, ha ő fizeti a napijegyet.

-   Mindjárt gondoltam, hogy valami nyomós ok miatt verted fel éjnek évadján a nyugalmunkat!

Dreyfuss felnézett Evangelinre.

-   Ne piszkáld Doriant drágám! Munkaügyben jött, én hívtam ide.

-   Hát ez nagyszerű apa! – felelte gúnyosan a lány. – Már úgyis akartam szólni, hogy le kellene vágni a füvet az istálló mögött.

-   Hagyj most minket magunkra kislányom! Hamarosan végzünk és majd utána beszélünk.

Evangeline haragosan nézett Murdockra, majd le sem véve róla a tekintetét, kitöltötte a maradék whiskyt az üvegből. Felkapta a poharat és kifelé indult.

-   A dolgozószobámban leszek. – szólt vissza a válla a felett.

Ez utóbbi megjegyzést nyilván Dreyfussnak szánta, de Murdock nem állhatta meg, hogy negédesen utána ne szóljon.

-   Viszlát!

A lány a hangra megfordult és Murdock vigyorgó arca láttán dühösen fújt egyet. Aztán becsukta maga mögött az ajtót. Dreyfuss felhúzta a szemöldökét és megrázta a fejét.

-   Ne is törődj vele Dorian! Hosszú hét áll mögötte és elfáradt.

-   Á…! Zsigerből utál engem az első pillanattól kezdve. – vigyorgott Murdock. – Szóval, hol is tartottunk?

Dreyfuss most egy pillanatra dühösnek látszott. Aztán nagyot sóhajtott és csak utána válaszolt.

-   Sohasem értékeltem az angoloknak azt a szokását, hogy szándékosan értetlenkednek és hússzor elismétlik ugyanazt a kérdést, mert azt remélik, hogy így a végén olyan választ kapnak, amit szerintük kapniuk kéne!

-   Még szerencse, hogy én nem vagyok angol. – vágta rá Murdock.

-   Valóban nem, de most pont úgy viselkedsz. Mivel kedvellek, elismétlem: nem tudjuk finanszírozni ezt a kutatást! Ha úgy érzed megéri, fogj neki, de engem vagy a Társaságot nem keverheted bele! Ahogy mondtam, ha lesz eredmény, duplán térítjük meg a költségeidet és a jutalom is bőséges lesz. Bízom benne, hogy most már érted és nem kell újra elmondanom.

-   Mindent pontosan megértettem.

Murdock az asztalra tette a poharát, de azért ügyelt rá, a finoman metszett kristálypohár alja kellően nagyot koppanjon ahhoz, hogy Dreyfuss arcán egy fájdalmas rándulás fusson végig. Vigyorogva felnézett munkaadójára.

-   Átgondolom a dolgot. Ha belefogok, tudsz adni… vagyis inkább úgy kérdezem: adhatsz valami tanácsot Fuentével kapcsolatban?

-   Ne gúnyolódj Dorian! Az most nagyon nem illik a helyzethez.

-   Nem gúnynak szántam, csak nem tudom, köt-e valami általam nem ismert szabály a barátokkal kapcsolatban.

Dreyfuss jól megnézte magának Murdockot, aztán halk, karcos hangon válaszolt.

-   Fuente nem kötődik a Társasághoz, így fogalma sincs róla, hogy kik vagyunk vagy mik a céljaink. Azért mondom, hogy a barátunk, mert végeredményben az. Nem is tudja, hogy létezünk, tehát az ismeretségünk személyes és üzleti. Ehhez igazából nincs közöd!

Tehát Murdock jól sejtette. Dreyfuss utolsó mondatából és a hangszínéből kitűnt, hogy neheztel rá az iménti megjegyzéseiért. Valahogy ez most nem érdekelte. Bólintott.

-   Rendben! Hogy tudnék a közelébe férkőzni?

-   Bár társasági embernek láttatja magát, valójában eléggé zárkózott. Nagyon óvatos az üzletben, de ez nem is csoda, ha tekintetbe vesszük, hogy három évtizede a fekete-piacból gazdagodik. Vagy a pénztárcáján, vagy a Dél-amerikai civilizációkhoz fűződő szenvedélyén keresztül tudsz hozzáférni.

-   Nagyszerű! – mondta Murdock, majd lemondó, gúnyos hangon hozzátette. – Jó vagyok mindegyikben…

-   Pillanatnyilag ennyit tehetek érted Dorian. – Dreyfuss felállt. – És most, ha megbocsátasz, dolgom van még!

-   Még egy kérdés! Mikor tartja Fuente azt az aukciót?

-   Többet is tart évente. Ezt még kiderítem neked, aztán értesítelek. De figyelmeztetlek, nem olcsó mulatság bejutni és nagyon megszűrik a jelentkezőket.

-   Újabb remek hírek! Ezt kifejtenéd egy kicsit bővebben?

-   Ha elfogadják a jelentkezésedet, akkor előre fizetendő, kétszázezer dollár a belépő. Ebből százezret levásárolhatsz, ha licitálsz valamire és megnyered. Az árverés után általában tartanak egy díszvacsorával egybekötött bált is, amin a részvétel másik ötvenezerbe kerül. De arra nem kell ottmaradni. Sokan vannak, akiket csak az árverés érdekel.

Murdock felállt és elfogadta Dreyfuss felé nyújtott kezét.

-   Köszönöm! Kereshetlek, ha kérdésem lenne vagy bármilyen eredményre jutok?

-   El is várom Dorian, és légy óvatos! Fuente nem hülye, még ha szereti is időnként ezt a látszatot kelteni. Ravasz gazfickó és messzire elér a keze. De nem rossz ember!

-   Óvatos leszek. Köszönöm még egyszer!

-   Nincs mit!

A bejáratnál elköszönt a lakájtól aki egészen az ajtóig kísérte, aztán a vendégeknek fenntartott parkoló felé indult. Cipőjének talpa alatt csikorgott a kavics, ahogy a kocsija felé lépkedett. A növekvő hold előbújt egy felhőpamacs mögül és halványsárga foltot vetített a Wrangler Jeep mattfekete fényezésére. Az indexlámpák felvillantak, amikor Murdock rányomott a kulcson a nyitógombra. Kinyitotta az ajtót, de mielőtt beült volna, még visszanézett Dreyfuss házára. Elhúzta a száját.

A ház valójában inkább kisebb kastély volt és egy 115 hektáros birtokon állt, amihez három tó is hozzátartozott. A birtok Trinity észak-nyugati felében helyezkedett el, közel a torkolathoz, ahol a Trinity folyó a Livingstone-tóba ömlött.

Murdock beült Jeepbe, elindította és egy pillanatra elfogta a szabadság érzése, ahogy a kétezer köbcentis motor duruzsolni kezdett. Lassan kanyarodott rá a kivezető útra, majd a biztonsági kamerák kíváncsi tekintetétől kísérve, kihajtott az automata kapun. Rövidesen északnak fordult, hogy megtegye az előtte álló száznyolcvan mérföldes utat Dallasig.

Egész úton a Dreyfussal folytatott beszélgetésen gondolkodott. Alig akarta elhinni, hogy a Társaság nem hajlandó finanszírozni egy ilyen akciót. Nem tudta mire számíthat, ha egyedül fog bele, de elfogta a kétség, hogy egyáltalán érdemes-e belekezdeni?! Végül elhatározta magát. Megtervezi a kutatás első lépéseit és belekezd. Úgy döntött, nem az ásatás felől közelít majd, mert az valószínűleg vakvágány, hanem Fuentével kezd. Megpróbálja becserkészni. A pénzt majd összeszedi az aukcióra. A telefonja felé nyúlt, hogy leadja a jelet a Háló tagjainak, az ő személyes biztonsági csapatának az összehívására, de aztán meggondolta magát. Késő éjjel van és még a terv sincs kész, úgyhogy hagyta a telefont egészen Dallas határáig. Ott újra kézbe vette, beütött rajta egy kódot és elküldte. Mire hazaér az Opportunity Park közelében álló házába, Aura készen áll majd a munkára.

II.

Aurát, gyerekkori barátja, az informatikus Valhalla építette neki. Barátja cége, az Emerald Data Service számítógépes adatbiztonsággal foglalkozott, de maga Valhalla a világ egyik legeredményesebb hekkere volt. Ez a tevékenysége mondjuk nem szerepelt sem az Arany Oldalakon, sem a cége portfóliójában.

Mikor elszegődött a Társaság szolgálatába, Murdock megkérte Valhallát, hogy építsen neki egy szupergyors, algoritmikus adatfeldolgozásra való, biztonságos és feltörhetetlen számítógépes rendszert a munkához. Valhalla belekérdezett a részletbe és Murdock azt mondta, olyan rendszert akar, ami képes önálló keresésre is a világhálón, elérhető róla bármilyen hálózat és megtalálja a kapcsolatokat olyan események, történések, jelenségek és paraméterek között, amik látszólag semmilyen összefüggésben nincsenek egymással. Analizálja a történelmi tényeket, de figyelembe veszi mindazon, újonnan felbukkanó téziseket is, amik ezeket az adott tényeket más magyarázatok és nézetek szerint közelítik meg. A rendszer legyen képes szinte korlátlan mennyiségű adat befogadására és elemzésére, ne lehessen megtalálni, feltörni és megfertőzni. A kéréshez kapcsolódó történet szerint, Valhalla hosszú percekig káromkodott, de Murdock csak mosolyogva állt és időnként felvonta a vállát, mintha azt akart volna kérdezni, hogy: „Mi ebben olyan nehéz?".

Végül, öt hónappal később, Aura életre kelt Murdock számítógépén. Beütött néhány keresendő adatot és azok pillanatok alatt megjelentek a géphez kapcsolt öt képernyőn. De a megjelenítésen kívül Aura, kellemesen lágy női hangon el is mondta azokat. Murdock hitetlenkedve pillantott fel Valhallára. A férfi sötét arcbőréből kivillant ragyogó, fehér fogsora.

-   Adj neki valami bonyolultabb feladatot! – bíztatta Murdockot.

Murdock bezongorázott a klaviatúrán egy rakás információt, hivatkozást és adatot, majd utasította Aurát, ezek alapján állítson össze egy összefoglalást, hogy a IX. századtól zajló folyamatos külső támadások és megszállások milyen hatást gyakoroltak a koreai félsziget kultúrájára.

A válaszhoz még fél perc sem kellett és a bizonyítható tényeket Aura a középső monitorra rakta ki, a nem bizonyítható, de nyilvánvaló téziseket a jobboldali, az új feltételezéseket pedig a baloldali felsőre, Aura saját meglátásait az összefüggésekről pedig a baloldali alsóra. Murdock beleolvasott és megállapította, hogy a rendszer tökéletes munkát végzett alig huszonkét másodperc alatt. Aura kivonata az összefüggésekről önmagukban is megértek egy utánajárást.

-   Eltudom menteni ezeket a kivonatokat?

-   Aura már azelőtt elmentette őket, hogy kirakta a monitorra. Ha bármikor szükséged van rá, dátum, kulcsszó és téma szerint is előhívhatod vagy törölheted. A törölt adatok még kilencven napig hozzáférhetők, mielőtt teljesen megsemmisülnek. – felelte Valhalla, majd a monitorok felé fordult. – Igaz Aura?

-   Igaz Valhalla! – felelte Aura azon kellemes hangon.

A későbbiekben kiderült, hogy Aura ennél sokkal többet is tud. Amellett, amit Murdock kért, képes volt telefonhálózatokra feljelentkezni és azokon keresztül elrejteni hívásokat vagy létrehozni nem létező, de mégis hívható, élő telefonszámokat. Ennek fordítottjaként, azonosítani tudta a rejtett vagy átirányított hívások valós helyét. Leklónozott IP-címeket hátrahagyva vagy fiktíveket generálva tudott belépni védett rendszerek adatbázisaiba ha arra volt szükség, így nem lehetett felderíteni vagy visszakövetni a digitális lábnyomait. Ha Murdock az interneten akart valamit megkeresni, Aura bejelentkezett az öt szervere valamelyikére és onnan lépett ki a világhálóra. Ha adatot hívott be vagy töltött le valahonnan, akkor 0,05 másodperces váltásokkal döntött róla, hogy melyik szerverre tölti le azokat. Minden szerver előtt és után három-három tűzfal védte és egy folyamatosan naprakészre frissülő víruskereső programom is átfutottak. Ha bárhol a